A hagyományos élőszavas népmesemondás az egész Kárpát-medencében része volt a különböző közösségek életének. A XX. század közepétől kezdve különböző társadalmi, technikai és kulturális folyamatok miatt az élőszavas mesemondás organikus hagyománya fokozatosan eltűnt a kisközösségek életéből. A mesemondás és mesehallgatás tevékenysége azonban a ma emberének is alapvető igénye, hiszen a történetmondás e specifikus művészi formája ma is sokaknak jelent útravalót, akár a szórakozás, gyönyörködés, indirekt tanulás, nyelvművelés területén vagy sok egyéb területen is.
Az V. Kárpát-medencei népmesemondó találkozó
A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy a magyar szövegfolklórral foglalkozók szakmai egyesületeként a magyar kulturális életben, valamint a hagyományok és értékek őrzésében és továbbadásában kiemelkedő szerepet töltsön be, és biztosítsa a szövegfolklórral foglalkozók érdekvédelmét, érdekképviseletét.
A találkozó a népmeséről való ismeretek bővítésére is alkalmat adott, mivel számos néprajzkutató és mesemondó szakember, köztük Agócs Gergely, Dala Sára, Fábián Éva, Magyar Zoltán, Raffai Judit, Sándor Ildikó és Varga Norbert előadása színesítette a programot.
Klitsie-Szabad Boglárka, a Meseszó Egyesület elnöke elmondta, hogy a rendezvény egy vándorprogram, amelyet idén Pomázon, a Magyar Vár táborban rendeztek meg. A magyar nyelvterületről, köztük Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Horvátországból is érkeztek aktív, élőszavas, hagyományos stílusú mesemondók.
Pénteken voltak itt az idős mesterek: Bárány Antalné Strehó Margit, a Népművészet Mestere Varsányból, Lőcsei Antal al-dunai székely mesemondó és ifj. Csipkés Vilmos arlói cigány mesemondó, akikkel egy nyitott gyűjtést folytatott Magyar Zoltán néprajzkutató. Nemcsak meséket hallhattak tőlük, hanem a mesemondás különböző hagyományaiba is betekintést nyertek a résztvevők
– mondta Klitsie-Szabad Boglárka.
A második nap délelőttjén számos előadást tartottak.
Agócs Gergely a Hagyományok Háza főmunkatársa, népzenész, mesemondó előadásában Pál István, az utolsó dudás, mesemondó szellemi hagyatékáról, illetve színes egyéniségéről beszélt.
Pál István (Kétbodony, 1919–Tereske, 2015) nógrádi pásztorember hangszeres tudása, énekismerete, gyógyítási eljárásai, mesemondása a palóc folklór értékeinek páratlanul gazdag tárházát alkották. A résztvevők délután négy szakmai műhelymunka közül választhattak, este táncház és mesekör várta a vendégeket.
Klitsie-Szabad Boglárka úgy látja, hogy a mesemondás virágkorát éli újra. A kortárs mesemondás keretei között több irányzat van hazánkban, ami népmesékre és mesemondásra épül.
Véleménye szerint az a szép és hasznos, ha a különböző irányzatok képviselői ismerik és tisztelik egymás munkásságát.
A Meseszó egyesület a hagyományos stílusú mesemondást képviseli. Mi egy szakmailag felkészült és nyitott, befogadó közösség vagyunk. Az utánpótlás-nevelést is nagyon fontosnak tartjuk, van egy mentorprogramunk, melynek keretein belül idén több mint egy tucat kezdő mesemondó kapcsolódik hozzánk. Az egyik előadáson szó volt a magyar nyelvterület mintaadó mesemondó versenyeiről is, ez az Ipolyi Arnold népmesemondó verseny és a Kálmány Lajos népmesemondó verseny. Ezeket is nagyra tartjuk, ezért is szólítottuk meg Raffai Judit és Varga Norbert folklór- és népmesekutatókat, hogy tapasztalataikat adják át a nagyközönségnek a témával kapcsolatban
– foglalta össze az egyesület elnöke.
