A Gyimesi-hágón keresztül közelítek a szerpentinen Csíkba, és csak szívom magamba a már annyira áhított látványt; az élénk színeket, kontrasztokat, a medencében meghúzódó apró falvakat, a felkelő nap fényében nyújtózkodó fenyvest, a párába bújt hegycsúcsokat – mert lett légyen akármilyen hőség napközben, a Hargita és a Csíki-havasok legmagasabb csúcsai reggelente mindig párában úsznak, igazi székelyföldi hangulatot teremtve.
Orbán Balázs, Wass Albert, Nyirő József és Tamási Áron világában érzem ilyenkor magam, ahol még a régi rend szerint, évezredes hagyományokkal éltek a magyarok; a tisztességes munkának és az adott szónak becsülete volt, a család szentnek számított, a hitben pedig következetesség uralkodott. Ezt a fajta minőséget keresem, bármerre járok, s Székelyföldön rendre meg is találom. Ezúttal Csíkcsomortánban bukkantam rá Csomortáni Gál László festőművész portájára érve.

A falu szélétől a patakot követem, s így jutok el a csíki motívumokkal díszített székely kapuig, amelyen belépve legalább egy évszázaddal visszautazom az időben.
Egészen pontosan 1883-ba, hiszen ekkori az a hagyományos székely gerendaház, amelyet a festő és felesége saját kezükkel építettek újra az örökölt telkükön.
Ebben laknak már több mint tíz esztendeje, és ide született három gyermekük is. Csomortáni Gálék az őseinket követik, ahogy a családfő fogalmaz – miután magára kanyarítja a felesége által nemezből készített lajbiját –, ugyanazt a légkört kívánta megteremteni, amelyet a régiek élhettek ebben a házban. A falak és a kemence tapasztott, a bútorok régiek és festett fából vannak, nincs villanyáram sem. A gyertyafény romantikája gyermekkorában érintette meg, hiszen a diktatúrában volt olyan időszak, hogy sokáig áram nélkül maradtak.

A festőművész Arany János Családi körét emlegeti, mert szerinte egy család akkor egészséges, ha együtt vannak: összehúzódnak egy kis helyre esténként, „ki-ki nyugalomba”, szeretetben, boldogságban, egységben. Volt olyan is, hogy szinte teljesen önellátók voltak. – Pénzzel nem sok dolgunk volt – mondja, majd azt is elmeséli, hogy nemritkán a nappal keltek és feküdtek. Gyermekeik olyan környezetben és szellemiségben cseperednek, amely nem a gépek uralma alatt áll, ahogy Csomortáni Gál László fogalmaz; nem profán oltárok veszik őket körül, miáltal saját, kreatív lényük bontakozik ki.