A Budapesti Népbíróság különtanácsa 1949. február 8-án Olti Vilmos tanácselnök vezetésével ünnepélyesen bevonult az ülésterembe. A jelenlevők felálltak, majd megkezdődött az ítélethirdetés a Mindszenty József és társai ellen indított „bűnügyben”. A teremben feszült csöndben várták a fejleményeket. De a színjátékot a távolból maga Rákosi Mátyás is élőben figyelte. A miniszterelnök-helyettes, államminiszter fő megrendelője volt a szörnyű kínzások utáni előadásnak. Kíváncsi volt a végjátékra.
Szüleink, nagyszüleink nemzedéke a rádió előtt ült. A tárgyalás alatt napról napra ügyesen manipulált válogatást tettek közzé a procedúra fontosabbnak tartott részleteiből. Mindenki meggyőződhetett arról, saját fülével hallhatta, hogyan keveredik Mindszenty egyre több „ellentmondásba”. A napi- és hetilapok címoldalon hozták a per részleteit, a képes újságokban közölt fotókon ki-ki jól láthatta, milyen körmönfont, ravasz, gyanakvó és számító ember a főpásztor. A véleménycikkek jóval az ítélethirdetés előtt meghozták a „dolgozó nép” ítéletét. A cél a bíboros lejáratása volt. Bűnös, nevetséges és gyáva figuraként állították a hívők elé, azt remélve, hogy ez az ábrázolás és a bírósági ítélet lerombolja a hazai katolicizmust.
Nem így történt. De a tárgyaláson elhangzottakat az ÁVH módszereit nem ismerők nagy megdöbbenéssel figyelték. Senki sem értette, milyen eszközökkel, hogyan sikerült megtörni a tiszta, imádságos életű, mindig következetes hercegprímás akaratát. A nyugati híradások akaratgyengítő kábítószerek alkalmazását vélték, s ennek lehetőségét maga Mindszenty sem zárta ki emlékirataiban. A rendszeres alvásmegvonás, a vég nélküli kihallgatások, az embertelen bánásmód és a gyakori verések is felőrölték erejét. Visszaemlékezéseiben megdöbbentő nyíltsággal ír megalázó testi-lelki kínoztatásairól is: „Most újra az őrnagy jön be. Kiküldi a partizánt, gumibotot vesz elő. […] Legyűr vízszintesen s elkezd ütlegelni. Talpamon kezdi és megy mindig feljebb. A gumibot suhogásaira a szomszéd szobából hallom a kórusszerű diadalmas kacajt. Nők és férfiak vegyesen vannak a közelemben.” Mindezek következtében a bírói tárgyalás előtti napokról már semmi biztosra nem emlékszik. Nem tudja, milyen gyakran hallgatták ki és verték meg, még azt sem volt képes fölidézni, első cellájában tartották-e fogva végig, vagy másikba vitték át. „Végsőkig kimerült és fáradt voltam s csak lassan kezdtem ocsúdni és fokozatosan felfogni, ami körülöttem folyt” – írta.