Az utolsó vacsora rendezője, Horváth Illés nem ismeretlen a Thália látogatói számára, hiszen több előadást is igazgatott már itt. Láthatóan bátran nyúlt a darabhoz, a színészek a megfelelő pillanatban énekelnek vagy táncolnak, esetleg nyomnak egy fekvőtámaszt. Vannak bőven új vagy újszerű színpadi megoldásai, miközben ezekkel nem nyomja el az előadás valódi mondanivalóját. Az is érezhető, hogy hagyta a színészeket kibontakozni, hiszen lubickolnak alakításaikban.
Az utolsó vacsora rávilágít a szélsőséges nézetek és tettek embertelenségére
És hogy mi a darab valódi tanulsága? Mivel nem egyoldalúan a liberális oldalt ostorozza, kap bőven a konzervatív, vagy magát annak állító csapás is.
Az előadás leginkább arról szól, hogy bármely szélsőségessé váló ideológia elvezethet embertelen cselekedetekhez, és ha a „magasabb cél” érdekében feladjuk a morált, a legalapvetőbb emberi parancsolatot (Ne ölj!), illetve öntelten azt gondoljuk, hogy minden törvény fölött állunk, akkor gyorsan és elkerülhetetlenül jutunk el oda, hogy azzá a gonosszá váljunk, ami ellen elvileg küzdeni szerettünk volna.
Persze konkrét tanulsággal is szolgál az előadás, amit Szabó Győző karaktere mond ki a gyilkos hordának. A liberális fiatalok tetteiket egy olyan hipotézissel igazolják, ami rém egyszerűnek tűnhet: ha a világégés előtt találkozunk Hitlerrel, tudván, mit fog elkövetni, megölnénk? A fiatalok válasza nyilván az igen, azonban a sokat látott médiaszemélyiség, magát igyekezve menteni, mást választ ad: beszélgetne vele és megpróbálná jobb belátásra téríteni. Egyszerűsítve: indulatok helyett több beszélgetésre lenne szüksége világunknak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!