Száz éve született a színész, aki nem szerepet játszott, hanem igazságot keresett

Száz éve, 1926. január 26-án született Mensáros László, a magyar színjátszás egyik legösszetettebb alakja. Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, tanár, de mindenekelőtt gondolkodó színész volt. Olyan művész, akinek pályáját megtörte a történelem, mégis újra és újra visszatalált a középpontba – csendesen, következetesen, megkerülhetetlenül.

Mensáros László 1970-ben Forrás: Fortepan

Mensáros László polgári családban született Budapesten, zenei és nyelvi műveltsége már gyermekkorában formálódott. A második világháború azonban derékba törte indulását: menekülés, amerikai hadifogság, majd egy új, kiszámíthatatlan korszak következett. A színészethez vezető útja sem volt egyenes. 1946-ban felvették a Országos Magyar Színművészeti Akadémiára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), de „osztályidegenként” eltávolították, majd egy sikertelen disszidálási kísérlet miatt tizenhárom hónap börtönre ítélték. Később, 1956-os szerepvállalása miatt újra börtönbe került. Ám ezek az évek nem törték meg, inkább elmélyítették.

Mensáros László színész, rendező, tanár Csernus Mariann színésznővel. Fotó: Wikipédia/Rózsavölgyi Gyöngyi

A színész számos filmszerepben feltűnt

Pályatársai később gyakran mondták róla: Mensáros nem tanulta a fájdalmat, hanem átélt tapasztalatból beszélt.

Színészként Mensáros László intellektuális alkat volt. Hamlet- és Rómeó-alakítása Debrecenben már fiatalon jelezte kivételes tehetségét, később Csehov és Molière hősei váltak igazi szellemi terepévé. Nem gesztusokban, hanem gondolatokban játszott a színpadon, elementáris hatással.

A Madách Színházban eltöltött két évtized alatt olyan szerepeket formált meg, amelyekben a morális dilemma volt a főszereplő. Kritikusai gyakran írták: Mensáros alakításai nem lezártak voltak, hanem „nyitva hagyták a kérdéseket”.

Filmen is emlékezetes maradt – különösen az Aranysárkány tragikus tanárfigurájaként vagy a Szerelem finoman rezdülő orvosaként, de emlékezetes rezonőrszerepe Ruttkai Éva mellett a Butaságom történetében. Jelenléte mindig sűrítette a levegőt.

Ha azonban egyetlen dolgot kellene kiemelni életművéből, az a pódiumestjeihez kötődik. A XX. század című, saját szerkesztésű estje 1963-ban forradalmasította a magyar előadó-művészetet: nem illusztrált, nem szavalt, hanem értelmezett. Olyannyira, hogy először be is tiltották. Később mégis több mint ezerötszáz előadást ért meg.

Mensáros László józan varázslata, melyet a kiválasztott szerzőkkel művelt, lassan, de annál erőteljesebben kerítette hatalmába hallgatóságát. Ezért jöttünk el újra meg újra meghallgatni, mert részesülni akartunk szellemi igézetéből

– olvashatjuk a Mensáros László: A XX. század című tanulmánykötetben.

Mensáros László 1983-ban Arany Jánoshoz fordult. Az Arany-estek nem irodalmi műsorok voltak, hanem szellemi zarándoklatok. Egyik pályatársa mesélte róla: „Mensáros az Arany-esteken nem felmondta a verset. Megállt egy sor után, ránk nézett, és tudtuk: most nekünk kell befejezni magunkban.” A Hungaroton 1989-ben lemezt is kiadott, amelyen a színész Arany János verseit tolmácsolja. Az Arany-estnek állít emléket az MMA Kiadó 2018-ban publikált könyve is, amely a verseken túl tanulmányokon és visszaemlékezéseken keresztül mutatja be a legendás művészt.

Pályatársai rendre erkölcsi iránytűként beszéltek róla. Nem volt harsány, nem épített mítoszt maga köré, mégis volt tekintélye. Tanított, rendezett, figyelt.

A Gór Nagy Mária Színitanodában (2022-ben megszűnt) generációk emlékeznek rá úgy, mint arra a tanárra, aki először kérdezte meg: „Mit gondolsz erről valójában?”

Hitét élete végén teológiai tanulmányokkal is elmélyítette, számára a hit és a színház nem állt távol egymástól. Mindkettőt az igazság keresésének tekintette.

Mensáros László szinte haláláig játszott. 1993 januárjában Shakespeare Téli regéjének monológjával búcsúzott a Madách Színház színpadán. Egy hónappal később, 1993. február 7-én csendesen elment, a Farkasréti temetőben nyugszik.

1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1972-ben érdemes művész, 1978-ban kiváló művész lett. Művészetét 1980-ban Kossuth-díjjal, 1989-ben Magyar Művészetért díjjal ismerték el. 1992-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Az 1993-ban létrejött Mensáros László Alapítvány díjat alapított emlékére, 2010-ben kiadta naplóit a Kairosz Kiadóval. 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia postumus honoris causa címet adományozott neki.

Ma, születésének századik évfordulóján egyértelműen látszik: Mensáros László művészete azt tanítja, hogy a színház gondolkodás, erkölcs és bátorság egyszerre.

Január 24-én a kortárs magyar színművészet legfontosabb alakjai tisztelegnek emléke előtt az Örkény Színházban.