Greta klímája

Egy svéd tinédzserlány úgy véli, felesleges iskolába járni, ha a politikusok nem tesznek a klímaváltozásért, hiszen úgyse lesz hol hasznosítania tudását. Ezért inkább tüntetéseket szervez.

Bergendy óta tudjuk: nehéz az iskolatáska. Az élelmes diákok rendre próbálnak is kibúvót találni egy-egy kényelmetlen padban töltött nap alól. A hétfő reggel kezdődő betegség örök klasszikus, de nemrég egy svéd tinédzserlány ennél nyomósabb indokot talált, hogy miért ne járjon iskolába. Az Asperger-szindrómás Greta úgy véli, felesleges látogatnia az órákat, ha a politikusok nem hajlandók tenni a klímaváltozás érdekében, hiszen úgyse lesz jövője, ahol tudása felhasználható lenne. Ezért inkább a közösségi média segítségével tüntetéseket szervez Svédországban.

A mozgalom azonban messze túlnőtt a közben hírességgé vált Gretán (aki például TED-konferenciákon beszél, és Davosba is meghívták): több mint húsz ország tinédzserei csatlakoztak a tüntetésekhez. Londonban és más brit városokban 15 ezer, Brüsszelben 11 ezer, Berlinben, Kölnben, Lipcsében, Potsdamban harmincezer, Párizsban háromezer diák vonult legutóbb utcára a Fridays for Future (Péntekek a jövőért) legutóbbi gyűlésén.

Európán kívül Ausztráliában gyakoriak még a többezres tüntetések, de voltak már megmozdulások Afrikában, a Távol-Keleten és Amerikában is. A diákok olyan táblákkal tüntetnek iskolaidőben, mint „majd akkor megyek vizsgázni, ha a politikusok tesznek a klímaváltozásért!”, „ez a mi jövőnk!” és „a klíma változik, mi miért nem?”.

Kétségtelen, hogy a klímaváltozás korunk egyik legsúlyosabb kérdése, amelynek megoldásához a technológiai fejlettség és a társadalmi akarat rendelkezésre áll, viszont a politikai cselekvési hajlandóság nagyrészt hiányzik.

Ennek számos gazdasági és aktuálpolitikai oka van, tudományos elemzések garmadáját olvasni, hogy a nagy ívű klímamegállapodások hogyan és miért tűnnek el a süllyesztőben, amikor egy-egy ország vezető politikusa feláldozza azokat a rövid távú (olykor személyes) célok oltárán.

A diákoknak tehát igazuk van, hogy valódi intézkedéseket követelnek. Módszerük kapcsán azonban nehéz szabadulni a gondolattól, hogy vajon mennyire a bolygó sorsa iránti aggódás és mennyire annak a nehéz iskolatáskának az utálata hajtja őket ki az utcára. Mert vajon otthon hányan zárják el a csapot fogmosás közben? Hányan használnak mosható üvegpalackot kólájuk megivásához? Hányan nem vásárolnak olcsó poliészterből készült, szinte azonnal eldobandóvá váló ruhákat? És amikor utcára vonulnak, hányan nem energiaitallal töltött, szívószálas műanyag palackot tartanak egyik kezükben, hogy ne fáradjanak el, miközben a másikban cipelik a véletlenül se újrahasznosított papírból készült, gyújtó hangú feliratokkal ékesített táblákat?

Angol, német, ausztrál politikusok nem véletlen kritizálják a megmozdulásokat. Theresa May brit miniszterelnök szerint a tüntetések „a tanárok munkáját növelik, és elvesztegetik a letanítható órák idejét, amelyekre a tanárok már felkészültek”. Az ausztrál miniszterelnök, Scott Morrisson pedig közölte, hogy az iskola tanulásra való, ahova „járni kell”, és „nem támogatják az iskolák parlamentté válását”.

A negatív politikai válasz azonban még nagyobb ellenkezést vált ki a tinédzserekből. Legközelebb márciusra szerveznek több-ezres tüntetéseket. Érdemes lenne azonban Gretának és társainak feltenni a kérdést: ha a jelenlegi politikusok nem cselekszenek az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) megállapításainak megfelelően, akkor ők hogyan akarják megoldani a még bonyolultabb környezeti kihívásokat, ha nem tanulják meg az ehhez szükséges alapismereteket?