
A dokumentumfilmesek közt vesz részt a fesztiválon a Bujtor-díjas Poroszka Magyar Zsolt a méhekről szóló újabb természetfilmjével, Hajduk Márta rendező, forgatókönyvíró a Rokonom, Petőfi című filmmel, a Cafe Marylin pedig a szereplők, Sciviero Seany, Király Attila és Kőrösi István színművészek mellett Farkas András Attila forgatókönyvíró, producer és Herpai Márk társproducer által lesz jelen.
Találkozhatnak a nézők Chilton Flórával, aki az Északi Támpont Egyesülettel egy közös játékfilmet és egy dokumentumfilmet jegyez. Tóth Bálint producerrel közös munkájuk a Széllel szemben című film, amely a Magyar Mozgóképfesztiválon a legjobb kisjátékfilm kategóriában győzött. Másik filmjük, a My back story egy visszahúzódó, 15 éves lány megrázó története, aki négy éve gerincferdüléssel küzd. Jön a Dub Hard –Keményre hangolva című fikciós alkotás, mások mellett Baki Dániel, Ember Márk, Egri Márta és Kautzky Armand főszereplésével. Látható lesz a Kék róka is, amely bővelkedik a nagy szereplőkben: Száraz Dénes, Zsigmond Emőke, Schmied Zoltán, Kovács Panka, Fekete Ernő, Bánovits Vivianne és Sodró Eliza alakításai hitelesítik a filmet, amelyben – Herczeg Ferenc történetét feldolgozva – egy sármos dzsesszklubtulajdonos két régi barátja házasságát igyekszik feldúlni.

Látható a kínálatban a Hat hét című film, amely sorra nyeri a filmszakmai díjakat. Romwalter Judit producer, Szakonyi Noémi Veronika rendező és Vincze Máté Artur forgatókönyvíró is Keszthelyre utazik a bemutatóra. Keleti Ágnes, a valaha élt legidősebb, idén százhárom éves olimpiai bajnokunk portréját a rendező-vágó-producer, Oláh Katalin hozza el.
Animációs alkotások, versfilmek
Komoly animációs alkotások és versfilmek is várják a filmek szerelmeseit filmfesztivál versenyfilmes programjában.
Megnézheti a publikum Bereményi Géza és Gauder Áron forgatókönyvéből, Baumgartner Zsolt animációjával készült Kojot négy lelke című, nemzetközi filmes díjakat is besöpört animációs nagyfilmjét.
A versfilmek között más szerzők mellett Petőfi Sándor, József Attila, Juhász Gyula, Reményik Sándor és Tisza Kata művei is láthatók. Engelmann Péter korábbi Bujtor-díjas alkotó két versklippel vesz részt a fesztiválon, Berecz Péter, az ATV Heti Naplójának riportere pedig A vastüdejű ember című portréjával.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!