Vidnyánszky Attila szerint ott vagyunk az európai színházi térképen

– A Bánk bán egy kiválóan megírt színdarab, amit azért szoktam shakespeare-i művekhez hasonlítani, mert ugyanúgy jelentős társadalmi, nemzeti problémákat érint, élet-halál kérdésekkel szembesít a személyes emberi indíttatásokon, motivációkon, sorsokon keresztül, ahogy Shakespeare művei is – mondta lapunknak Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház vezérigazgatójával egyebek mellett a Bánk bán turnéjáról, a hamarosan kezdődő MITEM-ről és arról is beszélgettünk, hogy mi jellemzi manapság a világszínházat.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Fotó: Éberling András

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy a környező országok közül szinte mindenhol sikerült kialakítani egy folyamatos, jó kommunikációt, kapcsolatot. Több éve tartó együttműködés, együttgondolkodás zajlik a bukaresti Nemzeti Színház és a magyar Nemzeti Színház között. Sok kint élő magyar örömére pedig újra játszhattunk a Kassai Nemzeti Színházban, ahol kétnyelvű, magyar–szlovák változatban mutattuk be a Rómeó és Júliát.

Meggyőződésem, hogy Közép-Európában sokkal több dolog köt össze minket, mint ami szétválaszt. Ezek a hidak is azt bizonyítják, hogy a kultúra egy kapocs, amely egymás tiszteletére, elfogadására tanít azzal együtt, hogy nyilván határozottan és büszkén képviseljük az egyediségünket.

–  Gyakran kiemeli, hogy a kultúrán keresztül lehetséges a különböző nemzeteknek közelíteniük egymáshoz. Jó példa erre a Színházi Olimpia, a MITEM-ek szervezése, a külföldi vendégszereplések, turnék is. Az egyre szélesedő kapcsolatrendszerük milyen perspektívát mutat a Nemzeti Színházra nézve?

– E kapcsolatrendszerek fenntartása hosszútávú cél, mert ezen keresztül folyamatosan igyekszünk helyzetbe hozni a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, összekapcsoljuk őket az ottani egyetemek diákjaival is, és a jövőt tekintve ezek nagyon fontos tények. Ahogyan az is, hogy a nemzetközi megmérettetés eredményeként a fiatalok el tudják helyezni a mi színházi életünket ezen a rendkívül színes színházi világtérképen.

El kellett érni, hogy nemzetközileg is pozicionáljuk a teátrumunkat, és ezzel nyitásra késztessük hazánk sokszínű, ám meglehetősen bezárkózó színházi életét.

Úgy gondolom, hogy e kapcsolatok, a vendégjátékok sorozata és az, hogy látjuk a legjobb előadásokat külföldről, már önmagában hatalmas érték. Mindemellett magunkat is meg tudjuk mutatni, hogy hol tartunk, kik vagyunk és büszkék lehetünk arra, hogy milyen gazdag színházi életünk van.

– Április 25-én kezdődik a tizenkettedik MITEM, amelyre minden eddiginél több, összesen tizennyolc ország társulata érkezik. A világszínházat mi jellemzi manapság?

– Nincs rossz korszaka a világszínháznak, amely folyamatosan reflektál a társadalmi eseményekre, változásokra. Ugyanakkor nincsenek egységesült irányzatok, mert lassan lebomlik az a szellemi-esztétikai kényszerek mentén működő, nagyon ideologizált színházcsinálási trend, ami főképp a német színház hatására uralta el a világ jelentős részét és kimondva-kimondatlanul tendenciózus megszólalási módok felé terelte a fesztiválok programkínálatát. Ennek következtében igencsak egysíkú, egyféle gondolatkörre épülő színházi fesztiválok tömkelege alakult ki a világban. Ez most megváltozóban van, én már látom a megcsontosodott rendszer repedéseit, érezhető, hogy új idők jönnek, és ez kifejezetten biztató, mivel reményt ad arra, hogy az eddig domináló, de fájdalmasan egysíkú, ideológiai alapon vezérelt világszínház lassan megnyílik, és valóban sokszínűvé válik.

A mesterséges intelligencia életünkben zajló térhódítása pedig nem csökkenti a színház iránti érdeklődést, sőt meggyőződésem, hogy növelni fogja, mert ez lesz jóformán az egyetlen hely, ahol emberi szó és jelenlét van itt és most, a maga kézzel fogható valóságában.

– A fesztivál a mongol nemzeti színház Az Ég fia című előadásával kezdődik, de kínai operát is láthat majd a közönség. Mely előadásokra hívná fel a figyelmet?

– Ilyenkor nehéz bármit is kiemelni, hiszen egyetlen előadást sem véletlenül hívunk meg, hanem mindig komoly megfontolás és mérlegelés eredményeként. De talán érdemes a kiemelkedő bolgár rendezőnő, Diana Dobreva előadásaira felhívni a figyelmet, aki a Nemzeti Színházban nemrég a Salome című előadásunkat is rendezte. De emellett még nagyon sok, kuriozitással bíró előadás érkezik a MITEM-re: alapkérdéseket boncolgató, nagy formátumú produkciók. Rendkívül színes tehát az idei felhozatal: a párizsi Comédie-Française-től Mexikón át Japánig láthat friss előadásokat a közönség. Barátságok, munkakapcsolatok szövődnek ilyenkor a társulatok között, amelyek egyben nagyon fontos kultúrpolitikai gesztusok. Az idei fesztivál különlegessége még az is, hogy szeretnénk létrehozni a Nemzetiségi Színházak Világszövetségét, amely azokat a kisebbségi színházakat fogná egybe, amelyek a nyelvük és a kultúrájuk megmaradásáért küzdenek. Szeretnénk ezeket a színházakat egy nagy mozgalomban egyesíteni. Nekünk vezető szerepünk lehet ebben a történetben, hiszen Magyarország nagyon tisztességesen, más országok számára is példamutató módon viszonyul a nemzetiségi kisebbségeihez.

Vidnyánszky Attila úgy véli, hogy magas színvonalú, sokszínű, minden réteget megszólító, igazi nemzeti színházat csinálnak. Fotó: Éberling András

– A kulturális hidak építése mellett a teátrum az előadás- és nézőszámok tekintetében is kiemelkedik: tavaly több mint négyszáz saját előadást játszottak és több mint százötvenezer nézőjük volt. Minek köszönhetők ezek a kimagasló eredmények?

– Sokak érdeke volt fenntartani azt a narratívát, hogy a Nemzeti Színháznak nincs nézője, de minden híreszteléssel szemben – talán az első egy-két évet leszámítva, amikor óriási ellenszélben és bojkotthelyzetben kellett dolgoznunk – az előadásainkat gyakorlatilag telt házas nézőterek előtt játsszuk.

Úgy vélem, hogy magas színvonalú, sokszínű, minden réteget megszólító, igazi nemzeti színházat csinálunk. Az olyan nemzeti hatáskörön túlmutató, komoly alkotók, mint például a román Silviu Purcărete, nagyon magasra emelték a színházunk művészi nívóját. Ott vagyunk az európai színházi térképen, de ami még ennél is fontosabb, hogy kialakult egy stabil közönségbázisunk. Vannak törzsnézőink, és nagyon jó, hogy rájuk mindig számíthatunk, mert rendszeresen jönnek hozzánk, lelkesen nézik az előadásainkat.

Valóban 151 ezer nézőnk volt tavaly, ami rekordnak számít, hiszen egy év alatt ennyi néző még sosem járt a Duna-parti teátrumban.

Ehhez jött még körülbelül ötvenezer látogató, akik egyéb programjaikon vettek részt. Így tehát összesen több mint kétszázezer ember fordult meg a Nemzeti Színházban, ami hatalmas szám. Büszkék vagyunk arra is, hogy nemzetközileg jegyzett színházzá tudtunk válni, Európa illetve az egész világ legjelentősebb színházaival sikerült kapcsolatot kialakítanunk, számos alkotó, illetve szakember nagyon szívesen együttműködik velünk. Mi pedig kitartóan tesszük a dolgunkat, és igyekszünk minél színvonalasabban elvégezni a Nemzeti Színház által kitűzött feladatokat.