Porzik a Gyilkos-tó

Közel harminc évvel ezelőtt távoztak a szovjet csapatok. Itt-tartózkodásuk szennyét a mai napig nem sikerült eltakarítani. Az esztergomi Strázsa-hegy környékén lévő tavak alól, egykori üzemanyag-tárolók közeléből ezekben a hetekben szennyezett iszapot és földet szednek ki. A kármentesítés végére értékes élőhelyet ígérnek.

Az egykori lőtéren 2021 nyarára különleges értékekben gazdag környezetet hoznak létre Fotó: Havran Zoltán

Olaj a kútban

A második világháború után a felszabadítóból megszállóvá váló szovjet hadsereg az 1947. évi párizsi békeszerződés alapján maradt, mert így volt biztosítható a kapcsolat az ausztriai szovjet megszállási övezettel. Miután Ausztria 1955-ben visszanyerte függetlenségét, a szovjet ármádia további állomásoztatását az 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés legitimálta. A rendszerváltozás a szovjet hadsereg távozását is elhozta. Magyarországot 1989. április 25-én hagyta el az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi-gárdaosztály.

A Múlt-kor portálon olvasható összesítés szerint a hazánkban állomásozó mintegy százezres szovjet haderő 27 ezer harcjárművel és gépjárművel rendelkezett, ebből 860 volt harckocsi, 600 önjáró tüzérlöveg, 1500 gyalogsági páncélozott harcjármű. Az 560 ezer tonna hadianyagból 230 ezer tonna volt lőszer, 100 ezer tonna üzemanyag, mindezek hatvan helyőrségben, katonavárosban, hat repülőtéren helyezkedtek el. A temérdek hadianyagot 35 ezer vasúti kocsi, másfél ezer szerelvény vitte a Szovjetunióba. (A hatalmas volumenű szállítás a MÁV-nak egymilliárd forintnyi árbevételt hozott.)

A csapatkivonást elhúzódó vagyonjogi-pénzügyi vita követte. A magyar fél 80 milliárd forintnyi kárt összegzett, ennek háromnegyede a környezetben okozott kár (60 milliárd forint) volt. A 60 milliárdon belül a talajkár 16,8, a vízkár 6,4, a hulladékkár 6,2 milliárdot tett ki.

A Szovjetunió összesen 800 millió dollárt kért Magyarországtól a „szovjet beruházások” kárpótlásáért cserébe. A felek végül lemondtak egymással szembeni követeléseikről.

A kivonulás után számos helyen elképesztő állapotokat tapasztaltak a magyar hatóságok. Sokszor emlegetett helyszín a sármelléki repülőtér, amelynek közel négyszáz hektáros területéből nagyjából ötven hektár szénhidrogénnel, 18 hektár pedig szervetlen szennyezőkkel volt terhelt. Az itt állomásozó egységek ugyanis a legalapvetőbb környezeti szabályokat sem tartották be, az évtizedek alatt több tízezer liter üzemanyag szivárgott a földbe. A kilencvenes évek elején a falu egyes kútjaiban több volt az olaj, mint a víz.

A szennyezett talaj mennyiségét 300 ezer, a felszín alatti víz mennyiségét 64 ezer köbméterre becsülték. Utólag derült ki, ennél rosszabb a helyzet. A területet 2015-re sikerült rendbe tenni 4,3 milliárd forintos európai uniós forrás felhasználásával – csaknem 186 ezer köbméter talajvizet, illetve 357 ezer köbméter talajt tisztítottak meg. Az 1997-ben alapított Duna–Ipoly Nemzeti Park nyakába nem szakadt ekkora teher. Az Esztergom melletti strázsa-hegyi felhagyott szovjet lőtér környezeti kárának megszüntetése 591 millióba kerül.

– A harckocsilőtéren éjjel-nappal tüzeltek a tankok. A robbanóanyagot nem tartalmazó, földbe csapódó gránátok gellert kapva szikrát hánytak. Lőttek húsvétkor és karácsonykor, amikor jólesett nekik. Olyan volt a hanghatás, mint amilyen a világháború idején lehetett. A környékbeli pincék ablakai ilyenkor beremegtek. A tulajdonosok pedig attól remegtek, hogy a szovjet laktanyából lelécelő kiskatonák mikor törik fel a pincéjüket. Az ajtókra annyi zárat és lakatot szereltek, amennyit lehetett. Harminc évvel később is látszanak ezek – meséli Bánhidy László, Esztergom alpolgármestere, aki szerint a dobogókői út sorompóját a gyakorlatok idejére lezárták, de egy pakli cigaretta fejében a kiskatona felnyitotta a sorompót, és az emberek átmehettek a veszélyes úton.

Több ezer ember élt az egykori hatalmas szovjet bázison, ami az alpolgármester szerint a Tesco áruház és Dorog között területen húzódott. Nemcsak legénységi szállás, hanem lakóépületek, üzletek és iskola is volt ott. Az alkoholtilalom idején a nők babakocsiban csempészték a vodkát a bázisra. A csecsemők alatt vodkásüvegek lapultak. Sajátos világ volt, amelyet a mai fiatalok nehezen képzelnek el. Bánhidy László élénken emlékszik arra, milyen hatalmas hajtóvadászat indult, amikor valaki megszökött. A városba ugyanis nem engedték ki a kiskatonákat. Ennek ellenére volt kapcsolat a helyiekkel. Az emberek többségének munkásruhája fekete színű páncélos gyakorlóöltözet volt. Az üzemanyagot is olcsón mérték a szovjetek, az állattartó telepükről a trágyát szerezték be igen olcsón a gazdálkodók. A városvezető úgy érzi, érdemes lenne feldolgozni ezt a korszakot.

Harminc év takarítás

– A Gyilkos-tó mellett három kisebb tó szolgálta a szovjet tankosok kiképzését. A kisebbek alól már kikotorták a szennyezést, majd azokba szivattyúzták át a legnagyobb vizét – mondja ­Schrett Andrea programfelelős, aki azt reméli, 2021 nyarára természeti értékekben gazdag vizes élőhely lesz a négy tó. Ha nem természetvédők irányítják a munkát, akkor talán kevéssé figyelnek a szennyezett tóban, illetve környékén élő lényekre. Itt egyértelmű volt, hogy a munkák megkezdése előtt begyűjtik a halakat, hüllőket és kétéltűeket. Tizennyolc mocsári teknőst, 180 őshonos – például süllő, szivárványos ökle – és legalább ennyi máshonnan betelepített halat mentettek át biztonságos helyre, hogy a munka befejeztével eredeti élőhelyükre vigyék őket. A szakemberek állítják, az oda-vissza költöztetést kibírják az élőlények. Ez az őshonosakra igaz, mert a nem őshonosakat nem hozzák vissza.

Az esztergomihoz hasonló szennyezett területek megtisztítására 1996-ban indult az Országos Környezeti Kármentesítési Program. Akkor 30 ezer helyszínt számoltak össze, a tisztítás árát ezermilliárd forintra, idejét harminc évre becsülték. Azóta az állam 582 területen 232 milliárd forintért tette rendbe a talajt, talajvizet. Jelenleg közel ezer helyen dolgoznak a kármentesítők. A befejezés nehezen kalkulálható. Esztergomban 2021 nyarára szeretnének végezni.