Műszaki rajzolóból képzőművész
Keserü Károly 62 éve, 1962-ben született Magyarországon. Ez utóbbit azért érdemes kihangsúlyozni, mivel nemcsak élete és lakhelyei, de munkássága és munkái révén is megkerülte a Földet. 1986-ban abból a Debrecenből emigrált Ausztráliába, amely 2023-ban első múzeumi retrospektív kiállításának is otthont adott. Ezidő alatt az egykor még építésznek tanuló, majd műszaki rajzolóként dolgozó fiatalból több kontinensen gyűjtött, képviselt és (el)ismert képzőművész lett.
Nézőként utóbbi bizonyítékait már konkrét műveiben is viszontlátjuk, hiszen ezek bárminemű előismeret nélkül is magukkal ragadnak: a színes vagy színtelen motívumaik sűrű ismétlései, a távolról egésznek ható kompozíciói, közelről pedig precíz nyomhagyás kavalkádjai által. Mégis, ugyanezek a munkák nemcsak vizuálisan hathatnak ránk, hanem valamekkora (a művész által is feltételezhetően szándékosan korlátozott) értelmet nyernek, amennyiben ismerjük az alkotó rendkívül szerteágazó hátterét.
A női szőttesektől az aboriginál pontfestészetig
Keserü technikai-mértani ismereteire korai tanulmányaiban és munkájában tehetett szert, míg autonóm művészeti alkotásra magát már Melbourne-ben szánta el, első képzőművészeti tanulmányait is itt és Londonban végezve, utóbbi keretein belül kutatását az ismétlésről végezve.
Az ismétlésre épülő, érett munkastílusa olyan eltérő hatásoknak köszönhető, mint emléke, ahogyan édesanyja női szőtteseket készít, valamint az Ausztráliában felfedezett aboriginál pontfestészet technikája és szemlélete is.
Nagyban inspirálódik a XX. század európai, modernista művészeti irányzatainak nagyjaitól (Kazemír Malevics, Piet Mondrian, Joseph Albers, Moholy-Nagy László, Paul Klee), de az amerikai absztrakt expresszionistáktól is (Jackson Pollock, Mark Rothko, Jules Olitzky, Alfred Jensen, Robert Ryman, Agnes Martin). Szerinte a felsorolt nevekkel fémjelzett mozgalmak tagjai újító hatásuk ellenére túl hamar továbbléptek, megoldatlanul hagyva központi fejtegetéseiket, így elmondása szerint egyes sorozataiban ő maga kísérli meg ezek folytatását, aktualizálását (Papertiger, 2009-2012, Patrick Heide Contemporary Art, London).
Tetten érhető zeneiség
Bár elsőre ellentmondásosnak tűnhet, a magát formalistának valló Keserü további művészettörténeti hatásai közé sorolható úgy a dadaizmus, de John Cage munkássága is. Ezekből azt is feltételezhetnénk, helyesen méghozzá, hogy a humornak és a véletlennek is jelentős szerepet szán,
ahogyan a zene se választható le alkotásától, elvégre szinte mindig annak hatása alatt, de nem közvetlenül az alapján alkot – ennek ellenére a ritmikusság, és annak eltérő változatai, minden munkáján, legalább szubliminálisan tetten érhető.
Sőt, zenével való viszonya nem pusztán egyirányú, hanem egész kölcsönhatásokról beszélhetünk, ha arra gondolunk, hogy nem egy zeneszerző nem csak tulajdonosa valamely Keserü műnek, de kimondott zenemű létrejöttét is inspirálták.
Első ránézésre analitikus, matematikai vizualitásuk ellenére Keserü munkái nem képi jellegükben gépiek, hiszen a látszólag uniformizált és kiszámolt, de egyesével és kézileg felvitt (jel)rendszer, valamint maguk a jelek – és a mögöttük álló aprólékos alkotó gesztusok – végtelennek tűnő ismétlésénél talán nincs is találóbb analógia az emberi állapotra és létezésre: újra meg újra, nap mint nap, legalább ugyanúgy, de lehetőleg jobban.
Keserü Károly művei viszont abban az értelemben igenis számíthatnak gépinek, ahogyan a művész képes szintetizálni megannyi féle eltérő hatást és forrást egy koherens életműbe, legyen az magyar, őslakos, néprajzi, képzőművészeti, irodalmi, mozgalmi vagy hétköznapi, ezáltal pedig olyan primer képeket létrehozva, melyekben kis ideig elmélyülve már meglepődve (és akár enyhén csalódottan) konstatáljuk, hogy a pontok, vonalak és egyéb elemek nem folytatódnak tovább a kiállítótér falán, a levegőben vagy az embereken.
