Szexi magyar krimi a javából

Ha úgy gondolják, hogy Agatha Christie néni elgondolkodtató bűnügyi regényeket írt … Hát, nem így van, helyette itt van ez!

Forrás: Facebook

Kár levenni a polcról – gondolhatja bárki, amikor ennek a regénynek meglátja a borítóját és címét.

(Utálom Földvári-Oláh Csabát, mert megírt egy krimit, utálom, mert teremtett egy vagy két olyan miliőt, ami tetszett és végül összemosta őket. Utálom, mert sikerült egy olyan csavart tennie a történetbe, ami miatt nem írhatok rendes recenziót. És legfőképpen azért utálom, mert elgondolkodtatott, miközben szórakoztatott. Sőt, annyira belevitt a világába végül, hogy vitatkoznom kellett a saját agyammal.)

Földvári-Oláh Csaba úgy döntött, hogy művének a Centrál címet adja, ami tűnhet akár hatásvadásznak is, meglovagolván a manapság oly divatos századeleji miliőt (filmek, tv-sorozatok, nagy sikerű krimik készültek az elmúlt években a kor hangulatát megidézve). Kár, hogy a borító teljesen más felé viszi az ember gondolatait, mint amit a regény takar.

A két főszereplő, a „Felügyelő”, aki nyomoz és a másik, a „Krónikás”, aki pedig egy VIP-bulit szervez, párhuzamosan dolgoznak ugyanazon az ügyön.

(Néha felhangzik bennem egy dal a gramofonról:…Kislány kezeket fel…)

A regény egyik központi helyszíne a Centrál kávéház – unásig ismerjük. De Földvári-Oláh regénye megpróbál más lenni, mást adni, mint a többi „békebeli” alkotás. Bőven van benne mai is. A Centrál kávéház környezete nagyon is századfordulósnak tűnik az asztalaival, csillárjával, ósdinak beállított vendégeivel, akikre az író jellemvonásaikat úgy aggatja rá, mint egy egyszerű mentét, vagy akkoriban divatos öltönyt.

A Centrál egy lassan kibontakozó regény, de végül is krimi.

A szerző, megítélésem szerint, kicsit túl sokat tölt a környezet általa hitelesnek vélt érzékeltetésével. Ebben tobzódik, de például a szexualitás mindig megmarad a fogyasztható határon belül, ezzel sem él vissza, csak amennyire saját maga és az általa megidézett kor engedi.

Mindenki egy nőt akar, Karola Cecíliát!

(Recseg a tű, de, mintha hallanám: …most egy kis szerelem kell…)

A ruházkodás és egyes ruhadarabok, például cipők, kiemelten fontosak a szerző számára, már-már jellemvonásoknak is tekinthetők – nem akarok ebbe túl sokat belemagyarázni, csak Bret Easton Ellis Amerikai Psychójában volt durvább a termékmegjelenítés direktben.

Sokkal érdekesebb a regény századfordulón játszódó része, a Krónikás és a Vezérigazgató budapesti éjszakákban eltöltött nihilista-szexista-alkoholista tobzódása bordélyokon, night clubokon, elképesztő erotikus szeánszokon át. Mintha a szerző és mi is átéltük volna (?!), ettől érdekes az egész. (Jártam arra a minap, a Marilyn még mindig nyitva áll. Miközben „Oly tűnékeny minden…”)

Földvári-Oláh olyan szinten viszi be az olvasót a saját gondolati labirintusába, hogy végül sem ő, sem az olvasó nem tudja elképzelni, ki a gyilkos, ki lehet az, aki elől bujkál, ahogy ő is a saját karakterei elől. Végül ott áll az olvasó egy gyilkossal, mert az író kijelöli.

(A gramofon tűje megakadt: … miért játszik az én szívemmel…)

Ha elolvassák, azt garantálom, hogy vitatkozni fognak Földvári-Oláh Csabával és velem is, hogy ki a gyilkos.

Mert nem az… (Szerintem.)