Útilapu

Példaszerű hadtörténeti együttes van Velencében: az első világháború fegyverei, hadmérnöki eszközei, a mindennapi lét tárgyai okos, érthető rendbe szedve.

Hajóra szállok, balkéz felől hagyjuk el az annyi Kosztolányi-tárcában megírt Szent Lázár-szigetet. Elúszik az örmény kolostor, az útikönyvtárnyi emlékirat, Lord Byron, Hemingway árnya, Muriel Spark szelleme – csak bírjuk lőerővel! Jobbra fordulunk. A Lido déli kiszögellésén, az egykori hidroplánkikötő kopott vörös-fehér kockájú, foszló vakolatú irányítótornya és üzemanyagtartályai régi korok háborúira emlékeztetnek. A Velencei-öböl másik oldalán Punta Sabbionitól Cavallinóig, sőt tovább Porto di Piave Vecchia világítótornyáig számos partvédő erőd védte a tengerek királynőjét. Sokukat mára kempingek, üdülőfaluk nyelték el, némelyik őrtorony, fedezék fészerként szolgál. Az Amalfi- és a Radaelli-ütegek viszonylag épségben maradtak meg, a Pisani-erődből pedig – európai támogatási pénzzel bőven megöntözve – első világháborús múzeumot csináltak.

Ha valaminek nem tudok ellenállni – a papír- és játékbolton kívül –, az a hadtörténeti kiállítás. Ez az együttes pedig példaszerű: az első világháború fegyverei, hadmérnöki eszközei, a mindennapi lét tárgyai okos, érthető rendbe szedve. A kötelező kűr, a képzeletgyilkos, interaktívnak csúfolt bamba képernyő-nyomogatás sem hiányzik. Példaszerű, a nyugat-európai standardnak megfelelő a tárlat: sehol egy imakönyv vagy feszület, a leghalványabb utalás sincs a korabeli katona lelki szükségleteire. A korhűen berendezett kötözőhely – ahol talán a leginkább helye lenne, annál is inkább, mert a tábori papi, lelkészi tevékenység itt kiemelkedő volt a frontvonal mindkét oldalán – sem kivétel. A felejtetéses történetmondás még mindig jobb, mint amit Dublinban tapasztaltam bő hónapja. Az ottani nemzeti emlékezet most úgy látszik forogni, hogy abból az ír katolikus egyház tettei kipörögjenek, mint az ocsú a búzából. Na, nem minden – ami a vádlott terhére róható, annak a felszínen maradásáról jótékonynak aligha nevezhető kezek azért gondoskodnak. Nincs szükség álhírekre: elegendő a kellő pórusnagyságú információszűrő. A többit meg fedje a feledés homálya!

Rakéta Carola a maga részéről teszi a dolgát: mi meg csak ámulunk. És még régről azt hittük, hogy a pokol olyan hely, ahol a rendőrök németek, a szeretők svájciak, a szerelők franciák, a szakácsok pedig angolok. Most már tudnivaló, hogy némely hajóskapitányok is németek.