Aki járt már Nápolyban és Caprin, egészen biztos, hogy lenyűgözte a táj, a tenger, a sós levegő, a történelem, a kultúra, az olasz konyha és az az életérzés, amit kizárólag itt tapasztalhatunk meg. Az Oscar-díjas A nagy szépség rendezője, Paolo Sorrentino új alkotása, a Parthenopé – Nápoly szépe című film valójában egy különös vallomás a szépségről és Nápolyról, amelyben a rendező ügyesen lavíroz dráma és fantasy között, és igényes, művészi képkockákkal ajándékoz meg minket. De közben az élet nagy kérdéseit is boncolgatja szerelemről, döntésekről és arról is, hogy a fiatalság nem egyenlő a boldogsággal, hiába él az ember a világ egyik legszebb helyén.
Párhuzamot von a rendező Parthenopé és Nápoly szépsége, sokszínűsége között
Nápoly egyik villájának tengeröblében járunk, itt születik meg 1950-ben a város ókori görög nevére keresztelt Parthenopé (Celeste Dalla Porta), aki születésének első pillanatától kezdve mindenkit megbabonáz maga körül szépségével. Felnőtt nőként pedig heves érzelmeket vált ki a férfiakból, akik egytől egyig a lábai előtt hevernek. Parthenopé felnőtté válását kísérhetjük végig, amelyet beárnyékol bátyja tragikus halála és a tudat, hogy a szépségét és kisugárzását mi mindenre használhatja, miféle erő rejlik benne. Az antropológiát hallgató, azonban a színészet felé kacsingató földöntúli szépség végül a tanári pályát választja, e döntésében nagy hatással van rá zárkózott professzora.
De Parthenopé életében felbukkan még számos érdekes alak: egy kiöregedett, kiégett színésznő, a kedvenc amerikai írója (Gary Oldman), egy milliomos és egy velejéig romlott püspök is. Mindannyian hatással vannak életére, személyiségének formálódására, ő pedig szépségével nyűgözi le őket, és olyan tudás, tapasztalat, valamint titkok birtokosa lesz, amelyek megváltoztathatják életét.
Sorrentino Parthenopé élettörténetét meséli el a több mint kétórás filmben művészi eszközökkel. Ugyanis Parthenopé és Nápoly szépsége, sokszínűsége között erős párhuzamot von a rendező már a film elejétől, amit csupán az idő tompít és láttat más színben. Ahogy haladunk előre, úgy tűnnek fel sorra Nápoly kevésbé szép negyedei az ott élőkkel együtt és válnak a film egy-egy erőteljes jelenetévé. Három jelenet pedig a meglepetés erejével, pontosabban egyfajta sokként hat. Itt most csak egyet emelünk ki közülük, azt, amikor Parthenopé találkozik professzora beteg fiával, aki sokkal inkább egy torz lény, mint ember. Ám a gyönyörű nő csodálattal fordul felé, a lehető legtermészetesebb módon viszonyul hozzá.
De vajon Parthenopé földöntúli szépsége mire elég? Mihez képes kezdeni azzal a külsővel, a szépségéből fakadó erővel, ami neki adatott? Ezek a kérdések és valamiféle megmagyarázhatatlan tragédia végig ott feszül a gyönyörűen fényképezett filmkockákon és dialógusokban. A film vége felé pedig minden képkockán letörölhetetlenül ott van a lemondás, a döntései súlyának lenyomata és hangulata.
Amikor az idős Parthenopé visszatekint életére, rájön, hogy mennyi mindent megélt és arra is, hogy mennyi mindent elmulasztott. Caprin, Augustus kertje pedig tökéletes helyszín a visszaemlékezésre és egyben tökéletes keretet is ad ennek a filmnek, amely a szépség és az élet különféle aspektusairól ilyen mélyen tud mesélni.
Paolo Sorrentino filmje elképesztően sűrű, szimbólumokkal teletűzdelt alkotás, ami akkor működik igazán, ha hagyjuk magunkat sodorni a történettel, a tájjal, a színészek játékával és a minket ért benyomásokkal. Hiszen ez a nagy ívű, zseniális művészfilm minden pillanatban magában hordozza a szépség és a boldogtalanság ambivalenciáját.
A Parthenopé – Nápoly szépe című filmet premier előtt láttuk a XXII. Olasz Filmfesztivál – MittelCinemaFest 2024 nyitófilmjeként, a mozik december 26-tól vetítik.
