Viharzóna

A Frontex nemzetközi visszatelepítési művelete keretében május elején sikertelenül próbáltak meg hazatoloncolni Magyarországról három afgán családot.

Migránsok demonstrálnak a Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 3-án Fotó: MTI–Szigetváry Zsolt

Az ügy kapcsán az ENSZ menekültügyi főbiztosa, Filippo Grandi is megszólalt: „Ahogyan ezekkel a családokkal bántak, beleértve azt, hogy anélkül távolították el őket Magyarország területéről, hogy érdemi erőfeszítést tettek volna a menedékkérelmük áttekintésére, rendkívül elkeserítő. Ezeknek a családoknak az ügye ismételten alátámasztja mélységes aggodalmainkat azzal kapcsolatban, ami Magyarországon történik, ahol a menedékkérőket nem a kérelmük tartalma alapján utasítják el, hanem pusztán azért, mert Magyarország megszorító jellegű törvénye alapján a kérelmüket automatikusan elfogadhatatlannak minősítik.”

A kiutasított afgán családok indulata érthető. Egy-másfél éve már szerb menekülttáborban, illetve a magyar tranzitzónában várakoztak. Csakhogy nem az érzelmek, hanem a paragrafusok számítanak, ezért sem összebékíthető a jogvédők és a hatóságok álláspontja. A 2005 óta érvényben lévő dublini egyezmény szerint is ott kell benyújtani a menedékkérelmet, ahol a menekült belépett az Európai Unió területére. A jogvédők elismerik, hogy a rendszer évek óta rosszul működik, reformra szorul. Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője azt mondja: a magyar állam részéről az alapvető jogsértés az, hogy meg sem vizsgálja, megalapozott-e a menedékkérelem. A hatóságok nem konzultálnak azokkal a külföldi társszervekkel, amelyek tudhatnak valamit a menedékkérőről.

Miben reménykednek, akik hónapokat, éveket várakoznak, hogy a magyar határon át léphessenek be az Európai Unióba? – kérdeztük Simon Ernőtől. A magyar törvény majd egy éve ismert és egyértelmű: csak indokolt esetben van esély a befogadásra.

A szóvivő szerint viszont alig van a menedékkérők között olyan, aki ne háborúból érkezett volna, ez pedig önmagában indokolná a kérelme elfogadását.

Migránsok demonstrálnak a Keleti pályaudvar előtt 2015. szeptember 3-án
Fotó: MTI–Szigetváry Zsolt

Magyarország tavaly július 1. óta automatikusan utasít el minden Szerbia felől érkező menedékkérőt. Ezek a családok január óta azért várakoztak a röszkei tranzitzónában, mert csak az ott beadott kérelmeket fogadják el. A jogerős elutasító határozat kézhezvétele után a törvény szerint Szerbia felé el kellett volna hagyniuk a tranzitzónát, ezt azonban megtagadták, ahogy a Nemzetközi Migrációs Szervezet által támogatott önkéntes hazatérési programban való részvételüket is, nyilatkozta a BMH.

Simon Ernő szerint a tranzitzónában való hosszas várakoztatás fogva tartás. Mind a tompai, mind a röszkei állomáson U alakú fémkonténerekben élnek a lakók, ezeknek a negyedik oldalát négy méter magas, pengés dróttal körülvett kerítés zárja el Magyarországtól. A konténerekhez harmincszor harmincméteres belső udvar tartozik. Külön részlegen élnek a férfiak, a nők, a 14–18 éves kísérő nélküli fiatalok, illetve a gyermekes családok. A zóna Magyarország felé zárt, Szerbia felé nyitott.

Miután a hatóságok jogerős elutasító végzése megszületik, Magyarország kérheti, hogy a szerb állam fogadja vissza a menedékkérőket. A legutóbbi, nemzetközi hírré vált eset Simon Ernő szerint azért példa nélküli, mert ezúttal a magyar hatóságok anélkül küldték vissza a két családot, hogy ezt jelezték volna a szerbeknek. A menekültügyi főbiztosság értesítette belgrádi kollégáit az afgánok visszatéréséről, azok intézkedtek, hogy a 11 embert a szabadkai befogadóállomásra szállítsák. Éjszaka telepítették ki őket, és nem gondoskodtak arról, hogy valaki várja őket a szerb oldalon.

A történethez azonban az is hozzátartozik, és ez kimaradt a híradásokból, hogy a magyar hatóságok nem Szerbia, hanem a Liszt Ferenc repülőtér felé akarták irányítani a családokat, amelyekkel előtte hat órán keresztül vitatkoztak. A BMH azt közölte, hogy önként hagyták el május 7-én a tranzitzónát, erről minden tagjuk írásban nyilatkozott. Hatósági közreműködés nem történt.

Az eseményeket összefoglalva: az érintettek nem fogadták el a menekültkérelmük elutasítását, továbbá a jogvédők fellebbezése után az EJEB döntését sem. Nem akartak hazatérni, és tiltakoztak a tranzitzónából való kitelepítésük ellen is. A patthelyzetet a magyar hatóság feloldotta.

Vajon a jogvédők szerint Szerbia miért nem biztonságos ország? Simon Ernő erre azt válaszolja: a szerbeknek valóban biztonságos, és a menekülteknek sem életveszélyes, de menekültügyi rendszere nem a nemzetközi szabványok szerint működik. Nehéz, szinte lehetetlen nemzetközi védelmet kapni. Évente csupán egy-két esetben sikerül, de volt év, amikor senki sem kapott.

Ha befogad valakit a magyar állam, egyben szabad mozgást biztosít számára az unióban. Utazhat, bár engedély nélkül más országban munkát nem vállalhat, és nincs szavazati joga. Simon Ernő azt mondja, a nemzetközi menekültügyi szervek sem támogatják, hogy ellenőrzés nélkül vonuljanak át országokon azonosítatlan tömegek. Az sem lehet cél, hogy mindenki maga döntse el, hol akar menedékjogot kérni. Emberileg persze érthető, hogy oda akarnak eljutni, ahol már rokon, ismerős él, alapvető igény az is, hogy együtt legyen a család. Viszont az sem lehet, hogy csak a konfliktusokkal szomszédos országok viseljék a terhet. Ahol feltorlódtak a menekültek, ott is segíteni kell a továbbjutásukban vagy a hazatérésükben, vagy az áttelepítésükben.

A nemzetközi menekültügyi rendszer a második világháború után épült ki, hogy segítse a háború során az otthonuktól távolra sodródottak, lakóhelyüket elhagyni kényszerültek hazatérését. Negyvenmillió emberről volt akkor szó, számuk 1950 végére 1-1,5 millióra csökkent. Bár az 1951. évi genfi egyezmény kezdetben kizárólag ezeknek az embereknek a helyzetét kívánta rendezni, a világban folyamatosan felmerülő konfliktusok – hidegháború, 56-os magyar forradalom, balkáni háború – okozta elvándorlások miatt indokolt lett a rendszer fenntartása és folyamatos szabályozása. Jelenleg a világban 60-80 millióan vannak úton. Ez a szám 2012-ben még „csak” 50 millió volt.

A nemzetközi egyezménynek ugyanakkor nem a kényszervándorlás okainak kezelése, politikai vagy országok közötti konfliktusok megoldása volt az eredeti célja, hanem a problémák következményeinek enyhítése, az áldozatok védelme és az új életük felépítéséhez adott támogatás. Egyre többet hangoztatják azt is, hogy csak a konfliktusok helyi rendezésének elősegítése ösztönöz maradásra, illetve hazatérésre.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2016-ban javaslatot tett arra, hogy a gyorsabb ügymenet érdekében osszák három csoportba a menedékkérőket. Gyorsított eljárással utasítsák el azokat, akiknek nincs esélyük menedékjogra, illetve rendezzék azok ügyét, akik nyilvánvalóan jogosultak rá. Csak azoknál folyjon hosszadalmasabb vizsgálat, akiknek a helyzete nem egyértelmű. Simon Ernő a kérdésre, hogy miként lehet jó szándékot feltételezni azoknál, akik iratok nélkül érkeznek, és hamis adatokat mondanak be, illetve hogyan lehet gyors az ő ellenőrzésük, azzal érvel: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Aki nem mond igazat, gyorsan lebukik. De minden esetet egyedileg kell megvizsgálni, nem lehetnek automatizmusok. Ha mindenkire gyanakvással tekintenek, akkor azokat a tíz- és százezreket is elutasítják, akik valóban befogadásra és védelemre szorulnak. Viszont csak törvényes, transzparens és alapos vizsgálat döntheti el, kinek megalapozott a kérelme, és kié nem.

Senki nem vitatja tehát, hogy a nemzetközi menekültügyi rendszer rosszul működik, és csupán részmegoldások születnek. Tökéletes, minden felet kielégítő javaslatot eddig még senki nem tett le az asztalra. Mindig lesznek sértettek. Kérdés, hogy a sajtó a tények, a jog vagy a sértettek mellé áll-e.

A menedékjog feljogosít arra, hogy a külföldi Magyarország területén tartózkodjon, valamint védelmet biztosít számára a visszaküldés, a kiutasítás és a kiadatás ellen. Magyarország menekültként ismeri el azt a külföldi állampolgárt, aki faji, vallási okok, nemzeti hovatartozás, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás vagy politikai meggyőződése miatti üldöztetést szenvedett el hazájában, vagy ilyen üldöztetéstől megalapozottan fél, és jelenleg Magyarország területén tartózkodik. A menekültstátusz feltételeinek fennállását háromévente vizsgálják felül.

Oltalmazotti státuszt olyan személy kaphat, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy hazájába visszatérve súlyos sérelem érné (halálbüntetés, kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód, büntetés fenyegetné, vagy megkülönböztetés nélküli erőszak miatt életének, testi épségének súlyos fenyegetettsége állna fenn). Az oltalmazotti státusz feltételeinek fennállását háromévente vizsgálják felül.

A menekültként vagy oltalmazottként elismert menedékkérő, a jogszabályban meghatározott korlátozásokat kivéve, a magyar állampolgárokkal azonos jogokat élvez. A bevándorlási hivatal támogatást és segítséget nyújt, hogy beilleszkedhessen a magyar társadalomba.

Ha valaki sem menekült-, sem oltalmazotti státuszt nem kap, a hatóság megvizsgálja, hogy esetében fennáll-e a visszaküldés tilalma. Ha fennáll, akkor befogadotti státuszt kap, ami arra jogosítja fel, hogy ideiglenesen Magyarországon maradjon. Ha a visszaküldés tilalma nem áll fenn, a hatóság megvizsgálja, hogy kiutasítható, illetve kitoloncolható-e.

A menekült és oltalmazott jogállású külföldiek a menedékjogi törvény és végrehajtási rendelete szerint ugyanazokat az ellátásokat és támogatásokat kapják. A befogadóállomáson nyújtott elhelyezést és ellátást a határozat közlése után térítésmentesen legfeljebb további harminc napig vehetik igénybe. Jogosultak továbbá utazási kedvezmények igénybevételére, egészségügyi ellátásra, oktatási, nevelési költségek megtérítésére, valamint az ország végleges elhagyásának támogatására.