– Igen, amit soha nem bocsátok meg Németh Miklósnak. Óriási veszély rejlett benne. Azt megértem, hogy tudta, Moszkvának nem nagyon szabad hinni. A nyolcvanas évek végén a politikai változások nemcsak Magyarországot érintették, hanem a szovjet impérium létét és a nagypolitika egyik mérföldkövét, Kelet-Németországot is. Ilyen helyzetben a magyar kormányfő csak statiszta lehetett. A szovjet szakemberek biztosan tudták, hogy mit eredményez, ha lebontjuk a vasfüggönyt. Elektromos jelzőrendszer nélkül ekkora állománnyal lehetetlen tömegeket visszatartani. Májustól szeptember 11-ig, míg végleg megnyitottuk a határokat, 7500 NDK-állampolgárt fogtunk el. A határőrség hallgatott róla, hogy közel 6700 főt viszont nem, ők átjutottak Ausztriába. A keletnémetek jelentős része nyaralni jött a Balatonhoz, ahol a nyugati rokonaikkal találkoztak. Mivel a nyugati média ontotta a híreket, sokan megtudták, hogy a magyar határrezsimet módosítják, bontják a kerítést, ezért itt gyülekeztek, gondolván, valahogy csak átcsúsznak a határon. A genfi konvencióhoz való csatlakozás közben, 1988. november végén azt a belügyi utasítást is módosították, mely a határőrség fegyverhasználatát szabályozta. Az előzőleg kiadott utasítás szerint a határőr használhatta a fegyverét a tiltott határsértést elkövetni szándékozókra, de 1988. november 30-tól csak „a külföldre szökés bűncselekményét megkísérlő katonával szemben”, civilekkel, menekülőkkel szemben nem. Továbbá az utasításban benne maradt, hogy a fegyveres határsértés bűncselekménynek számít. A csoportos is, ha tagjai részéről támadás veszélye fenyegeti a járőrt, ezenkívül például a hivatalos intézkedésnek ellenszegülő vagy másokkal szemben erőszakos cselekményt elkövetők esetében is. Annak, aki megkísérelte a határsértést, megvonták a tartózkodási engedélyét, és átadták a Stasinak.