Nagyobb szájú fehérnépek

Grétsy László­ szerint két üveg esetén megmérhetjük, melyik a nagyobb szájú, de két hangoskodó személy esetében azt állapítjuk meg, melyik a nagyszájúbb.

Vajon hogyan alkossuk meg a nagyszájú/nagy szájú középfokát? Nagyszájúbb vagy nagyobb szájú? Természetesen mindkét forma helyes. Ha az egybeírt nagyszájú szót fokozzuk, amelynek a jelentése ’hangoskodó, szemtelen’, akkor a nagyszájúbb a helyes forma, ha viszont különírva azt akarjuk kifejezni, hogy valakinek olyan nagy a szája, hogy egy zsemle is belefér, akkor középfokban a nagyobb szájú alak a helyes. Tótfalusi István ekképp fogalmaz a Magyar nyelvhelyességi kéziszótárában: „Két halfajta közül, amelyek között a száj mérete döntő különbség, kijelenthetjük az egyikről, hogy ez a nagyobb szájú, míg a szemtelenebbik fiúra inkább azt mondjuk, hogy nagyszájúbb még a cimborájánál is.”

Grétsy László­ az Anyanyelvi őrjárat című sorozatában azt írja, ha két üveget összehasonlítunk, akár meg is mérhetjük, hogy a kettő közül melyik a nagyobb szájú, de két feleselő, hangoskodó személy esetében inkább azt állapítjuk meg, melyik közülük a nagyszájúbb. Azonban mégsem ennyire egyértelmű a helyzet, úgy vélem. A magyar nyelv értelmező szótára szerint aki sokat, nagyképűen és hangoskodva beszélő, fecsegő személy, az a nagyszájú, majd a szócikkben ez olvasható még: nagyobb szájú (rosszalló). Azonban rosszalló csak átvitt értelemben lehet, mint láttuk fentebb. Tehát még­iscsak elképzelhető a nagyobb szájú a nyelveskedő személy megjelölésére.

Ezt igazolja az is, hogy az internetes keresőben a nagyszájúbb 493 alkalommal szerepel, a nagyobb szájú pedig 2790-szer. Ez utóbbi példákat elolvasva megállapíthatjuk, hogy elég gyakran olvasható ’hangoskodó’ értelemben. Például: „Általában Szibériában az orosz nagy melák tehergépkocsi-vezetők és más kétkezű óriások meghunyászkodnak a még nagyobb szájú fehérnépek előtt.” Ezek alapján én ezúttal megengedőbb lennék, és azt mondanám, hogy konkrét értelemben csak a nagyobb szájú alak használatos, úgy, ahogy a Czuczor–Fogarasi-szótárban is szerepel a melléknév alapfokban.

„Nagyszájú: kinek aránylag nagy, tertyedt szája van; köznépien gúnynyelven: papucsszáju, málészáju, tátott száju.” (A tertyedt jelentése: idomtalanul szétterült, lapult, kinyúlt.) Átvitt értelemben azonban mindkettő elfogadható: nagyszájúbb, nagyobb szájú. Már az 1907-ben megjelent Iparos Lapban is olvashatunk efféle mondatot: „A nagyobb szájú, bővebb beszédű dologkerülők felcsapnak agitátoroknak, ami ma igen hálás foglalkozás.” Hasonlóképpen ítélhetjük meg az íztelen–ízetlen szópárt. Az egyik két értelemben szerepelhet, a másik csak egyben. Így például a nem kellőképpen fűszerezett étel ízetlen, de mondhatjuk azt is, hogy valaki íztelenül főz. Azonban a tréfa csak ízetlen lehet.

Időnként valóban gondot okozhat, hogy az összetett mellékneveket hogyan fokozzuk. Például: sokrétű, nagyigényű, bőbeszédű, szűkszavú, szabadszájú stb. Az első, melléknévi taghoz illesszük a két b-t, a középfok jelét, vagy az utótaghoz, és az összetett szót mint egységet lássuk el vele? A nagymellű egybeírva azt jelenti, hogy valaki kérkedő, rátarti, pöffeszkedő ember, ha fokozzuk, akkor nagymellűbb. Ha viszont különírjuk, akkor egy méretes keblű hölgyre gondolunk, és fokozva: lehet még nagyobb mellű hölgy is.

A bővizű pataknál el lehet képzelni bővebb vizűt, a nagyfokú károsodásnál még nagyobb fokút, és a kérdés sokoldalú vizsgálatát is követheti még egy többoldalú szemügyre vétel. Ugyanakkor a sokoldalú, azaz sok mindenben képzett emberről nem mondhatjuk máshoz hasonlítva, hogy többoldalú, ő bizony sokoldalúbb a kollégájánál. Az viszont alig képzelhető el, hogy bőkezűbb, szűkmarkúbb, szabadelvűbb helyett bővebb kezűt, szűkebb markút vagy szabadabb elvűt emlegessünk, ezeknek bajos volna külön értelmet tulajdonítani. Tehát ezeket az összetett mellékneveket csak egyféleképpen lehet fokozni.