A manchesteri legenda nem érti a Liverpool felháborodását, Carragher is beszállt a vitába

Jamie Carragher, a Liverpool Manchester City elleni 3-0-s veresége után a Sky Sports stúdiójában világított rá, hogy a Liverpool elvett góljánál a hazaiak kapusa, Gianluigi Donnarumma igazából a másik irányba akart elvetődni. Carragher szerint a kapusnak esélye sem lett volna odaérni a Liverpool védője, Virgil van Dijk fejesére, ezért felesleges Andy Robertson mozgását figyelni.

2025. 11. 10. 6:53
A Liverpool a Manchester City elleni vereséggel nehéz helyzetbe került a bajnokságban
A Liverpool a Manchester City elleni vereséggel nehéz helyzetben került a bajnokságban (Fotó: AFP/Darren Staples)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap a Liverpool 3-0-ra kikapott a Manchester City otthonában a Premier League 11. fordulójának rangadóján. Az első félidőben, még 1-0-s City-vezetésnél Virgil van Dijk kiegyenlített, de Chris Cavanagh játékvezető a videóbíró segítségével érvénytelenítette a gólt, mert szerintük a lesen álló Andy Robertson zavarta a hazaiak kapusát. Liverpoolban háborognak az eset miatt . Arne Slot, a vendégek vezetőedzője szerint is megfosztották őket egy góltól, azonban a holland azt is elmondta, nem emiatt kaptak ki, csapata rendkívül gyengén játszott.  

A Liverpool ezzel a fejessel egyenlített volna, de a videobíró közbeszólt
A Liverpool ezzel a fejessel egyenlített volna, de a videóbíró közbeszólt (Fotó: AFP/Darren Staples)

Krízis van a Liverpoolnál?

Angliában a mérkőzést adó Sky Sports stúdiójában Daniel Sturridge mellett Micha Richards és az MU legendás játékosa, Roy Keane ült. Utóbbi viszont nem a Liverpoolt védte meg az eset kapcsán, hanem a lesen álló Robertsonba rúgott bele. – Remek fejes volt Van Dijktól, Robertsonnak gyorsabban ki kellett volna onnan jönnie. Noha nem gondolom, hogy Donnarumma akkor kivédte volna a fejest – mondta.

Keane szerint nagy baj van Szoboszlai Dominikéknál, a Liverpoolnak ez már az ötödik veresége volt a bajnokságban: – A Liverpool-szurkolók csalódottak lehetnek, mert a City sokkal jobb volt minden tekintetben. A Liverpool egy gyenge csapat látszatát keltette. Ki kell mondani: Arne Slot vezetésével krízis van a csapatnál.

Carragher nem érti, miért vették el a Liverpool gólját

Nem sokkal később a Sky Sports egy másik műsorában a korábbi Liverpool-játékos, Jamie Carragher is értetlenül állt a játékvezető döntése mögött Van Dijk fejese kapcsán. 

„1-1-nek kellett volna ott lennie, nálam ez egyértelmű gól. Sokan azt nézték, amikor a labda Van Dijk fejéhez érkezett, és teljesen megértem, miért ítélték meg lesnek, mert Andy Robertson nagyon közel áll a kapushoz” – kezdte Carragher, majd részletesen kitért az elvett gólra. 

Érdemes figyelni Donnarummát és azt, hogy hova helyezi át a súlypontját. Donnarumma súlypontja jobbra kerül, tehát ellentétes irányba mozog, aligha ért volna oda a fejesre. Ez az a pillanat, amit figyelni kéne, nem azt, amikor a labda elhagyja Van Dijk fejét, hanem azt, amikor Robertson elmozdul, hogy elkerülje a labdát.

A négy esetből csak egynél nem adták meg a gólt:

A bajnokságban nyolcadik Liverpool legközelebb november 22-én, a Nottingham Forest ellen lép pályára a Premier League-ben.

Premier League – ahol senki sincs biztonságban!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt! 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.