Néhány nappal ezelőtt jelent meg átfogó elemzés, riport a CDU 2018 decemberében megválasztott új elnökéről, a Merkel kancellárt váltó Annegret Kramp-Karrenbauerről (AKK). Az Ullstein Kiadó gondozásában megjelentetett 300 oldalas könyv sikertörténet lesz (Kristina Dunz– Eva Quadbeck: Ich kann, ich will und ich werde – azaz: Én tudom, én akarom és én megteszem).
A két újságíró hölgy 2018 májusától júliusáig kísérték Annegret Kramp-Karrenbauert, és készítettek vele riportokat, elemzéseket.
Kétezertizenháromban merült fel először, hogy ki legyen Merkel utóda a kancellári székben. Amikor valaki szóba hozta AKK-t, az országosan szinte teljesen ismeretlen Saar-vidéki politikust, kitört a nevetés. 2018-ra AKK felnőtt. Ő volt az első tartományi női belügyminiszter, és nem volt kérdés, hogy szakpolitikai, hatalompolitikai és elemzési képességei kiválóak. 2018-ban még egyértelműen Merkel mögött állt. Főtitkárként – talán másodikként a CDU történetében – valós hatalma van. Amikor nyáron a CSU akkori elnöke, Seehofer puccsot készít elő a kancellár ellen, az elképzelés az, hogy a párt elnöke AKK lesz. (2018 decemberében az is lett – puccs nélkül is.)
Schäuble, a parlament, a Bundestag elnöke átmeneti kancellár lesz, és Merkel örök ellenfele, az akkor még államtitkár, majd a talán legnehezebb miniszteri posztot megszerző Spahn kapná meg a frakcióvezetést. Merkel azonban AKK segítségével győzött, és leverte a puccsot. Seehofer meggyengült, elveszítette a CSU elnöki posztját, pártja kihátrált mögüle. Joggal jegyezte meg Seehofer: „AKK úgy állít be minket mint bajor tartományi hercegeket, akik az európai ideákat nem értették meg.” Pár nappal korábban, még bukása előtt, úgy nyilatkozott a CSU elnöke: „Nem hagyom, hogy elbocsásson az a kancellár, aki csak miattam lett kancellár.”
Nem véletlen, hogy AKK úgy nyilatkozott: egyedül kormányozni, jobb, mint koalícióban. Kevesen vették észre, hogy a 2015-ös migránsválságkor AKK úgy beszélt, mint Merkel, de úgy cselekedett, mint Seehofer.
Három gyermekkel, 38 évesen ő lett az első tartományi belügyminiszter. Meghirdette a gazdagok megadóztatását, a női kvóta felállítását, a gyerekes nők nyugdíjának a megemelését. Végig az azonos neműek házassága ellen volt. 66.-ként kapta meg a lovagkeresztet, de ebből ő az ötödik nő. Hobbija és hivatása ugyanaz. Amikor miniszterelnök lesz, kirúgja a tartományi kormányból a zöldeket és a liberálisokat. Merkel felhívja, és ordít vele, hogy veszélyezteti a berlini kormány működését, mivel a liberálisok nem hiszik el, hogy a kancellár engedélye nélkül cselekedett. AKK-t nem érdekli, kiírja a választásokat, és nyer. Koalíciót hoz létre a Német Szociáldemokrata Párttal, miután legyőzte. A tartományi választásokat már sokadszor elveszítő tartományi szociáldemokrata vezetőt, Maast Berlinbe viszik, ahol előbb igazságügyi, majd külügyminiszter lesz.