Hamiskás lenne, ha kutyát sétáltatnék; hát hogy nézne már ki? – tette fel a kérdést Donald Trump amerikai elnök a texasi El Pasóban. Előtte azért megdicsérte a német juhászok drogkeresési teljesítményét a rendkívül drága detektorokkal szemben, de csak amolyan praktikus eszközként utalva a kivételes orrú állatokra, majd rátért a sokakat foglalkoztató drámai kérdésre, miszerint ő az első elnök bő százharminc éve az Egyesült Államokban, aki nem tart egy vagy akár több négylábút a Fehér Házban.
Persze a cukiságfaktor nagyszerűen eladható, de Donald Trumpot ma már többen piszkálják a kutyátlanság miatt, mint azért, mert nem hisz a klímaváltozásban. Barbra Streisand színésznő szerint Trump egész egyszerűen azért rossz elnök, mert nincs kutyája, a Twitteren pedig rengetegen élcelődnek rajta: „Apa, veszünk egy kiskutyát?” „Ne bolondozz, fiam, hát az hogy nézne már ki? Sőt, ha odapiszkít, majd én járkáljak utána egy nejlonzacskóval, mi?” Az elnök eddig azzal magyarázta a kutyátlanságot, hogy nincs ideje az ilyesmire.
Eközben Vlagyimir Putyin előszeretettel lovagol félmeztelenül, és úszik delfinekkel, II. Erzsébet angol királynőnek az elmúlt 85 évben több mint harminc corgi típusú, kis hengertestű kutyája volt, de még a Downing Streetnek is van saját főegerész macskája, az évek óta sztrájkoló, lusta Larry, akinek viharos szerelmi életéről szokott cikkezni a brit bulvársajtó. Komolyan.
Néhány éve a Times saját olvasói körében végzett felméréséből egyébként kiderült, hogy a liberálisok jobban kedvelik a macskákat, mint a konzervatívok. Ekkor különböző politikai preferenciájú emberek viszonyulását nézték meg például a háziállatokhoz, a konyhaművészethez vagy az íróasztal rendezettségéhez, az eredmény szerint pedig a konzervatívok körében szignifikánsan többen vannak azok, akik a kutyákat kedvelik a macskákkal szemben – és akiknek az íróasztaluk is kevésbé rumlis.
Végül is jogos, hiszen a kutyák lételeme a hierarchikus rend, hit a falka egységében, az alá-fölé rendeltség. Előítéletesek az idegenekkel, tisztelik a tulajdont, védik a területüket, és önfeláldozóak, lojálisak gazdájukhoz. A macska individualizmusát és függetlenségét ezzel szemben semmi nem törheti le, nyoma sincs a tekintélyelvű viszonynak. Akkor simogathatják, amikor ő akarja, akkor megy oda, amikor ő akarja – de legalább nem kéne sétáltatni a Fehér Ház gyepén.
