A boldogság itt van velünk

Fabrice Barcq A családból is megárt a sok című mozija, bár bizonyára nem ezért készült, szépen reflektál a minapi hírre: megszavazta az Ország­gyűlés a nagyszülői gyedet.

Néha a nagyszülők is kirepülnének Fotó: Vertigo Média Kft.

Fabrice Barcq A családból is megárt a sok című mozija, bár bizonyára nem ezért készült, szépen reflektál a minapi hírre: megszavazta az Ország­gyűlés a nagyszülői gyedet. Nagyobb szükség van ugyanis a nagyszülőkre, mint valaha. Ez a francia film arról szól, hogy vannak emberek, akik nem a családjukkal, szűkebb közösségükkel, barátaikkal együtt töltött idő alatt érzik magukat boldognak, hanem akkor, ha valami olyan dolgot tehetnek meg, amivel teli vannak az álomgyártásban élen járó magazinok és a romantikus hollywoodi kommersz filmek.

A két főszereplő, Marilou és Philippe ilyen emberek. Elérték a korkedvezményes nyugdíj időpontját, és már alig várják, hogy elköltözhessenek Portugáliába, alig várják, hogy feladják addigi életüket, meghitt otthonukat, alig várják, hogy kivonhassák magukat a kétségkívül sokszor fárasztó, de mégis temérdek örömöt jelentő családi kötelességeik alól. Ők nem látják a családdal együtt töltött idő örömét, a nyugdíjaséveket úgy képzelik, hogy most aztán vége a kötelességeknek, joguk van az életük végéig tartó szabadságra.

Meg is próbálják bejelenteni, hogy kész, bedobják a törölközőt, most már minden ismerősük boldoguljon, ahogy csak akar, ők elmennek Portugáliába. De ez szerencsére nem megy olyan egyszerűen. A filmből, egyébként nagyon okosan, nem derül ki, miért éppen Portugália jelenti a boldogságot nekik. Ez jól is van így, mert egyáltalán nem érdekes. Az érdekes az, hogy ők korunk megtévesztett emberei.

Néha a nagyszülők is kirepülnének
Fotó: Vertigo Média Kft.

Fabrice Barcq remek humorral, sokszor szürreális jelenetekkel mutatja be, hogyan gondolkodik a világról két ember, aki magáévá tette korunk legnagyobb médiahazugságát. Azt, hogy ha magadon kívül nem figyelsz semmire, akkor leszel kiegyensúlyozott. Ha kielégíted saját vágyaidat, akkor leszel szabad. Ami persze szemenszedett hazugság. Az ilyen ember ugyanis sokkal inkább magányos lesz, és megeszi az unalom. Kifuthat a világból, megcsinálhatja azokat a dolgokat, amiket látott a filmekben, megoszthatja kalandjait a közösségi médiumokban, de ettől nem lesz boldog.

A legjobb francia vígjátéki hagyományokat követő filmjével Fabrice Barcq egyértelműen leteszi a voksát amellett, hogy boldog leginkább családban lehet az ember. Persze családból is megárt a sok, tudni kell néha nemet mondani, de ha valakinek helyén van az esze és a szíve, akkor könnyen megtalálhatja azt a kompromisszumos megoldást a feladatok elosztásában, amely mindenkit boldoggá tesz.

Korunkban, amikor az európai értékválság okán zavarossá váltak a családon belüli szerepek, amikor már nemcsak a szülők, de a nagyszülők se nagyon tudják, mi az, ami boldoggá teszi őket és a szűkebb környezetüket, amikor mindenki ki akarja húzni magát a kötelességek alól, és bőszen hangoztatja, hogy joga van a szabadsághoz, szükség van olyan alkotásokra, amelyek rendet teremtenek a fejekben. A családból is megárt a sok ilyen mozi. Megtanítja azt, hogy a boldogság sosem valami távoli, ismeretlen vidéken lakozik, hanem itt van velünk, csak meg kell élni a pillanatokat. Oda kell figyelni az unokákra, a felnőtt gyerekekre, a barátokra, meg kell élni az otthon örömét. Ez a film arról szól, hogy nem is olyan bonyolult dolog ez.