Krúdy Gyulát az új regényéről kérdeztük:
– A Mohács után következő esztendőket mutatják a história lapjai; sokat foglalkoztatták ezek az évek a magyar fantáziákat, amikor jóformán minden valamirevaló magyar elme a nemzeti múlt tanulságain köszörülődött. Még az én ifjú koromban is akadtak szent, öreg magyarok, akiknek sokkal közelebb volt például az 1848/49-iki szabadságharcunk, hogysem érdemes volna tanulságin disputálni. […] Minden magyar úriember úgy ismerte a históriát, hogy csak a kézilámpásáért kellett kinyújtania a kezét, hogy a múltból ráismerjen a jelenére. […] Hátha vannak még magányos fák, amelyeket az erdő miatt nem vettek észre a régi magyarok; hátha vannak még könnycseppek, amelyeket a mohácsi temetés után sem lehetett letörölni a legfájdalmasabb édesanya szempilláiról?
(Magyarság, 1929. június 23.)
*
Megkérdeztük Krúdy Gyulát, hogy a történelemből miért érdekli éppen a mohácsi királyné alakja? Krúdy így felelt:
– Most egy éve súlyos betegség lepett meg, amelyből Lévy Lajos főorvos úr emberfeletti önfeláldozással mentett meg. Akkor, a gyógyuló nagybetegek módjára többféle fogadalmat tettem orvosomnak. Magamnak pedig azt fogadtam meg, hogy a régi királyné megvédelmezésére fogom szentelni írói tudásomat. Egy fogadalmat váltok be és ismétlek, amikor II. Lajos özvegyéről regényt írok. Vannak még ilyen rajongások napjainkban is, különösen azoknál, akik nagy betegségükben a halállal komáztak. Igyekszem mindig szerelmi ügyekkel is foglalkozni, bármilyen mélabús az őszidő itt, Óbudán. Évek óta szerelmes vagyok az ötszáz esztendős királynéba. Nőkre terjedő időmet e szépséges, boldogtalan, sokszor megrágalmazott királynénak szentelem. Új könyvemet is neki írtam. Festett király az új regény címe. Végre eljutottam oda, hogy egy holt királyné iránt táplált érzelmeim miatt szenvedek, mint valami mesebeli lovag. Mert a történettudósok, igazi és áltudósok, többször megtámadtak, véleményük szerint méltatlan érzelmeimért e drágalátos hölgy iránt.
(Színházi Élet, 1930/44. szám)
