A Nemzeti Színházban 2023 novemberében balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia február 8-án először áll újra együtt színpadra, ismét apa-lánya szerepben. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a Nemzeti Színháznak peren kívül sikerült megegyeznie a teátrum Rómeó és Júlia előadása közben megsérült színészekkel.
A két művész új darabját, az Egy bizonyítás körvonalait a Centrál Színházban tekinthetik meg az érdeklődők. David Auburn Pulitzer- és Tony-díjas drámája – melyből John Madden készített filmet Sir Anthony Hopkins és Gwyneth Paltrow főszereplésével –, a XXI. század legtöbbet játszott Broadway-előadása volt. Egyszerre szól a felnőtté válásról, a női emancipációról és a szerelemről.
A történet szerint Catherine éveken át gondját viselte ragyogó szellemű, de labilis apjának, a zseniális matematikusnak. A halála után egyedül marad fájdalmával, apja jegyzeteivel és a kérdéssel: mit kezdjen önmagával. Nővére, Claire úgy érzi, kezébe kell vennie húga sorsának irányítását, és feltűnik Tom, az apa egykori tanítványa, aki az öreg jegyzeteit tanulmányozza. Miközben Catherine egyre jobban megismeri Tomot, és megtudja Claire terveit, a lehető legnyugtalanítóbb problémával kell megküzdenie: vajon mennyit örökölt apja őrültségéből vagy éppen zsenialitásából?
A darab nekem a bizalomról szól. Metaforikusan úgy is mondhatnám, hogy a felénk áradó bizalom nekünk olyan, mint a növényeknek a napfény, enélkül nem tudunk élni. Kisgyermekként mindenki csupán ígéret, és rászorul arra, hogy a felnőttek elhiggyék: egyszer ő is hasznos és sikeres tagja lesz a közösségnek. Egy barátság vagy szerelem kezdetén is bizalmunkkal ajándékozzuk meg a másikat. Ez a darab a bizalom iránti hatalmas igényünket és a hiányából fakadó fájdalmunkat mutatja meg
– fogalmazott a darab kapcsán a rendező, Puskás Tamás.