Gyorstalpaló

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának a megtorlás során kivégzettekkel szemben indított eljárásokról készített, mindenki számára elérhető adatbázisa alapján rekonstruálhatjuk a Mansfeldet kötélre juttatók pályáját.

A rendőrrablás helyszínrajza Forrás: Budapest Főváros Levéltára

Mansfeld Péter 1941-ben született Budapesten. A forradalom kitörésekor esztergályostanuló volt. Érdeklődése kiterjedt a nyúltenyésztésre, a cselgáncsra, a focira, de főként a gépjárművezetés vonzotta. Mint sok más fiatalt, őt is a kalandvágy sodorta a forradalomba. A „Szabó bácsi” vezette Széna téri csoporthoz csatlakozott. A harcokban nem vett részt, gépkocsi-összekötőként lőszereket, gyógyszereket és bizalmas üzeneteket szállított a forradalmárok között. Megfordult a Schmidt-kastélynál, járt a Szabad Nép-székházban a felkelőknél. Iskoláit a forradalom leverését követően újrakezdte, de nem tudott visszailleszkedni a mindennapokba.

Kisebb betörésekért, autólopásokért 1958-ban egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A vizsgálati fogságban szerzett tapasztalatai és a rabtársaktól hallottak a rendszer elszánt ellenfelévé tették. Hogy megbosszulja egykori parancsnoka, Szabó János kivégzését és sógora letartóztatását, barátaival elhatározták, hogy fegyveres csoportot alakítanak. Február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, de miután lefegyverezték, szabadon engedték. Két nappal később a rendőrség letartóztatta a „gengszterbandának” bélyegzett társaságot.

A vagány fiút nem a szó szoros értelmében vett ’56-os tettei miatt ítélték halálra, hanem megtörhetetlensége miatt. Azért, mert még a szabadságharc leverése utáni reménytelenségben, a politikai rendőrség börtönének poklában is szembe mert szegülni a hatalommal. Dacolt kihallgatójával, életét kockáztatva is védte elfogott társait. Hozzáállásával, forradalmi múltjára való büszkeségével maga ellen fordította bíráit, akik teljes egyetértésben utasították el a kegyelmi kérvényét. Így vált Mansfeld Péter egyfelől a bátorság és az önfeláldozás, másfelől a kádári megtorlás kegyetlenségének tragikus jelképévé.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának a megtorlás során kivégzettekkel szemben indított eljárásokról készített, a perek56.hu oldalon mindenki számára elérhető adatbázisa alapján rekonstruálhatjuk a Mansfeldet kötélre juttatók pályáját.

A kutatás jelenlegi állása szerint 231 személyről állíthatjuk bizonyosan, hogy az 1956-os forradalmat követő megtorlás során jogi – pontosabban „joginak mutatott” – eljárás keretében végezték ki. A megtorló perekben eljáró bírósági tanácsok tagjaként az ítélethozatalban döntő szerepet játszó népbírák, népi ülnökök kivétel nélkül megbízható, számos esetben komoly munkásmozgalmi múlttal rendelkező, ám jogi területen jórészt járatlan kommunisták voltak. Az ítélet mértékéről először – akár az első-, akár a másodfokú büntetőeljárás során – az ítélkező tanács tagjai szavaztak, akik számbeli fölényükből adódóan a pártálláspontot akár a tanácsvezetőkkel szemben is érvényre juttathatták. A politikai szempontok az ügyészek kiválasztásánál is elsőbbséget élveztek, és a megbízhatóság követelménye a tanácsvezető bírák esetében is érvényesült, akik olykor mind­össze a „jogászi gyorstalpalót”, az 1949–1954 között fennálló úgynevezett Bírói és Államügyészi Akadémiát végezték el.

A rendőrrablás helyszínrajza
Fotó: Budapest Főváros Levéltára

A berendezkedő kádári hatalmat az igazságszolgáltatás oldaláról kiszolgálók pályája az esetek túlnyomó többségében a megtorló perek lezárultát követően sem tört meg. Azokat, akik a saját területükön valamilyen okból kegyvesztetté váltak, gyakran egy szocialista nagyvállalat vezető pozíciója várta. Nem volt ez másként a Blaski Józseffel és társaival szemben indított eljárás – Mansfeld Péter ennek a pernek volt a másodrendű vádlottja – kulcsszereplői esetében sem.

Mansfeld főkihallgatója, az eredeti foglalkozását tekintve vas- és fémesztergályos, 1950–1956 között az államvédelem ipariszabotázs-elhárítással foglalkozó osztályán hálózati munkát végző Fenyvesi István főhadnagy a Blaski-pert megelőző vizsgálat idején is még csak 27 éves volt. Felettesei elégedettek voltak vele, 1960-as minősítése szerint „szakmunkáját jó operatív érzékkel végzi. […] Szívós kihallgató, aki ha indokolt, a munkaidőn túl is szívesen dolgozik.” Karrierje – több társáéval ellentétben – az ’56-os megtorlások lezárulta után sem tört meg, 1964-ben fővizsgálóvá, 1971-ben kiemelt fővizsgálóvá nevezték ki. Fenyvesi hat végrehajtott halálos ítéletekkel zárult megtorló per vizsgálati szakaszában vett részt valamilyen formában. A Blaski–Mansfeld-ügyön 1958. februártól júniusig dolgozott, ezután rögtön megkezdte a Thököly úti felkelők vallatását. A Futó János és társai perben tizenegy ’56-ost végeztek ki, közülük kettőnek, Futónak és Kondorosi Imrének Fenyvesi volt a főkihallgatója, de ő vezette a vizsgálatot az egykori VII. kerületi nemzetőr, Steiner Lajos kivégzésével zárult ügyben is.

A nyomozás befejezéséről szóló, 1958. június 13-án kelt – Gerő Tamás őrnagy, a BM II/8-b (belsőreakció-elhárító vizsgálati) alosztály vezetője és ugyanazon alosztály fővizsgálója, a politikai rendőrségre 1949-ben jelentkezett Izer Lajos százados által jegyzett – határozat alapján készült, Budapest Főváros Ügyészségének június 24-én elküldött vádirattervezet lényegileg megegyezett az ügyészség vezetője, Götz János által szeptember 13-án aláírt vádirattal. Gerő utóélete figyelemre méltó, aki 16 végrehajtott halálos ítéletekkel zárult megtorló per nyomozati szakaszában vállalt szerepet.

Gerőt, aki már 1945 végétől a politikai rendőrségen szolgált, az 1956 nyarán lefolytatott felülvizsgálat során a BM pártbizottsága megrovásban részesítette a „korábbi törvénysértő” eljárásokban játszott szerepe miatt, ennek ellenére igényt tartottak a szolgálataira. 1959. novemberi leszerelését követően 1964-ig a Kádár-korszak meghatározó könnyűzenei szervezete, a Nemzetközi Koncertigazgatóság igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, majd a Tesco Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetője lett. Tekintve, hogy az állambiztonság mindkét szervezetbe „be volt kötve”, nem kizárt, hogy Gerő leszerelése után is kapcsolatban maradt a politikai rendőrséggel.

Folytatjuk

A szerzők a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke és a NEB Hivatalának tudományos szerkesztője