Nyár, napfény, szerelem

A vízparti nyaralás alapfelszerelésébe a naptej mellett a strandkönyvek is beletartoznak. Bár a műfaj komoly piaci szegmenst képvisel, a szakma sokszor mégis szitokszóként tekint rá, pedig még a szakértők sem értenek egyet abban, pontosan mit nevezünk strandkönyvnek.

A Ligur-tenger partja gyönyörű. Olasz ékszerdoboz-városkák sorakoznak egymás mellett az Alpok és a Földközi-tenger szűk rézsűjén, a levegőt a frappè és a gelato illata lengi be, az utcákon nyaktörő sebességgel száguldoznak mopedjükön a helyi fiatalok, akik fürdőruhájuk fölé legfeljebb lenge ingruhát húznak. A bukósisak hírből sem ismert, viszont az elegáns, vasárnap délelőtti piacokon beszerzett háncs strandszatyrokban biztos akad némi olvasnivaló az óriástörülközők szomszédságában. A tengerparton sétálva megdöbbentő olvasmánykavalkád várja a gyanútlan fürdőzőt. Az egyik hölgy az új Elin Hilderbrand-regényt olvasva fedezi fel Nantucket addig ismeretlen szegletét, a szomszédos nyugágyon pihenő úr James Patterson most megjelent krimithrillerjét forgatja, nem messze egy tinédzsercsapat a vámpírirodalom sokadik Stephanie Meyer-utánérzésén izgul, de látni a Kisasszonyokat, a Copperfield Dávidot, sőt a Bibliát is.

A strandkönyv megfogalmazás külföldön már egyáltalán nem kizárólag az olcsó, gyenge nyomdatechnikával készült, könnyen olvasható műveket jelenti, hanem az akár nagyon magvas irodalmat is. Rachel Khong amerikai írónő például rendszeresen szépirodalmat cipel magával, mivel véleménye szerint a strandon annyi a zavaró tényező (homok, nap, gyereksírás, frizbizés), hogy a könnyedebb olvasmányokra egyszerűen nem tud figyelni. Legutóbb a Háború és béke egy régi kiadását nyűtte szét a tengerparton, és elmondása szerint soha nem élvezte még jobban a regényt.

– Ami az egyik embernek strandkönyv, az a másikat untatja – magyarázza Varga Bea, a Könyvmolyképző Kiadó szerkesztője. – A lényeg, hogy kit mi pihentet. Egy elfáradt háziasszonynak az a kikapcsolódás, ha római szerelemről olvas, egy mérnöknek a bonyolultabb sci-fi világ lehet érdekes, amely viszont esetleg nehezen olvasható egy húszéves fiatalnak.

Ezzel együtt Magyarországon a szerkesztő szerint még mindig azt a regényt tekintik strandkönyvnek, amely egyszeri olvasást ér meg. Ez a nők esetében általában a chick lit irodalom, sokszor egyes szám első személyben, a főszereplő érzéseire koncentrálva, a férfiaknál pedig a kalandregény, amely lehet fantasyval vagy krimivel kevert mű.

– A klasszikus strandkönyvek olvasói kilencven százalékban nők. Meg tudjuk mondani, hogy milyen társadalmi környezetből érkeznek, és ennek megfelelően milyen történetekre van szükségük. Leginkább a 30–50-es korosztályból kerülnek ki, jellemzően családban élnek, és egyfajta feloldódást keresnek a könyvek által – mondja el Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum és Partvonal Kiadó igazgatója.

A kikapcsolódást ígérő szerelmi történetek azonban ma már nem a kilencvenes évek Vörös rózsa sorozatának felelnek meg, hanem szinte mindig van valamilyen társadalmi nyomatékuk. Több szakértő úgy gondolja, hogy ezért dől meg a szép- és a szórakoztató irodalom szigorú megkülönböztetése. A német kultúrkörbe tartozó országokban (így Magyarországon is) a szépirodalmat tekintik a megismerés eszközének, a szórakoztató irodalom célja pedig puszta kikapcsolódás. Viszont a chick lit irodalom elmúlt bő két évtizedes fejlődésének köszönhetően ma már nagyon komoly társadalmi problémákra hívhatja fel a szerző a figyelmet, miközben szerelmi történetbe csomagolja meséjét. Sophie Kinsella kacagtatóan nyúl az eladósodás kérdéséhez (Shopaholic széria), boltkóros hősnője a gazdasági válság alatt lett világhírű. Cecelia Ahern (Utóirat: Szeretlek!) és Jojo Moyes (Mielőtt megismertelek) a halál, az elmúlás és a továbblépés kérdésein vezeti át az olvasót. Jodi Picoult különféle társadalmi problémákkal foglalkozik – igaz, Szabó Tibor Benjámin szerint sokszor ennél egyszerűbb történetekre van szükség. Ezek azonban legfeljebb tartalmukban egyszerűbbek, szerkezetükben nagyon is kötöttek.

A szórakoztató irodalomnak sokkal szigorúbb történetvezetési és szerkesztési szabályai vannak, mint a szépirodalomnak. Angolszász nyelvterületen nem is lehet író, aki nem ismeri az alapvető forgatókönyvet, hogy egy 300 oldalas regényben mi a kiindulópont, hány konfliktusra van szükség, és hova kell eljutni. Így általában szingli, sikeres főhősnőről van szó, aki munkahelyi/magánéleti problémáit távoli, számára (és legtöbbször az olvasó számára is) egzotikus helyszínen pihenné ki, ahol rátalál a szerelem, ám ez a különféle problémák miatt csak a regény végén teljesedhet be. Az egzotikum fontos tényező, hiszen a regények célja egy új világ megmutatása. A hangulatot pedig egyszerűbb a környezettel, semmint az alapproblémával megfesteni. (Utóbbi esetben már a komolyabb társadalmi kérdéseket feszegető regényekhez jutunk.)

– Érdekes, hogy Amerikában a közönség helyi történetekre kíváncsi. A műfordítóknak járó éves díjat például azért hívják 3% Díjnak, mert éves szinten ennyi nem eredeti angol nyelvű regény jelenik meg az Egyesült Államokban. Magyarországon viszont minden könyvműfajban a külföldi művek aránya hatvan százalék körül mozog, a strandkönyvek esetében inkább 70-75 százalék. Itthon nincs meg az ilyen tartalmak magától értetődő elfogadottsága, pedig nagyon jó lenne, ha a sajátunkat választanánk. Ki kellene nevelni egy alkotói réteget, amelynek tagjai tudnak ilyen regényeket írni, és az olvasói réteget, amely keresi a magyar írókat – magyarázza Szabó Tibor Benjámin, hozzátéve, hogy ez komoly kihívást jelent a magyar közegben, mivel itthon sok író a múzsa csókjának tekinti az írást, és figyelmen kívül hagyja, hogy ez egy szakma, amelynek a szabályait meg kell tanulni.

Szerényi Gábor rajza

Varga Bea nem látja ilyen sötéten a helyzetet. Szerinte a hazai első könyves megjelenési lehetőségek kiszélesedésével a szerzők szakmai igényessége is nőtt, így „ma már nem ismeretségi alapon lehet könyvet kiadni, hanem tényleg csak a legjobb fog megjelenni”. A Könyvmolyképző Aranymosás pályázatára például minden évben két-háromszáz kézirat érkezik, amelyek nyomán a kiadó már ötven magyar szerzővel dolgozik együtt. Az írói képzésen részt vevőknek általában nyelvi fejlődésre van szükségük. Varga Bea szerint különösen a szórakoztató irodalmi szerzőknél jellemző, hogy bár kiváló a dramaturgiai érzékük, nyelvileg kevésbé képesek a pallérozott fogalmazásra.

– Lakatos Leventénél például lehet látni a narratíva tudatos fejlesztését. Tíz évvel ezelőtt Fejős Éva és Vass Virág jártak ugyanebben a cipőben, öt-hat évvel ezelőtt pedig Leiner Laura A Szent Johanna gimije mutatta meg, hogy akkor működhetnek a magyar szórakoztató történetek, ha megfelelnek az angolszász irodalomban kimunkált szabályrendszernek – teszi hozzá Szabó Tibor Benjámin.

– A dramaturgia és a jó karakterábrázolás a kulcsa mindennek. A történet nyitóígéretét kell megvalósítani a regény során. Tehát egy krimiben meg kell találni a gyilkost, és a történet nem csúszhat át romantikába vagy horrorba. Az adott stílus mellett kitartva, logikusan felépített szerkezetben születhet jó könyvélmény. Ez azonban bármilyen témában megoldható – véli Varga Bea.

Az olvasási kedv csökkenésével egyre inkább előtérbe kerülnek a szórakoztató művek, ezért sokak szerint érdemes lenne átgondolni a szép- és szórakoztató irodalom szigorú elválasztását. Amerikában nincs ilyen kategorizálás, hanem amit megveszek, az jó, amit pedig harminc év múlva is levesznek a polcról, az érték, hiszen még három évtized után is van társadalmi relevanciája, és hatással van az emberekre. Szabó Tibor Benjámin úgy véli, hogy Magyarországon szűk szakértői réteg határozza meg, hogy mely könyvet kell értékesnek tekinteni, viszont a kritikusoknak sem eszköztáruk, sem nyelvezetük nincs a szórakoztató irodalomhoz, így annak nincs is igazi kritikája, ez pedig nem segíti a fejlődést. Ugyanez a tévésorozatoknál már létezik, így egyre igényesebb szórakoztató darabokat láthatunk a képernyőn.

A negatív trenden az írói és olvasói nevelésen kívül segíthetne például, ha az e-bookok és a nyomtatott könyvek ára nem csúszna szinte egybe egy uniós jogszabály miatt. Jelenleg csak a nyomtatott művek számítanak könyvnek, az e-bookok viszont digitális tartalomszolgáltatásnak, így a kettő áfája nem azonos. Míg a nyomtatott regények ötszázalékos áfával dolgoznak, az e-bookokat 27 százalék terheli, így hiába nincs nyomtatási költség az utóbbin, az árban alig van különbség, mivel a bestsellerek igen magas licencdíját mindkét esetben meg kell fizetni. Maradnak ezért az internetre felkerült kalóz verziók, amelyeket sokszor rajongók hibásan, magyartalanul fordítanak, így a jövendő írógeneráció a hibás regényekből tanulja a szakmát, amivel megint nem segíti az igényes hazai szórakoztató irodalom tömegessé válását.