Az eltűnt nyelvtantudás nyomában

A kommunikatív nyelvtanoktatás messze nem hozta meg a várt eredményt, mivel a diákok a szövegértési kompetenciában egyre rosszabbul teljesítenek

Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud. Kis túlzással időnként felforrósodik a levegő akkor, amikor az kerül szóba, hogy jövőre kötelező lesz a középfokú nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez. Aztán olvashattunk arról is, hogy mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga. Természetesen ez az írás korántsem kíván a vitához érveket vagy ellenérveket felsorakoztatni, pró vagy kontra szólni az ügyről, hiszen azt már megtették sokan mások, inkább az idegennyelv-tanulás hátterének egyik elemére kívánja felhívni a figyelmet.

A Miskolci Egyetemen megjelenő Alkalmazott Nyelvészeti Közleményekben olvasható Emberközpontú nyelvészet, avagy megoldhatók-e magyar szakos diplomával az általános iskolai nyelvtanfeladatok? című, Drahota-Szabó Erzsébet jegyezte tanulmány azt taglalja, mi az oka annak, hogy a német szakos hallgatók nyelvtudása évek óta romló tendenciát mutat. A baj onnan is eredhet, írja a szerző, hogy az anyanyelvi oktatás elhanyagolja a nyelvtani ismereteket, és már-már túlzott mértékben is a kommunikatív kompetencia áll a középpontban. Ezúttal is átestünk a ló túlsó oldalára!

A Nemzeti fejlesztési terv című dokumentum a nyelvtan tanítását nem a leíró nyelvtan rendszerére építi fel, hanem a kommunikációs helyzetekben szándékszik tudatosítani a nyelvhasználatot. Ismeretek nélkül azonban nem alakítható ki kompetencia, a tapasztalatszerzés nem elegendő. Nem lehet mellőzni a hagyományos, a nyelv rendszerének megtanítására irányuló módszereket, azaz meg kell tanulni a szófajokat, mondatrészeket, toldalékfajtákat. Ezt nem lehet semmilyen „bűvmódszerrel” vagy újítással kikerülni, megspórolni. Ugyanis ha a diákok nem ismerik a magyar nyelvtani kategóriákat és kifejezéseket, például hogy mi a különbség a mondatrész és a szófaj, azaz az alany és a főnév között, akkor ugyan hogyan várhatnánk el azt, hogy az idegennyelv-tanulás során ez a tudásbeli hiány ne okozzon problémát? Sokkal nehezebb az idegen nyelv megtanulásával együtt ezt elsajátítani.

Ezután folytassuk azzal, hogy míg a középiskolában – mint oly sokszor leírtam, és a helyzet változatlan – a nyelvtanóra csak hébe-hóba van megtartva, tisztelet a kivételnek, addig az általános iskola 4. osztályában efféle feladatokat kell(enne) megoldaniuk a kis nebulóknak: Írj olyan szót, amelyben négy magánhangzó van egymás mellett! Vagy: Írj olyan szót, amelyben hét pont van a betűk felett. Érdekesnek is nevezhetők ezek a feladatok, de számomra inkább öncélúnak tűnnek. Ez újabb véglet napjaink nyelvtanoktatásában. Mi is lehetne a megoldás?

Természetesen az arany középút, amelyet a kommunikatív szellemű kompetenciadivat és az irdatlan mennyiségű lexikális tudás között húznánk meg. Ugyanakkor sajnálatos, hogy azokat, akik a grammatikát tanítják, maradinak vagy módszertanilag alulképzettnek nézik. Arról nem is beszélve, hogy a kommunikatív nyelvtanoktatás messze nem hozta meg a várt eredményt, mivel a diákok a szövegértési kompetenciában egyre rosszabbul teljesítenek. Nyilvánvaló közhely, hogy minden tudáshoz a nyelven keresztül vezet az út, tehát a matematika, a természettan és az idegen nyelv tanulásához is szükség van rá. És megérkeztünk oda, ahonnan elindultunk. Tehát minden azt erősíti meg, hogy ne feledjük: az általános iskola és az egyetem között van egy szint, a középiskola. Ott a nyelvtantudásnak gyarapodnia kellene, ehelyett eltűnik. Az eltűnt nyelvtanóra nyomában járva folyamatosan segélykiáltást kell hallatni a nyelvtanóráért, hogy hovatovább ne rekviemet kelljen elmondani felette.