Messziről jött király

A nagy földrajzi felfedezések korának számos különleges alakja között akad néhány világhíressé lett hazánkfia is, annak ellenére, hogy Magyarország hosszú és gazdag történelme során sohasem vált gyarmattartó hatalommá. A XVIII. század nagy felfedezőinek sorába két magyar írta be nevét; a bajai szabólegényből lett világutazó Jelky András és az élettörténetével még a hollywoodi kalandfilmeket is elhomályosító Benyovszky Móric, aki egy felvidéki nemesi család sarjaként és négy kontinenst bejárva a madagaszkári törzsek választott királyaként fejezte be nem túl hosszú, ámde kalandokban annál gazdagabb életútját. 

Fotó: AFP/Robert Harding RF/GOUPI CHRISTIAN

A fény századaként is emlegetett XVIII. század leghíresebb magyar felfedező-világutazója, Benyovszky Móric a legújabb kutatások szerint 1741. szep­tember 20-án látta meg a napvilágot a Nyitra vármegyei Verbón, régi magyar nemesi család sarjaként. Apja, benyói és urbanói nemes Benyovszky Sámuel a Habsburg császári és királyi hadsereg magát többszörösen kitüntetett lovassági ezredese, anyja, báró Révay Anna pedig egy régi magyar főnemesi família leszármazottja volt. Az ifjú Móric apja hivatását folytatva már egész fiatalon a katonai pályára lépett, és alig 15 évesen részt vett a század legnagyobb fegyveres konfliktusa, a hétéves háború egyik véres csatájában, az 1756. október 8-án lezajlott levosici ütközetben. Bátorságának és kiváló katonai tehetségének köszönhetően fényes előmenetel várt volna rá Mária Terézia királynő hadseregében, ám 1758-ban önkényesen otthagyta a Habsburg-sereget és Lengyelországba távozott, ahol az akkor a Lengyel Királysághoz tartozó Litvániában telepedett le. 

Amikor apja meghalt, lengyelországi távollétét kihasználva a rokonai kizárták őt az örökségből. 

Benyovszky Móric először pereskedéssel, majd ennek eredménytelensége után fegyverrel kívánt érvényt szerezni örökösi igényének. A hatalmas botrány híre egészen Bécsig jutott; a megtámadott rokonság áskálódásának hatására Mária Terézia – aki Benyovszky Lengyelországba távozását nyílt dezertálásnak tekintette – pedig minden birtokjogától megfosztotta a feldühödött ifjút és kitiltotta a birodalmából is. Benyovszkynak így kénytelen-kelletlen Lengyelországban kellett maradnia. Az orosz megszállók ellen 1767-ben kitört nemesi felkelés során a lengyelek oldalán vett részt a harcokban, ám minden hősiessége és katonai sikere ellenére 1768-ban elhagyta a hadiszerencse; seregteste Stanislawow mellett súlyos vereséget szenvedett a többszörös túlerőben lévő cári csapatoktól, Benyovszky pedig sebesülten orosz fogságba esett. Egy sikertelen szökési kísérlete után 1769 novemberében Szibériába deportálták.

Hajós szökés Kamcsatkáról

Benyovszky Móric műveltségével, nyelvtudásával és kitűnő vezetői képességeivel magasan kitűnt a száműzetést vele együtt töltő társai közül, olyannyira, hogy elnyerte a helyi orosz kormányzó barátságát is. Fogsága idején elkészítette Kamcsatka első tudományos igényű földrajzi, állattani és etnográfiai leírását. 1771 tavaszán a Bolsereckben lévő fegyenctelepen raboskodó száműzött cári tisztekkel titokban felkelést szervezett. Benyovszky alaposan kidolgozott haditerve sikerre vezetett; a zendülők elfoglalták a bolserecki erődöt, amelynek lefegyverezték az őrségét, ezután pedig megszállták a kikötőt, ahol a felkelők birtokába került több ott horgonyzó hajó, köztük a Péter és Pál nevű vitorlás is. Benyovszky még a lengyelországi évei alatt alaposan áttanulmányozta kora hajóépítési és tengerészeti szakirodalmát, elsajátította a tengeri navigáció és a hajóvezetés alapjait. Az volt a terve ugyanis, hogy egy nagy expedíciót szervez Indiába, ám az időközben kitört lengyel nemesi felkelés miatt meghiúsult ez az elképzelése. A Bolsereckből való sikeres szökésnél azonban rendkívül nagy hasznát vette tengerészeti ismeretei­nek, mert a Péter és Pál vitorlás fedélzetén menekültek el Oroszországból. Először megkerülték a Kamcsatka félszigetet, majd a Mátyás- és Lőrinc-szigetet érintve dél felé hajózva elérték a csendes-óceáni Aleut-szigetcsoportot. Innen nyugatnak vették az irányt, majd Japán mellett elhaladva hosszú és viszontagságos tengeri út után kikötöttek Formosán, a mai Tajvanon.

 A messziről érkezett magyar felfedező kitűnő diplomáciai érzékének köszönhetően szíves fogadtatásban részesült; a tajvaniak mind a mai napig Benyovszky Móric személyében tisztelik azt az első európait, aki elvitte szigetük jó hírét a világban.

 Tajvanról Makaóba hajózott, majd innen újabb hosszú és kalandos utazás után 1772-ben megérkezett Párizsba.

Benyovszky, Madagaszkár 
fehér uralkodója
Franciaországot ezekben az időkben erősen foglalkoztatta az afrikai gyarmati terjeszkedés, az új területek birtokbavétele a fekete kontinensen. Ennek jegyében Benyovszky Móric 1773. április 22-én – immár mint XV. Lajos francia király megbízottja –, három hajóból álló expedíció élén futott ki Lorien kikötőjéből, hogy a francia korona nevében birtokba vegye a földkerekség negyedik legnagyobb szigetét, Madagaszkárt. Benyovszky Móric saját kora gyarmatosító hatalmainak bevett szokásaitól merőben eltérő módon közeledett a helyi bennszülöttekhez, akik eleinte roppant ellenségesen viselkedtek a fehér betolakodókkal szemben. Benyovszky ugyanis nem nyers erőszakkal, hanem a helyiek bizalmának elnyerésével és velük együttműködve akart megteremteni itt egy új világot. 

1774-ben legfőbb patrónusa, XV. Lajos király iránti tisztelete jeléül Louisburg néven várost alapított, békésen gyarmatosítva így az európai hódítók által addig elkerült szigetet. 

Benyovszky Móric annyira elnyerte a helyi törzsek bizalmát, hogy 1776-ban királyukká választották a malgasok, ami ténylegesen inkább egyfajta kormányzói tisztséget jelentett. Benyovszky Móric mint „uralkodó” sikeresen békét teremtett az egymással viszálykodó törzsek között, és mindent megtett, hogy virágzó szigetállamot varázsoljon Madagaszkárból. Élelmet osztott az ínségben élők között, elsimította a törzsek közötti ellentéteket, és kiváló kapcsolatokat épített ki az összes törzsi vezetővel. Ezért is döntött úgy a törzsfőnökök tanácsa, hogy példátlan módon egy fehér embert választanak meg a királyukká. Ebben a helyzetben viszont Benyovszky súlyos döntésre kényszerült; vagy megmarad a francia király hűségén, vagy pedig elfogadja a helyiek választását. Benyovszky végül a hőn szeretett bennszülöttei mellett döntött és felmondta a francia udvarral kötött megállapodását. Benyovszky, a fehér madagaszkári király híre messze földre, így Bécsbe is eljutott. Mária Terézia királynő megbocsátott a jeles és híressé vált férfiúnak, akit érdemei elismeréséül 1778. április 3-án grófi rangra emelt. Az újdonsült Benyovszky gróf azt javasolta az uralkodónőnek, hogy Fiumét építse ki nagy kikötőnek és maga a Habsburg Birodalom is kapcsolódjon be aktívan az egyre jelentősebbé váló tengerentúli kereskedelembe. Mária Terézia azonban elvetette a gróf javaslatát, aki ezután 1783-ban Angliába utazott és ott is felajánlotta az afrikai kereskedelmi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos szolgálatait.

Fotó: Wikipédia/Országos Széchenyi Könyvtár

Örök emlékezet
Miután itt sem koronázta siker a fáradozásait, 1784-ben a családjával együtt Amerikába hajózott. Itt olyan fajsúlyos támogatókra lelt, mint Benjamin Franklin – akivel még Franciaországban ismerkedett meg – vagy az Egyesült Államok megteremtője, George Washington. Köztiszteletnek örvendő és rendkívül befolyásos támogatói a kongresszus előtt is pártolták Benyovszky tervét egy erőteljesebb amerikai jelenlét megvalósítására Madagaszkáron. Noha a kongresszus nem erősítette meg ebbéli törekvéseit, ám patrónusainak köszönhetően a baltimore-i tengerészek egy hajót biztosítottak számára, melynek fedélzetén 1784-ben – a családját Amerikában hátrahagyva – ismét Madagaszkár felé vette az irányt. A hajó egy viszonylag hosszabb brazí­liai kitérő után 1785 májusában kötött ki Madagaszkár északnyugati partjain. Bennszülöttjei kitörő örömmel fogadták a hosszú távollét után visszatért királyukat, Benyovszky pedig elhatározta, hogy tovább folytatja félbehagyott munkáját a helyi közösségek felvirágoztatására. A gróf visszatérésének híre azonban eljutott a francia kormányzó fülébe is. A franciák Benyovszkyt árulónak tartották a velük megkötött gyarmati szerződés felmondásáért, és a gróf ismételt színre lépését a saját gyarmatosító törekvéseik súlyos veszélyeztetésének vélték, ezért a kormányzó katonaságot küldött a helyzet, úgymond, elrendezésére. A francia támadás hírére Benyovszky Móricnak jókora bennszülött hadsereget sikerült mozgósítania. A döntő összecsapásra 1786. május 24-én a Keleti-fok közelében került sor. Az első francia roham szétszórta a malgas sereget, ezért Benyovszky Móric magára maradva két európai társával és mintegy harminc bennszülöttel vette fel a reménytelen küzdelmet a jelentős túlerőben és technikai fölényben álló francia sereggel szemben. Halálának pontos körülményei nem tisztázottak: vagy a partnál horgonyzó francia fregattról kilőtt ágyú-, vagy pedig egy puskagolyó végzett a XVIII. század egyik leghíresebb felfedező-kalandorával. Benyovszky Móric emlékét idehaza a 2002-ben megalakult Magyar–madagaszkári Emléktársaság – Benyovszky Móric Emlékére Egyesület őrzi. Az egyesület kezdeményezésére 2003-ban kutatóexpedíció indult Madagaszkárra a neves magyar felfedező helyi emlékeinek összegyűjtése céljából. Ekkor állították fel Benyovszky gróf emlékszobrát egykori települése környékén, Maroantsetrában. Madagaszkár fővárosában, Antananarivóban utca viseli a nevét ugyanúgy, mint Bécsben és Budapesten, valamint a szülővárosában is.

Borítókép: Ampasipohy tengerpartja Madagaszkáron (Fotó: AFP/Robert Harding RF/GOUPI CHRISTIAN)