Aranykor emlékét őrzi a magyarság kollektív tudattalanja

Az e heti Poétikon vendége Toót-Holló Tamás Herczeg Ferenc-díjas író volt, akivel az aranyhajú gyermekekről szóló magyar népmeséink rejtett üzeneteiről, a magyarok ősi, csillagvallási örökségéről, valamint új, Boldogasszony keresztlánya című drámakötetéről beszélgetett a műsorvezető, Viola Szandra.

Toót-Holló Tamás Herczeg Ferenc-díjas író Forrás: Mediaworks

 A Boldogasszony keresztlánya drámakötet borítója

Az a gesztus, amit ebben a magyar népmesében – és az annak alapján írt drámában – Szűz Mária megtesz, nem más, mint egy, a népi vallásosság jegyében megfogalmazott istenbéke-ajánlat kifejezése: hiszen a csillaggyermekként megszülető aranyhajú lány keresztszülőségének vállalása a mese fikciója szerint egy olyan tabusértés, amit az egyszerű földi halandók nem mernek vállalni, hiszen megérzik azt, hogy ezt megtenni nem más, mint egy istenekre méretezett vállalás. Szűz Mária, a magyarok Boldogasszonya azonban megteszi ezt, s ezzel valójában egy olyan alternatív történetet alapoz meg, amelynek képzete szerint a magyarság a saját nomád, csillagvallási örökségét büszkébben vállalva tarthatta volna magát az új, keresztény hitéhez is

– emelte ki Toót-Holló Tamás.
– Hogy miért lesz aranyszínű a bőre és a haja a főszereplőnknek, Boldogasszony keresztlányának, arról közösen is elgondolkozhatnánk. Mit jelent számunkra az arany mint szín? Nekünk, magyaroknak mit üzen ez a színárnyalat? – érdeklődött Viola Szandra az arany mesebeli szimbolikáról.
– Ha így teszed fel a kérdést, hogy nekünk, magyaroknak, milyen különleges értelmű üzenetet hordoz mindez, akkor arra van egy nagyon határozott válaszom. Ennek a színnek a megjelenése minden mesénkben az ősi, csillagvallási örökségünk emlékét őrzi – mondta a szerző, aki szerint ezért béget a meséinkben az aranyszőrű bárány, ezért száll az égbe az aranyszőrű, táltos paripa, ezért járnak az aranyréten az aranyregiment katonái aranykarddal a kezükben, s ezért éppen egy aranyhídon át érkezik meg hozzánk, az emberi világba Tündér Ilona. Az aranyszínű mesebeli jelenések mindig az ősi napistenhit, a csillagvallási örökség megtestesülései, amelyek a magyarság számára mindig egy valaha volt, letűnt, de még mindig visszavárt aranykor emlékével szolgálnak – állapította meg.

Azzal, hogy a népmeséinkben mindig visszavárjuk a veszendőbe ment aranyhajú gyermekeket, akik hozzánk még holtukból is visszatérnek, a tőlünk elrabolt ősi csillagfények elvesztésének eltitkolt, de még mindig élő traumájára emlékezünk. Ezért is szólnak a meséink a sárkányok által elrabolt Nap kiszabadításáról. Ezért is szól úgy a ma is énekelt híres népdalunk, hogy »nem úgy van most, mint volt régen, nem az a Nap van az égen«

– sorolta a magyar folklórban megőrzött árulkodó jeleket a szerző.  

Viola Szandra a közismert népdal soraiban megőrzött titkokról külön kérdéseket is feltett, az iránt érdeklődve, milyen spirituális várakozásról szólhatnak valódi értelmüket tekintve ezek a dalszövegek.

Toót-Holló Tamás utalt arra a néprajztudományban közismert felismerésre, hogy amikor a dal azt panaszolja el, hogy „nem az a Nap, nem az a Hold, nem az a szeretőm, ki volt”, akkor a régi szerető felemlegetésével valójában a régi vallás, a magyarok ősvallásának még mindig szeretetteljes emlékét dédelgetjük. 

Ez a népdal, ahogy az aranyhajú gyermekekről és a Szűz Mária keresztlányáról szóló minden népmesénk is, a magyarság az aranykorokba visszaszólító, ősi vágyódását fejezi ki, s egyben számot ad a kollektív tudattalanunkba zárt transzgenerációs traumánkról, az ősi csillagvallási örökségünk fájdalmas elvesztéséről is. De az általa feldolgozott népmesék azért is csodásak – mondta a szerző –, mert azokban már nemcsak ez a veszteségérzés munkál, hanem az új, keresztény hitbe vetett minden tiszta reménykedés is. Ezek a magyar népi vallásosság talán legszebb érzéseinek megélései: olyan egymásnak szépen megfelelő istenbéke-ajánlatok, amelyeknek köszönhetően a régi hitben és az új hitben élők is egyformán tiszteletteljes gesztusokat téve fordulnak a másik felé.

Ezután a műsorvezető arról érdeklődött, hogy lehetséges-e még ezt az ősi tudást átadni a fiatalabb generációknak, s hogy érthetik-e még az ősi magyar szimbólumokat a huszonévesek.

Toót-Holló Tamás válaszában kitért arra, nem véletlen, hogy a népdalok milyen örök érvényűen tudták megőrizni a valaha volt fájdalmaink emlékét: már csak azért is, mert a zenébe átültetett érzések nagyon is a lelkünkig tudnak hatolni. Mint mondta, ezért is tartja fontosnak, hogy az aranyhajú gyermekek történetét az előző liturgikus drámájához csatlakozva, Bársony Bálint és Elek Norbert szerzeményeként már egy folkopera is feldolgozta. 
– A zeneiség egy olyan varázslat, amelynek köszönhetően még az ilyen ősi titkokkal is el lehet jutni a fiatalokhoz – fogalmazta meg szilárd meggyőződését a szerző, aki szerint óriási jelentősége van annak, hogy ez a crossover zenei alkotás az összes nagy zenei megosztóhálózaton elérhető már, s azt a videóklipet is bárki megtekintheti, amelyikben magyar rockzenészek, népzenészek, operaénekesek és musicalszínészek együtt adják elő a folkopera egyik emblematikus darabját, Az aranyhaj nagyon jó című dalt. Ez ugyanis egy olyan szellemi jelzőfénynek is felfogható, amely egyszerre világít rá az Aranyhajú hármasok és a Boldogasszony keresztlánya című darabban foglalt ősi értékeinkre – mondta az író, hozzátéve ugyanakkor, hogy ennek az üzenetnek az előadása a zene sodrásának és lendületének köszönhetően sokkalta hatásosabb, mint bármilyen más lehetséges megjelenési formában lenne.

A teljes beszélgetés az alábbi linken nézhető meg: