Az 1846-ik év igen gyenge termést adott. A száraz télben a búza nagy része kifagyott, a tavaszi vetés a nagy esőzések miatt nagyobb részt elmaradt. A mi kicsit elvethettek, azt a nyári nagy szárazság ölte meg. A búza ára 1847-ben aratásig köbölként 35, a tengerié 32 váltó frtig emelkedett. Az élelmet Kolozsvárról – a hová az erdélyi és oláhországi fölösleges termést hordták – kellett az Alföldre szállítani. Szalonta szűkös viszonyok között tengődött, Arany családja is keservesen érezte a nagy drágaságot. Hozzájárult az 1847-ik évben április 17-én déli 12 órakor támadt irtóztató tűzvész, a mely a várost majdnem teljesen elhamvasztotta és Szalonta módosabb lakosait is koldusbotra juttatá.
A tűz a Kis-Kölesér utcza keleti végén keletkezett Szabó János házánál, akinek a felesége cégéres életet élt. Katonáknak sütött-főzött. Az óriás szélben lehetetlen volt minden oltás. Arany hivatalos szobájában tartózkodott, mikor a vészharang megkondult. Rémülten kirohanva, a rossz városi fecskendőbe kapaszkodik egynéhány emberrel, de segíteni lehetetlenség. Mikor visszafut, a városháza már lángokban áll, a tüzet a harmadik, negyedik utcára szórja a dühöngő szél. Haza szalad, pincéje már akkor tele van idegenek holmijával. Bútorait egy másik szobába hurcolja. Előtte ég a templom, körülötte a nádas házak lángban. Tőszomszédságában négy-öt ember segítségével nagy bajjal óvja meg a lángoktól, a szerencsére rothadt gazzal fedett tetőt, különben az ő cserepes háza teteje alá is belopja magát a láng. Ott vonult el kerítése mellett a tűz, azon túl a gyepig minden korom és düledező rom.
Este újult erővel nyugatról kezd a szél fújni s a szikra fényes rajokban egyenesen lakásának tart. Most a megmaradt kis keleti részt fenyegeti a végveszély. Síró nőkkel és gyermekekkel, egynéhány szomszédjával Arany újra hozzáfog a romok oltogatásához. Éjfélig végkimerülésig dolgoznak, s mikor már minden remény eltűnőfélben van, a fáradt test felmondja a szolgálatot, megnyitnak az ég csatornái és órákig tartó zápor zuhog.
