A közös emlékezetet gyarapítják a megőrzött családi relikviák

Amatőr 1956-os fényképekkel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum, ezeket és pár rendkívüli műtárgyat mutatnak be a forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az intézmény rotundájában Apró dobozba rejtett forradalom címmel.

A száznál is több fotóból harmincegy maradt fenn a hagyatékban Fotó: Bach Máté

Forradalmi tárgyak, szabadságharcos-szuvenírek. Vannak, akik jelenidőben is megérzik a történelem súlyát, sejtve azt, hogy milyen időket élnek. Ezek az emberek nem ülnek ölbe tett kézzel, hanem mondjuk végigfényképezik 1956-ban az október végi Budapestet, eltesznek egy-két töltényhüvelyt vagy egy gondosan összehajtogatott plakátot, amit több tíz éven át őriznek, mert azt is jól tudják, hogyha bárki megtalálja náluk ezeket a tárgyakat, akkor könnyen pórul járhatnak: még aznap az ÁVH börtönében vagy az akasztófán találhatják magukat. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás időszakában kevesebbért is öltek embert.

A szabadságharcos Budapest embereit, utcáit, tereit ábrázoló, eddig ismeretlen amatőr fényképeket és pár különös, nemrég adományba kapott tárgyat állítottak ki a Nemzeti Múzeum rotundájában a nemzeti ünnep alkalmából.

A fotókon kívül egészen hétköznapi tárgyak ezek, például láthatunk egy vöröskeresztes papírdobozt, amelyben valószínűleg élelmiszercsomagot osztottak a rászorulóknak a szabadságharc idején – ilyen tárgyak ritkán kerülnek elő, hisz nagyon sérülékenyek –, valamint egy harckocsi gránáthüvelyét is, amelyet az utcáról felszedve őrzött meg az adományozó. Mindezek eszünkbe juttatják Benedikty Tamás kiváló 1956-os nagyregényét, a Szuvenírt, amely cím átvitt értelemben nemcsak ’56 emlékéről szól, hanem egy bizonyos töltényhüvelyről, amelyet a főhős zsebében talál meg a szovjet járőr. Ez lesz a veszte. Csak emlékbe akarta vinni magával, hisz nyugatra akart szökni. De nem: a Klinikáknál tüzet nyitottak rá. A többit olvassák el a regényben.

A száznál is több fotóból harmincegy maradt fenn a hagyatékban
Fotó: Bach Máté

A harmincegy érdekes fényképet viszont Pálfalvi István készítette, aki akkor a Műszaki Egyetem frissen végzett mérnöke, fiatal oktatója volt. Végigjárta a várost, lefényképezett mindent, amit látott, és titokban saját laboratóriumában előhívta a fényképeket, amelyek már elkészültükkor is illegálisaknak számítottak. A titkát jól őrizte, hisz a fényképek létezéséről csak a rendszerváltás után kezdett el beszélni, néhány, számára fontos felvételt kinagyított, és azokat időnként megmutatta bizalmasainak. A fényképek történetéről azonban sosem mesélt. Ezeket az özvegye találta meg 2004-ben, a férje halála után. A fotók ezután egy olyan csomagba kerültek, amelyeket az idén augusztusban elhunyt Pálfalvi Istvánné Pap Klára készített össze a keresztfiának arra az esetre, ha meghal.

Az amatőr fényképész valószínűleg száznál is több fényképet készített, ám ezek nem maradtak meg. Gál Vilmos muzeológus-történész a sajtótájékoztatón elmondta, hogy azonosították a fényképeken szereplő helyszíneket, és a vitrin melletti képernyőn felnagyított formában is látni lehet ezeket. Az eredeti fényképeket – műtárgyvédelmi okokból – csak a hét végéig láthatjuk a múzeum rotundájában, a digitális másolatokat, valamint a többi tárgyat pedig november 4-ig.

Az adományból összeállított reprezentatív válogatással a Magyar Nemzeti Mú­zeum mindenkit arra biztat, hogy lehetőség szerint gyarapítsa személyes, családi relikviáival a közös nemzeti emlékezetet.