Az 1994-es Bunyó karácsonyig Bud Spencer és Terence Hill utolsó közös filmje. Habár több ötleten is dolgoztak, végül ezek sosem készültek el. A westernparódiáról tavaly összegyűjtöttünk tíz érdekességet, idén pedig arra vállalkoztunk, hogy csokorba szedjük, harminc év elteltével hogy festenek a film ikonikus szereplői.
Így festenek harminc év után a Bunyó karácsonyig szereplői
Legtöbbjük azóta sem tűnt el a képernyőkről.

Bizony a három évtized alatt sok színész már elhunyt. Nincs már velünk Bud Spencer, aki 2016-ban távozott, a Fox seriffet alakító Ron Carey pedig már 2007-ben. Mások – mint a feleséget, Janie-t játszó Radha Delamarter – azóta felhagytak a pályával, vagy – mint a nagy lányt, Jessicát alakító Paloma von Broadley – nem vállaltak több munkát. Néhány szereplőt viszont azóta is láthatunk a képernyőkön. Terence Hillről például nemrégiben derült ki, hoy 85 esztendősen újra filmet forgat.
Ilyen például a Sam Stone bőrébe bújó Boots Southerland. Ami azt illeti, a történet rossz fiúja meglehetősen foglalkoztatott színész, azóta is viselt vaskos harcsabajuszával jól hozza a marcona karaktert. Olyan nagy sikerű mozikban is feltűnt, mint a 2007-es Nem vénnek való vidék, a 2012-es Éhezők viadala, vagy 2020-ban Kevin Costner oldalán a Yellowstone sorozatban.

De gyakran felismerhetjük a még mindig csak 42 esztendős Jonathan Tuckert is. Az ifjabb Mózest alakító gyerekszínész karrierjét a Bunyó karácsonyig nyitotta meg, és úgy tűnik bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azóta is rendkívül keresett. Az IMDb szerint eddig összesen 62 filmben tűnt fel. Elsősorban kisebb szerepek jutnak neki, főként sorozatokban – például Westworld, Kingdom – de még a Call of Duty című videójátékban is ő kölcsönzi az egyik karakter hangját.

És az állatkórház bájos testvérpárja? Ők sem tűntek el a rivaldafényből. Ami azt illeti, a két német származású színésznő, Anne Kasprik (Bridget) és Eva Hassman (Melie) Németországban máig népszerűek, a különböző sorozatok és filmek visszatérő szereplői. Ezek Magyarországon kevéssé ismertek, de azért belefuthatunk egy-két filmbe, ahol ismerősek lehetnek. Nem csoda – harminc év ide vagy oda, szinte alig változtak!

És Eva Hassmann:

Érdekesség, hogy a Nagymamát alakító Ruth Buzzi valójában fiatalabb Bud Spencernél. Az amerikai színésznő és humorista 88 esztendős, és még most is viszonylag aktív. Az IMDb szerint 123 filmben szerepelt, legutóbb a 2021-es One Month Out-ban. Legismertebb alakítása viszont a Rowan & Martin's Laugh-In című vígjáték sorozatban volt, amelyért Golden Globe-ot is nyert, illetve többször Emmy-re jelölték.

És ne feledkezzünk meg az apró, de annál emlékezetesebb szerepet kapó fotográfusról, J.D. Garfieldról sem! Ő ugyancsak sokat foglalkoztatott színész volt az elmúlt harminc évben, már alaposan megváltozott. Legutóbb a Magyarországon is látható Navajo kosarasok című filmben kapott epizódszerepet. (Facebook-oldalán van róla néhány korábbi fotó).
Fritz Sperberg seriffhelyettes sem fordított hátat a kamerának, 2019-ig visszatért, hol sorozatokban, hol mesékben, hol egész estés filmekben kisebb szerepekre.
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Videó is készült az évtized rablásáról a Louvre múzeumban
Két szemtanú készített felvételt az esetről.

Elhunyt Isabelle Tate színésznő
Az ABC sikersorozata, a 9-1-1: Nashville sztárja csak 23 éves volt.

Instant klasszikus született: az egyik legkiválóbb holokausztdráma után Nemes Jeles László elkészítette az egyik legjobb '56-os filmet
Az Árva érintőlegesen foglalkozik a forradalommal, de annál többet árul el a korszakról.

A Rammstein énekese Budapesten éli ki a perverzióit, az ausztrálok azonban lenyomják pirotechnikában
Hatalmas punk- és metálelőadók töltik meg az ország legnagyobb koncerthelyszínét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Videó is készült az évtized rablásáról a Louvre múzeumban
Két szemtanú készített felvételt az esetről.

Elhunyt Isabelle Tate színésznő
Az ABC sikersorozata, a 9-1-1: Nashville sztárja csak 23 éves volt.

Instant klasszikus született: az egyik legkiválóbb holokausztdráma után Nemes Jeles László elkészítette az egyik legjobb '56-os filmet
Az Árva érintőlegesen foglalkozik a forradalommal, de annál többet árul el a korszakról.

A Rammstein énekese Budapesten éli ki a perverzióit, az ausztrálok azonban lenyomják pirotechnikában
Hatalmas punk- és metálelőadók töltik meg az ország legnagyobb koncerthelyszínét.














