Szárnyra keltek

„Szellemi értéket gyűjtünk” – vallja Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit, akiknek célja a XX. században Franciaországban élt vagy élő magyar művészek fellelhető munkáinak gyűjtése.

„Szellemi értéket gyűjtünk” – vallja Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit Fotó: Teknős Miklós

Szöllősi-Nagy András kamaszkorában Barta Lajostól kapott néhány szobortervet és kisebb Rozsda Endre-munkákat. Ország Lilihez egyetemista korában jutott el, Bálint Endre munkáit már a mérnöki fizetéséből vásárolta meg. Feleségével, Nemes Judittal akkor még nem gondoltak arra, hogy gyűjteményük legyen, csak a rendszerváltás után, amikor Szöllősi-Nagy az UNESCO révén Párizsba került, ahol hidrológusként dolgozott. A házaspár célja a XX. században Franciaországban élt vagy élő magyar művészek fellelhető munkáinak gyűjtése. Párizsban a művész és műgyűjtő Joseph Kadar (Kádár József) mutatta be őket Lucien Hervé (Elkán László) fotóművésznek, Anna Marknak (Márkus Anna), Molnár Verának és másoknak. Később már kézről kézre adták őket.

„A gyűjtés […] intellektuális szenvedély. Lehetőség arra, hogy az ember maga körül rendezze a világot mások által készített tárgyakból. Nem azért gyűjtünk, hogy értéket tőkésítsünk. Szellemi értéket gyűjtünk” – vallja Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit, akiknek gyűjteményéből, kiemelkedő festményeiből, grafikáiból és szobraiból nyílt kiállítás Párizs – Paris! címmel a Bibliamúzeumban. Gyűjteményük fő tengelyét az absztrakt geometrikus, konstruktivista irányzatai képezik.

A cím az alkotók kettős identitását érzékelteti, akik közül többen rövidebb-hosszabb ideig Párizsban dolgoztak, majd néhányan hazatértek, és itthon folytatták munkásságukat. A múzeum az alcímmel következetesen bibliai kontextusba is helyezi a kiállított alkotásokat: „Ha a hajnal szárnyaira kelnék” – olvasható a 139. zsoltárban.

„Szellemi értéket gyűjtünk” – vallja Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit
Fotó: Teknős Miklós

A művészek nyugat felé vették az irányt, ott bontogatták szárnyaikat, a teremtőtől kapott képességüket, ott szárnyaltak, ott teljesedett ki a művészetük. Voltak közöttük politikai üldözöttek, akik itthon börtönbe kerültek volna, másoknak elszigetelés vagy tiltás lett volna az osztályrészük, ha maradnak. Sokan külföldön is szegényesen éltek, viszont művészetüket a szabad alkotói légkör és a nemzetközi inspiráció határozta meg. Nagy Pál a párizsi Sorbonne-on szerzett francia tanári oklevelet. Barátaival megalapította a Magyar Műhely című művészeti és kritikai folyóiratot, majd a p’ART című magyar nyelvű irodalmi videó-folyóiratot. A tárlaton ismétlődő szavakból keresztet formáló alkotását állították ki: a felfelé szárnyalás, a keresés szimbólumát.

Czóbel Béla festőművészre Párizsban leginkább a fauve-ok hatottak, munkáiból három rajzát választották ki. Márkus Anna, aki 1956-ban hagyta el az országot, Franciaországban fordult az absztrakció felé. A ma már kilencvenéves művésznő különféle anyagokkal próbálkozott, majd rátalált a márványporból és homokból álló keverékre, amelyekből reliefjeit készíti. Az így készült domborművekből három is látható a kiállításon.

Liptay Mátyás részt vett a forradalomban, neki is menekülnie kellett. Kezdetben sokféle anyagot használt: készített szobrot fából, műanyagból, gumiabroncsból, csövekből és fémlapokból, aztán Carrarába utazott, ahol a márvány szépsége ejtette rabul. Azóta organikus formákból épülő absztrakt műveket készít. Rozsda Endre 1938-ban barátjával, Barta Lajossal utazott Párizsba, és beiratkozott az Ecole du Louvre-ba. 1956-ban végleg elhagyta Magyarországot, és Franciaországban telepedett le, ahol elnyerte a szürrealisták legrangosabb elismerését, a Copley-díjat. Kiállított munkája a tárlat vezérképe. Érdemes megnézni.

(Párizs-Paris! – „Ha a hajnal szárnyaira kelnék” – válogatás a Szöllősi-Nagy–Nemes-gyűjteményből. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Bibliamúzeuma. A kiállítás 2019. szeptember 21-ig látható)