A báránynak a húsvéti menüben szereplő klasszikus tételként ifjúságom ünnepein sem volt jelentősebb kultusza – a bárányt Fényes Elek, előtte Vályi sem említi mint alföldi szülővárosom jelesebb „termékét”. Újvárosi rokonságomnál sem divatozott, barátaim szüleinek konyháján sem; Kósa Géza barátoméknál akadt ugyan egy alkalommal két merinói birka, Berci és Samu névre hallgattak, ott kószáltak a református parókiakertben, de ez üdítő kivétel volt. S ha időközben a pusztai legelőket jártuk, Gyula határát mesés nevű puszták övezik (Szentbenedek, Szeregyháza, Mekka), mindig fölkerestünk juhhodályokat is, de inkább valamiféle szociografikus lendülettel és kíváncsisággal az akkoriban épp otthon lévő Pénzes Ferivel vagy Kósa Ferkóval.

Sátáni gyűlölet, isteni szeretet
Fraknói Vilmos béketörekvéseinek bemutatása arra is figyelmeztet minket, hogy az emberi élet és a békés építkezés fontosabb, mint a pusztító háború.