Még soha nem láthattuk ilyennek Sherlock Holmest, szinte kivetkőzik önmagából

A Rejtélyek évada részeként új bemutatóval jelentkezett a Thália Színház. A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című kétfelvonásos előadást Göttinger Pál rendezte, akinek kezei alatt egy mindössze ötfős szereplőgárda játssza el a darab húsznál is több alakját. De olyan szórakoztatóan ám, hogy azt már szinte bűn lenne kihagyni.

Az Arthur Conan Doyle által megteremtett Sherlock Holmes alakja mindig is lázban tartotta a filmkészítő szakmát. Az elmúlt években láthattuk ahogy a mozikban és televíziós sorozatokban is megkísérlik a sokak által szeretett és ismert magándetektív történetét feldolgozni. Ezekben az alkotásokban nem kisebb színészek, mint Robert Downey Jr. vagy Benedict Cumberbatch kelti éltre a zseniális figurát. Sőt Millie Bobby Brown és Henry Cavill főszereplésével még Enola Holmes, azaz Sherlock kishúgának történetét is megéneklik. 

A Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című előadás négy szereplője az ötből (Forrás: Thália Színház)

Ezekben a filmekben az a közös, hogy nem elégszenek meg a történetmeséléssel, hanem – ahogy ez manapság már szinte megszokott – mindig rá szeretnének tenni egy lapáttal az előző alkotásra. Így vagy a képvágások gyorsaságával vagy a történet már szinte követhetetlen kuszaságával, esetleg a soha véget nem érő akciójelenetekkel emelik a tétet. Néző legyen a talpán, aki felhőtlenül tudja élvezni ezeknek az alkotásoknak minden percét. A trendeket elnézve kicsit félve léptem be a Thália Színház ajtaján, de azért reméltem, hogy ezúttal nem egy túlbonyolított művet, hanem egy valódi szórakozást nyújtó, jó darabot fogok látni, ami legalább morzsáiban megidézi a könyvek hangulatát. Nos, az eredmény felülmúlta a várakozásaimat.

Jelenet a darabból (Forrás: Thália Színház)

Sherlock Holmes a darabban számos rejtélynek a végére jár

A Thália Színházban látható Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című előadás ötletességében és látványában is pazar, miközben hozza azt a régi érzést, ami árad a detektív történeteiből: a viktoriánus kori London miliőjét, a nyomozás örömét és az emberi kapcsolatok valódiságát. És akkor még nem ejtettünk szót a darab humoráról, ami még a szőrös szívűeket is képes lenne hangos hahotára bírni. Mindezt azonban olyan kedvességgel teszi, hogy – pár sikamlósabb poéntól eltekintve – az egész családot képes elszórakoztatni.

A darab története érdekes, de nem ez a legnagyobb erőssége, hanem a színészi játék. Bármennyire meglepő, de mindössze öt tehetséges művész játssza az előadás összes szerepét, mind a huszonötöt. 

Ez pedig elképesztő precizitást igényel a hátteret adóktól is, akiknek az átmaszkírozáson túl, a maximálisan kihasznált forgószínpad állandóan változó tereire és látványára is figyelniük kell. Így történhetett meg az, hogy darab végén őket is megtapsolhattuk a premieren, és háromszor-négyszer többen voltak mint a színészek.

Az előadásban maximálisan kihasználták a forgószínpad nyújtotta lehetőségeket (Forrás: Thália Színház)

Sherlock Holmest Zayzon Zsolt, míg Dr. Watsont Mózes András alakítja, akik „csak” egy szerepet játszanak az előadásban, de ezzel adnak is egy stabil keretet a történetnek. A másik három színész, Hevesi László, Kövesi Csenge és Jaskó Bálint alakítja a megmaradt 23 karaktert. 

Jaskó esetében külön szembeötlő a szinte percről percre bekövetkező változás, hiszen ő női és férfi karaktereket is eljátszik. Valamint az este talán leginkább humoros „karakterei” is hozzá kötődnek, hiszen ő mozgatja meglehetősen élethűen és tetőtől talpig feketébe öltözve a bábumacskát és a pulit, amelyek kedves színfoltjai az előadásnak. 

A fehér puli sokat segít a kis csapatnak (Forrás: Thália Színház)

A darabban fellelhető humor általában verbális, de helyzetből adódóan is kibontakozik, sőt a színészek gyakran kikacsintanak a nézőkre, bennfentessé téve őket. Ez az a momentum, ami különösképpen dicséretes a rendezésben. 

Göttinger Pál nemcsak rendezte, de fordította is a Ken Ludwig, illetve Arthur Conan Doyle-féle alkotást, vélhetően ennek is köszönhető, hogy érezhetően együtt létezett a darabbal. Így végeredményben minden poén, lépés, mondat a helyén van, de ettől még nem válik a darab merevvé, sőt játszi könnyedség sugárzik belőle. 

Azonban nemcsak a színészek és a rendező, hanem a forgószínpad mindig változó látványvilágáért felelő Ondraschek Péter díszlettervező és az átváltozásokhoz jelmezeket tervező Cselényi Nóra is kiváló munkát végzett. Összességében azt tudjuk mondani, hogy a történet ugyan nem annyira kacifántos, de az alkotók közös munkájának köszönhetően egy olyan előadás született, ami a szó legnemesebb értelmében jó, így pedig az egész család számára felhőtlen szórakozást tud nyújtani.