A Stuart Mária két komoly tartással rendelkező, eltérő módon kiszolgáltatott nő története. Bár a valós eseményeket mind Donizetti, mind az operája alapjául szolgáló Schiller-dráma számos irodalmi elemmel gazdagította – ilyen például a szerelmi háromszög és a két királynő találkozója –, az összetett alaphelyzet évszázadok óta foglalkoztatja az utókort, folyamatosan újabb és újabb feldolgozásokra sarkallva a művészeket.
Az olasz bel canto, azaz szép éneklés legszebb zenei hagyományait idéző darabot Szabó Máté viszi színre, a látványvilágot Antal Csaba díszlettervező és Füzér Anni jelmeztervező, a világítást Szilárdi Csaba, a vetítéseket Czeglédi Zsombor, a színpadi mozgásokat Kováts Gergely Csanád tervezte.
A címszerepben Kolonits Klára koloratúrszoprán, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Liszt-díjas kamaraénekese lép színpadra. Riválisát, I. Erzsébetet az ugyancsak kamaraénekes Balga Gabriella alakítja, Robert Dudleyt Juraj Holly szlovák tenor formálja meg.
A további szerepekben Heiter Melinda (Anna Kennedy), Kovács István (George Talbot) és az operastúdiós Balázs Norbert (William Cecil) lép a közönség elé. A 61 fős zenekart és 65 fős énekkart (karigazgató Csiki Gábor) Rajna Martin első karmester és Szennai Kálmán vezényli.
Az opera története szerint miközben az angol királynőt, I. Erzsébetet külföldi kérők ostromolják, az uralkodó kétségbe esve ismeri fel, hogy Leicester grófja, a szívének kedves Robert Dudley inkább Stuart Máriát tünteti ki figyelmével. A gróf némi szabadkozás után színt is vall. Az immár 18 éve házi őrizetben tartott skót királynő érdekében jár közben, hogy a két uralkodó-unokatestvér személyesen rendezze nézeteltéréseit. A feszült találkozón elszabaduló indulatok azonban megpecsételik a fogoly sorsát.
Donizetti 1834-ben kezdte el komponálni a Stuart Máriát a nápolyi Teatro San Carlo számára, a két királynő konfliktusának ábrázolása azonban több kritikát is kapott a cenzoroktól, a főpróba megtekintése után pedig maga a király tiltotta le a darabot. Az operát végül az itáliai történelmi környezetbe átültetve mutatták be mindössze hat alkalommal, Buondelmonte címen, 1834 októberében. Donizetti egy évvel később a milánói Scalában kapott lehetőséget eredeti operájának bemutatójára, ami azonban ugyancsak szerencsétlenül sikerült. Bár a következő három évtizedben készültek belőle újabb színrevitelek, az 1865-ös nápolyi bemutatót követően csaknem majd száz évig nem adták elő. A XX. század második felében ugyan született a műből egy-egy koncertszerű vagy színpadi produkció, méltó helyét a nemzetközi repertoáron az 1990-es évektől foglalta el, a partitúra kritikai kiadásának megjelenését követően. Magyarországon a darabot először a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be 2022-ben, koncertszerű formában, Kolonits Klára, Boross Csilla és Tötös Roland főszereplésével, Dinyés Dániel vezényletével.
