Előző cikkünkben összeszedtünk pár szuperprodukciót a közelmúltból, amelyek részben vagy teljesen Magyarországon forogtak az itthon található stúdiókomplexumok egyikében, illetve több külső helyszínen. Ez egyben azt is jelenti, hogy az országot évről évre elárasztják a hollywoodi sztárok, csak hogy néhányat említsünk: Brad Pitt, Johnny Depp, Dwayne Johnson, Arnold Schwarzenegger, Javier Bardem, Antonio Banderas, Jenna Ortega vagy Zendaya és Tom Holland, de az is előfordul, hogy a filmcsillagok csak egy reklám kedvéért látogatnak hozzánk, mint ahogy ez történt például Hugh Jackman és Ewan McGregor esetében. Következő listánkban közölük szemezgettünk aszerint, hogy utólag hogyan emlékeztek vissza a Magyarországon töltött hetekre, sok esetben akár hónapokra.
Ryan Reynolds
Senki se gondolta volna a Zöld lámpás 2011-es bemutatásakor, hogy mára Ryan Reynolds válik az egyik legnagyobb A-ligás hollywoodi sztárrá Dwayne Johnson mellett. A színész tavaly járt Magyarországon, egy hónapon keresztül forgatta nálunk a Mayday című akciófilmjét, amelyet a színészből lett rendező, forgatókönyvíró John Francis Daley (Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jegyez.
Ryan Reynolds a forgatásra magával hozta a családját is, Blake Lively-t és négy gyermekét, és mindent megtettek, hogy védjék a magánéletüket: a szállodában is szigorú szabályokat vezettek be, hogy elkerüljék a lesifotósokat és a kéretlen rajongókat. Bár a legtöbb időt a szállodájukban töltötték, Reynolds így is elkezdte felfedezni Budapest szépségeit: a színész tavaly az egyik forgatási helyszínről, a Szépművészeti Múzeum elől jelentkezett be Instagram-sztorijában, a következő szavakkal áradozva Magyarországról több mint ötvenmillió követőjének:
Minden másodpercét imádtam a budapesti munkának. Sokan »Közép-Európa Hawaiijának« hívják, és bár igazából senki sem hívja így, szép az idő, gyönyörű és végtelenül lenyűgöző.
Angelina Jolie
A színésznő nem először járt Magyarországon, korábban itt forgatta a Méz és vér című debütáló rendezését, akkor még férje, Brad Pitt kíséretében (aki tavaly szintén visszatért Magyarországra az év egyik leglátványosabbnak ígérkező filmje miatt, amelyben egy F1-es pilótát alakít). A színésznő a következőket nyilatkozta a Népszavának: – Imádtam Budapesten forgatni. Nagyon boldog voltam, hogy visszajöhettem.
Tudtuk, hogy költségvetési okok miatt a Mariának csak egy kisebb részét fogjuk tudni Párizsban forgatni, ezért olyan helyet kellett találnunk, ami legalább annyira gyönyörű, és fantasztikus operaházzal rendelkezik.
Emlékszem, amikor Pablo felhívott azzal, hogy felderítette a lehetséges helyszíneket, és mondta, hogy végül Budapestet választotta, csak mosolyogtam. Azt válaszoltam neki, hogy jól választott: a város lenyűgöző, a magyar stáb csodálatos, és egy nagyszerű élmény vár rá – mondta. A film előzetese:
Margot Robbie
Margot Robbie három hónapot töltött Budapesten, amikor a Végállomás című filmjét forgatta. A Magyarországon forgató hollywoodi sztárok gyakorlatilag soha nem állnak a helyi sajtó rendelkezésére, ő mégis adott egy interjút a Recorder magazinnak.
Ebben mesélt róla, hogy rozéfröccsel a kezében szurkolta végig a magyar–izlandi mérkőzést a Szabadság téren, és teljesen elvegyült a magyarok között, mindenki nagyon kedves volt vele, még akkor sem zaklatták, ha felismerték.
– Nem csináltak belőle ügyet, nem kezdtek el furcsán viselkedni, nem zaklattak. Odajöttek, dumáltunk egy kicsit, aztán mondtam, hogy ez a szabadnapom, a barátaimmal vagyok itt, és ezt abszolút respektálták. „Érezd jól magad, szia!”
És ennyi. A magyarok olyan lazák
– fogalmazott Robbie. A hollywoodi világsztár nem a levegőbe beszél, amit onnan is tudhatunk, hogy jó barátságot ápol egy magyar divattervezővel, Kerényi Virággal. A Budapesten élő divatszakember nemrég még egy különleges táskát is küldött szupersztár barátnőjének, az erről készül riportot itt lehet megnézni:
Will Smith
Will Smith mindent megtett, hogy Budapest bekerüljön a hírekbe a Gemini Man forgatása alatt és után is. Az még csak hagyján, hogy a bazilika előtt tartott egy születésnapi koncertet, de felmászott a Lánchíd tetejére, és abban az évben magyar freestyle focisokkal forgatta le a labdarúgó-vb-dal klipjét is:
A színész egy titkos ékszerhez hasonlította a fővárost. – Ez a város olyan, mint egy titkos ékszer: gyönyörű és erős! Csodálatos keveréke ezeréves történelmének és a modern szellemnek, amely napjainkban lüktet benne. Szerencsére sokáig élvezhettem vendégszeretetét – mondta a színész, aki a családja távozása után a stábbal közösen kipróbálta a legjobb éttermeket és klubokat, amiket nagyon szeretett, úgy érezte, a város minden színét sikerült felfedezniük.
Tavaly volt az első alkalom, amikor Budapestre jöttem filmforgatásra; azóta háromszor jártam a városban, és beleszerettem.
– nyilatkozta a Men in Black sztárja öt évvel ezelőtt a Metropolnak, aki keményen próbálkozott a magyar nyelv tanulásával is. A Gemini Man egyik jelenetében ugyanis egyszer kimondja a „Vajdahunyad” szót, ám azóta sem sikerült többet kisajtolnia magából. – Esküszöm, hogy nagyon próbálkoztam, de egyszerűen a magyar annyira különbözik minden más nyelvtől, hogy nem maradnak meg a fejemben a szavak – nevetett.
Scarlett Johansson
Scarlett Johansson legutóbb a Fekete özvegy forgatásakor járt Magyarországon, és bár a sajtó élénken követte a belvárosi forgatásokat, az itteni élményeiről nem sokat tudni. A sztár viszont később tett róla, hogy az egész világ megjegyezze Budapestet. A színésznő online jelentkezett be Jimmy Fallon műsorába, ahol azzal dicsekedett, hogy a forgatás alatt végre megtanulta, hogy kell kiejteni helyesen a fővárost, ami nem csoda, mivel a fim egyik poénja is erre épül.
A színésznő még Fallont is kijavította, amikor az angolosan sz hangzóval mondta, hogy Budapest. Ez itt lehet megnézni:
A történet apró szépséghibája, hogy az Asteroid City sajtóturnéja alatt Johansson már ismét angolosan mondta a város nevét, és nem ismerte fel a magyar zászlót sem az alább látható videóban, amelyben emojik alapján kellett volna kitalálnia az egyik Wes Anderson film, a Grand Budapest Hotel címét (az említett részlet a 75. másodpercnél kezdődik):
Jennifer Lawrence
Jennifer Lawrence azzal a meglepő felütéssel indított a Návai Anikóval való interjúját, hogy magyarnak nevezte magát. „Rajongok Budapestért, el sem tudod képzelni, mennyire. Folyton azon viccelődtünk, ha lesz ennek a filmnek második része, akkor azt Budapesten forgatjuk, mintha Los Angeles lenne. Általában ugyanis fordítva van.
Mindannyian remekül éreztük magunkat. Az emberek imádnivalóak, a kultúra különleges, a város gyönyörű.
Lawrence azt is mondta, hogy Budapestet egyenesen az otthonának tartja, és a Vörös veréb forgatása alatt volt is ideje megismerni a várost. Seth Meyers műsorában egy érdekes anekdotát is megosztott arról, amikor részegen összeszólalkozott egy rajongóval, akivel aztán kölcsönösen melegebb éghajlatra küldték a másikat. A teljes történetet itt lehet meghallgatni:
Nem Jennifer Lawrence az egyetlen, aki kilátogatott a budapesti éjszakába, korábban Jude Law mulatozott Zimány Lindával , de Mila Kunist és Ashton Kutchert is lencsevégre kapták bulizás közben a Kazinczy utcában.
Austin Butler, Florence Pugh & Christopher Walken
A Dűne két része egymagában annyi sztárt vonultat fel (Timothée Chalamet, Zendaya, Rebecca Fergusson, stb.), hogy azzal egy külön listát is megtölthetnénk, ezért most csak Austin Butler egyik interjúját emelnénk ki, aki a második rész forgatásának teljes ideje alatt Magyarországon volt, és egy interjúban mesélt róla, hogy Florence Pugh hogyan mutatta meg neki a várost, amiben volt már tapasztalata, mivel korábban nálunk forgatta a Fehér éjszakákat és a Fekete özvegyet is.
Florence jófej volt, és kirángatott a házból, mert én hajlamos vagyok a szerepeim megszállottja lenni és bezárkózni. De ő segített kiszabadulni, és azt mondta, »Muszáj kimozdulnod, menjünk el kirándulni!« Ennek köszönhetően rengeteget láthattam Magyarországból, ami egy nagyon különleges hely.
Érdemes még megemlíteni Christopher Walken nyilatkozatát is, aki a Dűne folytatásával négy év szünet után tért vissza a filmezéshez, és egyenesen azt mondta, hogy az egyik ok, amiért elvállalta a filmet, hogy eljöhet Budapestre, ami egy gyönyörű város.
Jeremy Irons
A színész számtalanszor felfedezte már magának hazánkat, először 1980-ban járt Budapesten, amikor a Nyizsinszkij című filmjét forgatta, és később többször is visszatért (a Vörös veréb előtt nálunk forgatta Csodálatos Júliát, a Borgiák-sorozatot is).
A színész élményeiről néhány éve egy meglehetősen hízelgő cikket írt a The New York Times Style Magazine-nak, melyben elmesélte, hogy amikor nem forgatott, akkor motorral fedezte fel a város csodálatos, olykor megfakult szépségét.
Alison Brie
Alison Brie tavaly járt Budapesten, amikor a férje, Dave Franco a Szemfényvesztők harmadik részét forgatta nálunk.
A film miatt olyan további sztárok érkeztek még hozzánk, mint Morgan Freeman vagy Woody Harrelson, utóbbi a Halászbástyánál készített egy vicces képet a róla keringő mémre reflektálva.
Alison Instagram-oldalán is megosztott pár fotót az itt létéről, köztük egy olyan videót is, melyen egy utcai zenész hegedűjátékára táncol a Halászbástyánál.
Az egyik legjobb nap #budapest
– címezte meg a színésznő a bejegyzését, akiről az esettel kapcsolatban részletekbe menően írtunk ebben a cikkünkben.
Tom Hanks
Tom Hanks az Inferno forgatásakor járt Budapesten, és teljesen beleszeretett a magyar fővárosba, egy Návai Anikónak adott interjúban azt mondta, hogy amikor a hajnalig tartó forgatás után autóval vitték a szállodába, megdöbbenve látta, hogy fiatal lányok kerékpároznak az utcán vagy karonfogva sétálnak, kacarásznak, beszélgetnek.
Ilyen nincs sehol a világon. Lenyűgözött a látvány, az, hogy itt ilyen biztonságban élnek. Ezt a pillanatot, ezt a látványt hoztam el magammal a varázslatosan gyönyörű Budapestről.
Hanks San Franciscót tartja a világ legszebb városának, de Budapest nem marad le mögötte, ahogy fogalmazott, az egyik oldalon hegyek, a másikon síkság, és középen a Duna, hozzátéve, hogy nálunk ette a legjobb mexikói kaját is. Az interjúból kiderült az is, hogy a könyvek szerzője, Dan Brown is szívesen jönne még vissza az őt nagyon inspiráló Budapestre, a Lánchíd és a Dohány utcai zsinagóga meg is jelent az ötödik Robert Langdon-regényben.
Hanks ittléte alatt egy telt házas mesterkurzust is tartott a Thália Színházban, ahol megemlítette, hogy csak egyetlen szót tud helyesen kiejteni és megérteni magyarul, ez pedig a „gimnázium”.
Nagyon sajnálom, de semmit sem értek abból, amit magyarul beszélnek körülöttem.
– viccelődött a sztár.
Benedict Cumberbatch
Benedict Cumberbatch Magyarországon forgatta az Eric című Netflix-sorozatot, de a munka mellett neki is jutott ideje a szórakozásra, nagy örömmel fotózkodott a Babel Budapest étterem dolgozóival (ahol azért rendszeresen megfordulnak a sztárok, legutóbb épp John Cena ugrott be Rácz Jenő étermébe), meglátogatta a Szépművészeti Múzeumot, és a stábtagokkal közösen ellátogatott a Magyar Nemzeti Balett Don Quijote-előadására is.
A produkció Benedict Cumberbatchet is lenyűgözte, aki állva tapsolta meg a közreműködő művészeket, majd a színfalak mögött személyesen is gratulált a társulatnak:
Jason Statham
A kém szereplői is nagyszerűen érezték magukat Magyarországon, amíg nálunk forgatták a filmet, Jason Statham erről így nyilatkozott:
Szeretjük Budapestet, bárcsak ott lehetnék most is! Baromi jó volt Pesten, cukik az emberek. Csupa szép emlék köt a városhoz, legalább tíz éve nem éreztem magam olyan jól forgatáson, mint ott
– áradozott Statham, aki hozzátette, hogy szuvenírként egy csomó jó fej ember telefonszámát is begyűjtötte. Érdemes megnézni a film egyik jelenetét, amiben Statham karaktere tengernek hiszi a Balatont:
Emma Stone & Mark Ruffalo
A Szegény párák színészei egy közös videóban beszélgettek róla, hogy Ruffalo Magyarországon tartózkodva szinte minden második nap a McDonald’s-ban evett, és annyira ízlett neki az itteni kínálat, hogy még Emma Stone-nak és több stábtagnak is bevásárolt.
A McDonald’s Magyarországon nagyon jó, mert az állatokat a meki körülbelül 16 kilométeres körzetében kell levágniuk, szóval nagyon friss a hús. A hasábburi is milyen jó Magyarországon!
– áradozott a sztár. Hogy honnan volt ilyen tájékozott, azt nem tudhatjuk, de az valóban egészen biztos, hogy a McDonald’s nem mindenhol teljesen egyforma, nagy különbségek vannak például a fűszerezésben. Stone az M&M’s-es fagyit tartotta verhetetlennek (a videóban a 8. perc környékén):
Jamie Foxx
Az Oscar-díjas színész a Robin Hood forgatásakor járt nálunk, elmondása szerint ízlett neki a pálinka, és a Pálvölgyi barlangba is ellátogatott, de ittlétének legérdekesebb momentuma mégis az volt, amikor egyik este, vacsora közben annyira megtetszett neki Rakonczai Imre zongorajátéka, hogy felvetette: szívesen csatlakozna a magyar zenészhez egy szám erejéig. A zenész a saját közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, a színész a My Way című Frank Sinatra számot énekli rajta: