Kapun belül

Bár a Craiova–Honvéd Európa Liga-selejtező mérkőzés botránya dacára az Európai Labdarúgó-szövetség lazán továbbot intett, az eset nemcsak biztonságtechnikai, hanem szociológiai kérdéseket is felvet. Csapatuk győzelméért bármire képes „futballőrültekkel” van dolgunk, vagy alkalmanként politikai célzattal is manipulált öncélú bajkeverőkkel?

2019. 08. 18. 16:55
Hunter, Arnold
A játékvezető térdel egy pályára bedobott hanggránát robbanása után a Craiova–Honvéd-mérkőzésen Craiovában augusztus 1-jén Fotó: MTI/EPA–Bogdan Danescu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindjárt az elején érdemes leszögezni, hogy miközben a futballhuliganizmus nem ország- és nemzetfüggő, a szurkolás – mint megannyi „civilizációs” vívmány – mai kultúrája kétségkívül nyugatról származik. A rigmusok, a rituálék, az eszköztár nagy része már évtizedekkel ezelőtt jelen volt a nagy európai stadionokban, onnan gyűrűzött keletre, magyarosodott, illetve románosodott-lengyelesedett-szerbesedett stb. el. A „hozzáadott érték” volumenét elsősorban az illető ország futballjának, illetve társadalmának színvonala, eredményei hordozzák, korántsem utolsósorban pedig az illető ország szakszövetségének szabályérvényesítési hajlandósága és következetessége.

Románia előkelő helyet foglal el abban a rangsorban, amelyet nemrég az egyes országok futballszurkolóinak típusai alapján állítottak össze. Az angolok által vezetett listán – a játék felfedezésén túl a futballerőszak szülőhazájának is Anglia számít – a románok negyedikek. Nem túl nagy létszámuk ellenére fizikai összecsapásokra bármikor kész, az idegengyűlölő, rasszista rigmusokat szinte kötőszóként skandáló csoportként jellemzik őket, akik számára mindig különleges kihívást jelentenek a román–magyar összecsapások. A nemzetközi megméretésekre azonban általában hazai környezetben készül az ember, és nincs ez másként a szurkolók esetében sem.

A bajok gyökere mindenekelőtt a kluboknál keresendő, amelyek többsége nem mer szembeszállni saját, esetenként a szalonképtelenség határain rég túllévő drukkereivel. A kilencvenes évek vadkapitalizmusában szinte gyakorlatnak számított a vezérszurkolók klubtulajdonosok általi finanszírozása, sokan közülük különböző vállalati vagy klubon belüli bérlistákon szerepeltek. Cserébe a közösségi érzést elsősorban egy szurkolói galerihez tartozásban ízlelgető fiatalok, illetve bármilyen céllal bevethető alvilági elemek igény szerinti manipulálásáért.

A jelenség elsősorban a három hagyományos bukaresti klub, a Dinamo, a Steaua és a Rapid esetére értelmezhető, de néhány vidéki egyesületre – Petrolul Ploieşti, Universitatea Craiova, Kolozsvári Universitatea – is érvényes. A romániai futballerőviszonyok átalakulása nyomán a Steaua – nem tévesztendő össze Gigi Becali juhászmilliomos FCSB-jével! – és a Rapid szélsőségesei egy ideje kiestek ugyan a fókuszból, a dicső múltat azonban nem feledik. Az akkor a negyedosztály keretében, de az ország legnagyobb stadionjában, a Nemzeti Arénában 2018 tavaszán rendezett, közel 40 ezer embert vonzó Steaua–Rapid-összecsapáson például kisebb háború tört ki, amelynek a harci készültségben felvonuló csendőrség csak nagy erőfeszítések árán, ipari mennyiségű könnygáz bevetésével volt képes véget vetni.

A Rapid ma már másodosztályú, a Kolozsvári U-val, a Petrolullal és néhány, hasonlóan jelentős hagyományokkal rendelkező csapattal vív majd harcot az élvonalba jutásért. Bármelyikük jár is majd sikerrel, a nézőtéri feszültség mindenképpen nagyságrendekkel nő, hiszen épp a kolozsvári egyetemi csapat hívei produkálták az idei év legnagyobb nézőtéri botrányát. Az első osztályba jutásért idén júniusban vívott osztályozón a lelátóról székdarabbal fejbe dobtak egy csendőrt, aki hosszú kórházi kezelésre szorult. A román futballközvélemény egyelőre képtelen eldönteni: örüljön a várhatóan nagyságrendekkel megnövekedő nézőszámnak, vagy aggódjon a botrányok ugyancsak valószínűsíthető sűrűsége miatt.

Két egészen elképesztő jelenség teszi továbbá nehezen kezelhetővé a helyzetet. Miután egyes klubok gyakorlatilag falaznak bűnöző szurkolóiknak, a „szörnyeteg” néha önálló életre kel. A Dinamo fanatikusai mostanság éppen a mindenhatót játsszák: az elmúlt néhány évad során folyamatos zuhanórepülésben lévő egykori belügyi klub szurkolói hadjáratot indítottak a klub többségi tulajdonosa ellen, aminek járulékos áldozata a nyáron szerződtetett új edző, Eugen Neagoe is. Kezdődött azzal, hogy az „ultrák” a csapat edzőtáborába vonulva megakadályozták a szakember hivatalos bemutatkozó sajtótájékoztatóját, a szűnni nem akaró támadások következtében pedig az edző az egyik bajnoki mérkőzés során rosszul lett, és csak a gyors orvosi közbeavatkozás mentette meg az életét.

Hasonló öntörvénykezés a Craiovánál is előfordult, ott korábban a szurkolók az edző lakása elé vonulva, gyakorlatilag lincshangulatot teremtve kérték számon a gyengébb eredményeket vagy különböző szakmai döntéseket.

De a futballisták is sokszor adnak lovat a renitens szurkolók alá. Előfordult már néhányszor, hogy a drukkerek rokonszenvének megőrzéséért a játékos igyekezett kimenteni a rendfenntartók keze közül a pályára berohanó szurkolót. Sőt olyan is volt már, hogy futballista szállt be drukkerek között kirobbant csetepatéba.

A szervezők és a rendfenntartó erők közötti cinikus együttműködés is jelentős mértékben rontja a helyzetet. Ahol valahogy túlverekedték magukat azon az állásponton, mely szerint a lényeg a szurkolók minél gyorsabb bejuttatása a lelátókra, ott egyre kevesebb botránykeltő eszköz került a kapukon belülre. Még akkor is, ha a folyamat amúgy a rabló-pandúr játék elve mentén zajlik, és a bajkeverők kreativitását nehéz előre látni. Ahol viszont még mindig nem elsődleges szempont az alapos ellenőrzés, ott némi túlzással föld-föld rakéta is bekerülhet a nézőtérre. A bevásárlóközpontok kleptomániás vásárlóin szocializálódott őrző-védők tehetetlenek, a rohamosztagosok pedig csak akkor lépnek közbe, ha már elkezdődött a tényleges szemkiverés. Akkor viszont sok esetben szélsőséges agresszivitással, ami sok esetben tovább gerjeszti a tömegverekedést, vagy füstben fetrengő masszává változtatja a lelátót.

A játékvezető térdel egy pályára bedobott hanggránát robbanása után a Craiova–Honvéd-mérkőzésen Craiovában augusztus 1-jén
Fotó: MTI/EPA–Bogdan Danescu

Az összképet a sajátos romániai politikai-közéleti állapotok teszik végképp nehezen áttekinthetővé. A bukaresti szurkolói szektorok több ismerős, nehézsúlyú figurája is rendszeresen felbukkan a kormánypárti vagy kormányellenes tüntetéseken, és többnyire nem a békésen tiltakozók között. Megjelenésük után kevéssel szinte borítékolható a rendőrségi kordonok áttörése, az egyenruhások megdobálása, provokálása. A válaszcsapások, vízágyúzások, könnygázazások során azonban már sehol sincsenek, tevékenységük következményei a moderált tömeg tagjain csapódnak le.

Ugyanezen arcok közül bukkantak fel többen az úzvölgyi katonatemető meggyalázásakor is, identitásukat a bukaresti sajtó egy része is visszaigazolta. A hasonló „bérmunkák” pedig csak megerősítik, hogy a futballterrorizmus intézményét politikai körök is támogatják, ami gyakorlatilag szélmalomharccá változtatja a nézőtéri erőszak felszámolására tett kísérleteket.

Amire amúgy vannak próbálkozások, hiszen 2010 decembere óta hasonló kihágások megelőzésére, illetve büntetésére kidolgozott törvény is érvényben van, amely szigorításának szükségessége a közelmúltban került újra terítékre. Ennek értelmében többek között a játéktérre való jogtalan behatolás 6–12 hónapos börtönbüntetéssel sújtható, valamint a sportrendezvényekről való kétéves kitiltással. Ha a behatolást fizikai agresszió, bántalmazás is követi, a börtönbüntetés két év, a kitiltás pedig kettő-négy év. De még a gyúlékony, robbanékony anyagok – köztük a pirotechnikai eszközök – gyártása és nézőtérre való bejuttatása is büntetendő, kettő-öt év börtönnel járó bűncselekménynek számít. Hogy az első látásra szigorú előírások ellenére hogyan voltak lehetségesek a már említett atrocitások, nos, arra részben a fentebb leírtak szolgálhatnak némi magyarázattal.

A problémának az ad jelentős pluszaktualitást, hogy jövőre Románia ad otthont a labdarúgó-­Európa-bajnokság néhány mérkőzésének. A kontinensviadal előkészítésének hangsúlyos része lesz a biztonsági előírások betartása körülményeinek biztosítása is, és ehhez valószínűsíthetően a ­Craiova–Honvéd-mérkőzés tapasztalatai is figyelmeztető precedensként szolgálnak. Még ha mindez már nem segít is a kispesti csapaton.

Ennek ellenére ne ringassuk magunkat a teljes béke és a kifogástalan politikai korrektség illúziójában. Ha ugyanis a román válogatott kijut az Eb-re, bizonyos körök biztosan megtalálják a módját annak, hogy az arra „érdemes” kemény fiúk is részesei legyenek az élménynek. Akkor viszont bizton számíthatunk „magyarbarát” szövegekre, akárcsak a júniusi U21-es Eb-meccseken, ahol az olaszországi román diaszpóra derekasan kivette a részét a biztatásból és persze az ünneplésből. Közben még jóízűeket magyarozott. Pedig a közelben égen-földön nem volt a magyar futball egyetlen képviselője vagy szurkolója sem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.