Meg kell neki mutatni, miért vagyunk bizony por és hamu. Száz évvel ezelőtt a Szentírás-kiadásokban nemigen szorult magyarázatra, hogy az Ószövetségben miért ülnek hamuban a sorscsapásoktól sújtott szenvedők, miért szórtak fejükre hamut bánat és gyász idején az emberek. Pedig ezek a szokások nem jellemezték a keresztények életét, de a hamu gazdag metaforikus tartalma érthető volt mindenki számára. Akárcsak a homlokra rajzolt hamvazószerdai kereszt.
A korai kereszténységben a tisztulni vágyó nyilvános bűnösöket szórták meg hamuval és hintették meg keresztvízzel, mielőtt nagyböjt idejére vezeklésképp elhagyták a keresztény közösséget. Aztán az első ezredforduló táján elterjedt, hogy az előző évi virágvasárnapi barkák elhamvasztott rügyeiből lett és megáldott hamut szórták a bűnösökre. Majd úgy hatszáz évvel ezelőtt már nemcsak a nyilvános bűnösök, hanem minden keresztény fejére hamut hintettek a nagyböjt elején. Mert mindenki bűnös. És hintenek ma is, hogy emlékezzünk: porból vagyunk, és porrá leszünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!