Algacsúcs

Huszonöt év óta nem volt sok gond a Balaton vízminőségével. Az idei esztendő – a kutatók meglepetésére – változást hozott. A tó sok pontján, különösen a nyugati partjánál a strandolók kellemetlen „fürdőtárssal” találkozhattak: a magyar tengerben tömegesen elszaporodott a vízben lebegő alga. Keresik a jelenség okát.

Algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. szeptember 11-én Fotó: MTI/Varga György

A kutatók azonban más véleményen vannak. Szerintük az almádi algavirágzás lokális jelenség, nincs köze a Balaton nyugati részében tapasztalható burjánzáshoz. Ez persze nem vigasztalja azokat, akik éppen az algatenyészés legintenzívebb időszakában szeretnének úszkálni vagy csak hűsölni kicsit a rendes körülmények között lágy, selymes, tiszta vízben. És az is aggodalomra adhat okot, ha mostantól újból visszatérő probléma lesz a Balaton vízminősége, mint ahogyan a hetvenes-nyolcvanas években volt.

A Balaton ökológiai állapotával és vízminőségével több intézmény is foglalkozik. Istvánovics Vera biológus, a BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának professzora évtizedek óta vizsgálja a tavat. A Balaton állapotával foglalkozó intézmények egy részében kutatás és monitorozás is zajlik, de a víz állapotának rendszeres vizsgálatát a kormányhivatalok is, a vízügyi hatóságok is végzik.

Az augusztusi algaszaporodásnak voltak előjelei, júliusban ugyanis egy cianobaktérium, az Anabaena szaporodott el, augusztus végén–szeptember elején pedig az Aphanizomenon. A cianobaktériumok csendes időjárás esetén fölemelkednek a víz színére, képesek arra, hogy lebegjenek. Júliusban a keszthelyi strand közelében, ahol az MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport automatikus mérőállomása található, az Anabaena egy ideig a víz tetején lebegett, néhány nap múlva azonban eltűnt, így nem volt látványos a probléma. Akkor még senki sem sejtette, hogy mindez egy komolyabb jelenség előjele. De hiába is következtethettek volna a későbbi problémákra – mondja Istvánovics Vera –, semmilyen lehetőségük nincs az azonnali beavatkozásra, bármilyen mértékű algacsúcsot észlelnek is a szakemberek.

Évtizedekkel ezelőtt kisebb tavakban a cianobaktériumokat például úgy szorították vissza, hogy rezet szórtak a vízbe. De ez a módszer aligha kívánatos, mert az alga se jó a tónak, de a réz még kevésbé – mondja Istvánovics Vera.

A hosszú távú gondolkodás jelenthet megoldást, mert az algaszaporulat okai nagyon különbözőek. Némelyik ok pillanatnyi állapothoz köthető, és aligha befolyásolható: szélcsendben például gyakran emelkednek a vízfelszínre bizonyos algák. De a napsütés, a hőmérséklet is befolyásolhatja az algák elszaporodását. Amire hatást gyakorolhatunk, az a tóba kívülről érkező anyagok mennyisége. Ám az első lépés megtételéhez tudni kellene, mi történt idén nyáron. És az sem árt, ha tisztában vagyunk azzal: bármilyen intézkedés történik is, éveknek, talán évtizedeknek kell eltelni ahhoz, hogy az eredmény láthatóvá váljon.

Algafoltok a Balatonon a Zala folyó torkolatánál, Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. szeptember 11-én
Fotó: MTI/Varga György

A hetvenes években a tó algásodása kritikus szintre jutott. Számtalan tudományos munka született annak érdekében, hogy sikerüljön feltárni a Balaton vízminőségét befolyásoló folyamatokat. Sokféle intézkedéstől reméltek eredményt. A magyar tenger állapotának kérdése a közfigyelem középpontjába került, és némi késéssel, de a korabeli sajtó is hírt adott a problémákról. A nyolcvanas években például az Országos Vízügyi Hivatal kísérleti partvédműveket épített a tó délnyugati csücskében, Balatonberényben annak megakadályozására, hogy a hullámveréssel felszabaduló anyagmozgás telítse a Keszthelyi-öböl vizét. A betonfal önmagában nem jelenthetett megoldást. A hatszáz négyzetkilométeres tó vizét húsz állandó és 31 időszakos vízfolyás táplálja. A legfontosabb beviteli ág a Zala folyó. A vízminőség javításához nagy költséggel megépíthető és üzemeltethető szennyvíztisztítókra lett volna szükség.

A tó vizének folyamatos romlása végül a politikai döntéshozókat is kényszerítette. A kései Kádár-korban a napilapok cikkei is tudósítottak a problémáról. A Magyar Nemzetben például 1981 februárjában arról lehetett olvasni, hogy a Balaton környéki állattartó üzemek 665 ezer köbméter híg trágyájának harminc százaléka közvetlenül folyik a magyar tengerbe. Ráadásul már 1978 óta! Antalffy Gyula írása megállapítja: a szaktudósokat nem terheli felelősség a Balatonban kialakult veszélyhelyzetért, a környezetbiológusok régóta kutatják, értékelik és tesznek ajánlásokat a fitoplanktonok mennyiségének csökkentésére.

Az eutrofizáció visszaszorulását végül a műtrágya-felhasználásban élen járó szocialista mezőgazdaság összeomlása, a magyar tenger melletti települések csatornázása és szennyvízkezelése, a vízgyűjtő települési szennyvizeinek összegyűjtése és szigorú határértéknek eleget tevő kezelése, a Kis-Balaton rekonstrukciója eredményezte.

Ez a folyamat 1983-ban indult, és évtizedekig tartott, addig nem csupán az állattartás, hanem az emberi komfortigény is a tó vizének folyamatos foszfor-nitrogén telítettségét hozta.

– A XIX. században Justus von Liebig német vegyész, mezőgazdász megalkotta a minimumtörvényt – mondja Istvánovics Vera –, amely szerint a növények terméshozamát az a tápanyag határozza meg, amelyik a legkisebb mennyiségben áll rendelkezésre. A szárazföldi növényeknek általában a nitrogén vagy a foszfor hiányzik. A mérsékelt övi tavakban, így a Balatonban is, a foszfor mennyisége befolyásolja leginkább az algásodást. A tóba érkező foszfor 90-95 százaléka felhalmozódik az üledékben. Évről évre. És az üledékből mindez vissza tud jutni a vízbe – mondja Istvánovics Vera.

A mostani és az összes többi algacsúcsot nem ahhoz lehet kötni, hogy éppen akkor mennyi tápanyag érkezett a Balaton vizébe. Igaz, hogy az elmúlt évtizedekben a szennyvízből eltávolítják a foszfort, lényegesen alacsonyabbak a határértékek. 1986 óta Fonyódtól Tihanyig a szennyvíz kikerül a Balaton vízgyűjtő területéről. A hetvenes évekhez képest körülbelül a felére csökkent a Balaton tápanyagterhelése. Csak az a gond, hogy utoljára 2003-ban történt alapos és módszeres vizsgálat arra vonatkozóan, hogy honnan és milyen mennyiségben érkezik foszfor a Balatonba. Tudomásom szerint – folytatta Istvánovics Vera – az utóbbi időben kevesebb mérés történt, mint 2003-ig, és kevésbé tudjuk, hogy milyen terhelések érik a Balatont. Valószínűleg ma nincs senki Magyarországon, aki tudná, mennyi tápanyag folyik a magyar tengerbe.

Sajnos a Sió megnyitása sem jelent semmiféle megoldást a problémára, a csatorna százezredannyi vagy még ennél is kevesebb tápanyagot visz el, mint amennyi a Balaton üledékében van. Ezen az úton nem lehet a magyar tenger tápanyagtartalmát csökkenteni. Mivel a tóban felhalmozott foszfor mennyisége nem csökken, az algatúlburjánzás bármikor megismétlődhet. Az előző években nem volt ilyen túlszaporodás, 2018-ban éppen fordított jelenséget figyelhettünk meg, a szokásosnál is kevesebb alga volt a vízben. Pillanatnyilag nincs magyarázat az idei jelenségre.

A tó fölé költöztetett Red Bull Air Race hazai futama Zamárdinál
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Az algainvázió a Balaton nyugati medencéjében jelentkezett. Ennek az az oka, hogy a Balaton legfontosabb befolyó vize, amelyik a tápanyag mintegy negyven százalékát szállítja a tóba, a Zala. A Balaton vízgyűjtő területe tízszer akkora, mint a Balaton, mégis körülbelül a befolyó víz fele a Keszthelyi-öbölbe érkezik. Kelet felé haladva azonban a vízgyűjtő terület egyre kisebb. A Tihanyi-szorostól keletre eső terület, a Siófoki-medence nagyon kis vízgyűjtő területtel bír.

Sehol sem volt halpusztulás; a Vízgazdálkodási Kutatócsoport mérései szerint az algaszaporulat ellenére nem csökkent az oxigéntelítettség a normál mérték fele alá. De a Balatonra általában nem jellemző, hogy elfogy belőle az oxigén, mert a szél időről időre fölkeveri a vizet. Az algaburjánzás idején sem volt kritikusan alacsony az oxigén koncentrációja, aminek az is oka lehet, hogy az elszaporodott algák napközben fotoszintetizálván termelik az oxigént. Az is előfordult, hogy százharminc-száznegyven százalékos lett a víz oxigéntelítettsége, mert gyorsabban termeltek az algák, mint ahogy a gáz ki tudott volna jutni a levegőbe.

Persze a tó egyes részein, éjszaka romolhatott a helyzet, de a halak nyilván nem az oxigénhiányos területre úsznak, hanem, ha tehetik, megfelelő körülményeket keresnek. A tiszai cianidszennyezést is túlélte sok hal, mert a mellékfolyókba menekültek, és rengeteg vízi állat egészen a Fekete-tengerig úszott a méreg elől. A balatoni ponty literenként két mg oxigénnel beéri, és ennél mindig több volt a vízben.

– Az MTA Limnológiai Intézete nyílt vízi méréseket végez, amelyek esetenként eltérnek a part menti értékektől – mondja Vörös Lajos professor emeritus. A tó közepén júliusban még csak negyven mikrogramm klorofillt mértek literenként az intézet kutatói, augusztusra a Keszthelyi-öbölben már száz fölötti volt a mutató. A vízben lebegő algák mennyiségét az úgynevezett a-klorofill méréssel határozzák meg. A Limnológiai Intézet kutatóhajója vízmintát vesz, amelyből kiszűrik az algákat, majd ebből egy szerves oldószerrel kivonják a zöld színanyagot, és megmérik a mennyiségét. Világszerte ezt a módszert használják, mert ebből lehet a legpontosabban következtetni az algásodás mértékére.

A Balaton algásodását 1965 óta monitorozzák rendszeresen. A hetvenes években kezdődött a tó nagy drámája, és ez a folyamat a nyolcvanas évekig tartott. Ekkor kétszázas értékeket mértek a vízben lebegő algákból. Egészen 1994-ig tartott ez a helyzet, az volt az utolsó nagy algacsúcs, csak ezután kezdett javulni a tó vize. Több mint húsz évig nem volt ilyen jellegű probléma a tóban, ezért az algásodásra vonatkozó kutatások is alábbhagytak. Az idei változás okainak megtalálásához további kutatásokra van szükség

– mondja Vörös Lajos, de az egyértelmű, hogy az algaszaporodáshoz föl kellett szabadulnia az üledékben megbúvó foszfornak.

A foszfor kívülről kerülhetett a tóba, legfőképpen a Zalából, és a külső körülmények, a hosszan tartó, meleg nyár is közrejátszhatott az algaszaporulatban. De mindez csak találgatás, hiszen 1994 óta volt már jó néhány forró nyár, mindez önmagában nem elegendő.

Vörös Lajos professzor szerint sokmilliárdos erőfeszítések történtek a Balaton megóvása érdekében. Zalaegerszeg például szinte ivóvíz-tisztaságúra szűri a szennyvizét, a műtrágyázás pedig a kemikáliák ára miatt visszaesett. De más is történt. Megszüntették a híg trágyás állattartó telepeket, a szennyvíztisztítók vagy kiszűrik a foszfort, vagy körcsatornán a Dunába vezetik a tartalmukat. A Balaton külső terhelése számottevően csökkent. A kutatók hátra is dőltek. Eltelt egy évtized, aztán még egy, amikor a Balaton vize tiszta volt. Semmi problémát nem észleltek a kritikus ponton, Keszthelynél, ahová a Zala szállítja a vizet és a szennyeződést.

A Balaton vize két nagy körkörös vízmozgás, a Keszthelyi- és a Szigligeti-öböl körül örvénylik leginkább, így a keleti részeken sokkal kevésbé észlelhetők a problémák. Ha megnyitják a Siót, a Balaton vize megindul, de Keszthelytől Siófokig körülbelül négy év alatt jut el a víz. Szerencse azonban, hogy a fél évszázad alatt a Balatonba került foszfor és nitrogén az iszapba süllyedt és inaktívvá vált. Az elmúlt két és fél évtized eredményei azonban elaltatták a kutatók éberségét.

Most az lenne a legfontosabb, hogy a probléma okát kutatócsoportok próbálják kideríteni. A hetvenes évekbeli algaszaporodáskor az ország idegenforgalmát féltő politikai vezetés még nemzetközi együttműködést is kezdeményezett.

Többek között fontos lenne megértenünk a Kis-Balaton rendszerét, amelyről keveset tudunk. Mai állapota mindössze három éve jött létre, és az ökológiailag fontos helyreállítás legfőbb oka az volt, hogy a Balatonba ömlő Zala folyó ne a Keszthelyi-medencében rakja le a tápanyagokat.

– Pillanatnyilag semmit se tudunk – mondja Vörös Lajos. – Nem jelent megoldást a tó vizének foszforellenőrzése sem, mert az algák azonnal megkötik akár az utolsó foszforiont is. És az utóbbi húsz év nyugalmasabb időszaka miatt azt sem mérte senki, mennyi foszfor szabadul föl az üledékből.

Az algásodás a Balaton egész élővilágára kihat, a tó teljes ökológiai rendszerét befolyásolja. Amikor vége van az algavirágzásnak, lesüllyednek a fenékre, és a baktériumok szaporodnak el rajtuk. Az árvaszúnyoglárváknak ez nagyon jó táplálék lesz. Ám ezeket az algákat nem tudják megenni a vízibolhák, egyes élőlénycsoportoknak használ a sok alga, másoknak pedig hiába van ott. Az algásodás összetett eseményláncolatot indít el. A Balaton kutatása az elmúlt évtizedek nyugalmi állapota miatt kicsit visszaszorult. Minden pénzbe kerül. Ha a Limnológiai Intézet hajója mintavétel érdekében átszeli a Balaton hossztengelyét, az legalább százezer forintba kerül. Az utolsó célzott és átfogó kutatásokat 1994 után végezték, még néhány évig akadt rá forrás, de később a tó vízminőségének kedvező változása miatt a kutatók más problémákkal kezdtek foglalkozni.