Annak ellenére, hogy a Hunyadi szerepében marcona és végtelenül magabiztos hadvezérként ismertük meg, a való életben nem volt mindig ennyire tele önbizalommal. Amikor eldöntötte, hogy színész lesz, mindenki azt tanácsolta neki, hogy Budapesten vagy Kaposváron próbáljon szerencsét, az erdélyi születésű férfi azonban kishitűségből be sem adta a jelentkezését egyik anyaországi intézménybe sem, ellenben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre egyből felvették. És miután elvégezte, bár újfent azt tanácsolták neki, hogy próbáljon elhelyezkedni a Katonában vagy más neves magyarországi színházban, nem érezte magát elég jónak, így a helyi Tompa Miklós Társulatnál kezdte a pályáját. Egyébként is a biztonság érzete nagyon fontos volt számára, otthon azt mondták neki, ebből a hivatásból nem lehet megélni, így az elsődleges célja volt, hogy legyen egy szerződése egy színházzal.

Bele is került a sűrűjébe, a diploma megszerzése után volt, hogy három darabban szerepelt egyszerre, miként a szerda esti Kávézz és felelek című beszélgetős műsor vendégeként fogalmazott,
egy futószalag volt, csak nem szalámi jött a szalagról, hanem előadások.
Aztán egy casting direktor érkezett Erdélybe, aki összeállított egy adatbázist a helyi társulatok színésziből és felhívták őt is és nagyon ködösen fogalmazva elmondták neki, hogy készül majd egy giga-mega produkció, küldjön magáról különféle jeleneket, előadásrészleteket. Így is tett, majd behívták a meghallgatásra, de közben beütött a járvány és korlátozásokat vetettek be.
Figyelmeztették, hogy négy napon belül el kell jutni a válogatásra, mert utána lezárják a folyamatot, a lakásában ült este egy előadás után és azon lamentált, hogy nekiinduljon-e egyáltalán vagy maradjon otthon, de aztán kocsiba pattant és átjutott a lezárt határon érvényes covid-teszt nélkül.
És sikeresen vette az akadályokat, eljutott a final callbackig, azaz az utolsó fordulóig, amikor a kolléganőivel kellett eljátszania jeleneteket és ekkor megkérte őket, hogy hadd fogja meg a kezüket. Mindenki értetlenül fogadta a kérést, de aztán elmagyarázta, hogy nem ismerik egymást, nem játszottak még együtt, semmiféle kontaktus nem volt még közöttük és szeretné érezni, kivel áll szemben. A kézfogásból végül ölelés lett, egymásra mosolyogtak, majd miután előadták a jelenetet, a producerek utólag elmondták neki, érezték, hogy míg más jelöltek izgultak, ő szemmel láthatóan egyáltalán nem.