Marketinges módon ajánlják a magyar irodalmat külföldön

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) 2018. decembere, Demeter Szilárd főigazgatói kinevezése óta nem kizárólag múzeumként működik, igyekszik a hazai irodalmi élet egyik fő szervezőjévé, motorjává válni. Ennek egyik markáns eleme a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) felállítása. Az ügynökség április utolsó napján hirdette ki megújult fordítástámogatási pályázatának nyerteseit. Pál Dániel Leventével, a PIÜ irodalmi exportért és importért felelős igazgatójával beszélgettünk.

Fotó: BACHPEKARYMATE

– A nyertes művek szerzőinek listáját böngészve, különösebb elmozdulást nem látni, a korábbi évtizedekben támogatott alkotók szerepelnek rajta. Mi lenne hát a változás?

– Több feladatkört vettünk át, a külügyminisztérium részeként működő Publishing Hungaryét, valamint a PIM szervezeti egységébe tartozó Fordítástámogatási Irodáét. Ehhez társulnak még olyan új ügyek, mint a nemzetközi írórezidencia program – melynek majd az országimázs formálásában lesz nagy szerepe –, a PesText fesztivál társszervezése és a világirodalom (Weltliteratur) fogalmát megalkotó Goethe születési dátumára utaló 1749 című online világirodalmi lap elindítása.

Ezek célja, hogy Budapest és Magyarország meghatározó szerepet kezdjen betölteni a régió, Európa, és ha nagyon bátran szeretnék fogalmazni, akkor a világ irodalmában. A klasszikus és a kortárs irodalmunk egy része kiemelkedő, ehhez mi állami szervezetként a támogatást, a segítséget, a folyamatok elindítását vagy katalizálását tudjuk hozzátenni.

A PIÜ idén kezdte meg a működését, a feladatkörök át-, illetve megszervezésével – a koronavírusnak köszönhetően nehezített pályán. Tavaly év végén még úgy döntöttünk, hogy nem szabad stoppolni a jó folyamatokat, a bürokratikus háttérmunka esetleges döccenői nem szabad kihassanak az irodalmi-fordítói munka kontinuitására. Éppen ezért hirdettük meg, még nem a saját, hanem a PIM honlapján az első fordítástámogatási pályázatunkat, ennek az eredményét látta.

Egy-két héten belül elkészül a saját honlapunk, ezen lesznek láthatók a változások. Jelentősen bővítjük a pályázati portfóliót: a külföldi kiadók nemcsak magyar művek fordítására pályázhatnak majd, hanem kiadására is, ez például a kevés szöveget, de sok illusztrációt tartalmazó mesekönyvek esetében fontos. Továbbá pályázhatnak majd junior és senior fordítók is, magyar kiadók mintafordításokra, és ami igazán újdonság: lesz egy ún. „mikroösztöndíj” programunk, melynek célja, hogy magyar szerzők minél több helyen tudjanak bemutatkozni külföldön.

– Alapvetően a külföldön mutatkozó igények kielégítése a céljuk, vagy próbálják befolyásolni a kiadók ízlését?

– A művek minél szélesebb palettáját ajánljuk. Ha leegyszerűsítem, három klaszter van. A világirodalom számára felfedezett klasszikusaink: Márait, Szabó Magdát, Kosztolányit, Füst Milánt, Szerb Antalt sokan akarják fordítani-kiadni, megfilmesíteni. Aztán a kortárs irodalom világklasszisai: a Nobel-díjas Kertész Imre, a Nobel előszobájában ücsörgő Nádas, a Nemzetközi Man Booker-díjas Krasznahorkai.

Számunkra inkább azok az érdekesek, akiknek a nemzetközi felfedezéséért tudunk valamit tenni, a klasszikusok közül Hamvas Béla és Nemes Nagy Ágnes ilyen, a kortársak közül például Ferdinandy György, Jókai Anna, Kőrösi Zoltán, Kun Árpád, Oravecz Imre, Polcz Alaine, Rakovszky Zsuzsa, vagy a magyar matematikus zseniről, Bolyai Jánosról szóló Láng Zsolt-regény.

Ez most csak egy véletlenszerű felsorolás volt, ezen túl az „elevator pitch” működik: akit egy erős vizuális gesztussal vagy két percnyi szövegeléssel megnyerően fel tudsz vezetni, azok felé fordul az érdeklődés.

– Az ettől eltérő munkák nem piacképesek?

– Soha nem lehet tudni, ez egy piac, szeszélyes és kiszámíthatatlan, divatok szelei fújnak, váratlanul elülnek, más szelek kezdenek járni. Ezt a kérdést „out of the box” módon közelítjük: nem az általunk ajánlott művek számát növeljük, egy idő után a túlszámosság kontraproduktív lenne, hanem az ajánló kommunikációs csatornák számát. Mesterkurzusokat fogunk szervezni a magyar kiadók irodalmi ügynökösködés iránt érdeklődő szakembereinek: ha négyszer-ötször ennyien kínálgatjuk-áruljuk a magyar irodalom portékáit, hatványozottan több külföldi kiadóhoz vagy ügynökhöz fog eljutni. A képlet egyszerű: több hang, több lélek, több és sokfélébb magyar irodalom külföldön.

– Kik a magyar irodalom fordítói?

– Akadnak köztük kivándorolt családok leszármazottai, de olyanok is, akik például a kilencvenes-kétezres években költöztek el, vagy vegyes házasságban élők, s olyanok is, akik valami különös, egzotikum iránti vágytól hajtva, saját kedvtelésükből tanultak meg magyarul. Furcsa ezt mondani, de például Dél-Koreából vagy Brazíliából nézve mi vagyunk az érdekes, felfedezésre váró egzotikus ország.

Pál Dániel Levente
Fotó: Bach Máté

– Olvastam egy egészen különleges kiírást, amelynek nyomán színházakat támogatnak majd.

– Igen, külföldi színházak és színtársulatok pályázhatnak, magyar drámák és színpadi művek előadásához szükséges szövegkönyvek fordítására-átültetésére.

–Van erre igény? Saját színházaink sem nagyon játszanak kortárs szerzőket...

– Hogyne lenne! Például Párizsi Magyar Kulturális Intézetben rendszeresek magyar drámák felolvasószínházi bemutatói. Románul sokféleképpen jelen van a magyar színház, előadások és könyvsorozat formájában is. Vagy például: Mezey Katalintól hallottam, hogy Tamási Áron Vitéz lélek című darabját készül bemutatni a mongol Nemzeti Színház, Daváhügijn Ganbold fordításában, Nagy Viktor rendezésében. Vagy például: Őry Csaba vietnámi magyar nagykövet mesélte, hogy Vietnámban egy vízi bábjátékot terveznek a Süsü, a sárkányból, Csukás István nagy lelkesedéssel várta, készült is kiutazni… Vagy például Szabó K. István rendezővel van egy olyan tervünk, hogy Nigéria fővárosában, Abujában csinálunk egy workshopot gimnazistáknak, ahol a magyar és az afrikai népmesék áthallásaira, közös pontjaira reflektálunk és ebből készítünk egy előadást.

– Többször hangsúlyozta, hogy marketinges módon ajánlják a magyar irodalmat. Ez mit jelent a gyakorlatban?

– A „skandináv krimi” fogalmát mindenki ismeri. Ez nem más, mint egy nagyon jó érzékkel kitalált, eladható brand, ami alá besöpörték az összes fellelhető könyvet, először a csúcsteljesítményeket, aztán már a harmadik-negyedik vonalbelieket is. Működik? Nagyon is! Gondolkodunk ilyenekben: talán a kortárs prózairodalmunk magyar történelem iránti új érdeklődése lehet ez, talán a nagy lendülettel elindult, szociografikusan up-to-date magyar krimi…

– Létezik elegendő tehetséges krimi író, aki ráadásul az előbb felsoroltak szellemében alkot?

– Erős volt az indulás, Kondor Vilmos után, az elmúlt pár évben majd’ féltucatnyian írtak már kiemelkedő színvonalon krimiket. Ha bennük megmarad a lendület, vagy egyre több alkotót izgat ez a műfaji kirándulás, akkor erre tudunk marketinget vagy kommunikációt építeni.

– A művek menedzselése mellett a szerzőkre is odafigyelnek?

– Tervezzük egy úgynevezett „mikroösztöndíj” kiírását. Sok alkotó aktívan szervezi saját életét, ezt szeretnénk a magunk eszközeivel segíteni. Nagyon sok magyar író-költő kap meghívást külföldre. Ne felejtsük el, az hogy valakinek könyve jelenik meg itthon, vagy külföldön, az valaminek a csúcsa, addig hosszú út vezet: folyóirat- vagy blogpublikációk, irodalmi fesztiválok, könyvtári elmélyült vagy kocsmai zenés felolvasóestek. Szerintem ezek mind roppant fontos állomásai lehetnek egy irodalmi-alkotói karriernek. Ha valaki ügyesen menedzseli a saját életét, hatékonyan szervezi alkotói karrierjét, és csak egy kicsi hiányzik, akkor ne hiányozzon ez a kicsi – ne pár tíz- vagy százezer forinton múljon már, hogy sokkal több magyar írót ismernek-e külföldön.

A megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseinek listáját ITT olvashatják.