A bőrönd titka

Előbb írt verset, mint hogy tizenévesen festeni kezdett volna Lajta Gábor. A Munkácsy Mihály-díjas alkotó több mint három évtized alatt készült műveiből válogattak a Műcsarnok retrospektív kiállítására.

A kiállításra készült festmény: Férfi bőrönddel – A távozó alak Fotó: Sulyok Miklós

Előbb írt verset, mint hogy tizenévesen – a hetvenes évek elején – festeni kezdett volna Lajta Gábor. Paul Cézanne életrajzát olvasva tudta meg, hogy a francia festő jogi tanulmányokat folytatott. Mivel szülei azt szerették volna, hogy legyen egy „rendes” diplomája, Cézanne-t követve ő is jogásznak tanult, miközben szabadiskolákban rajzolt, és amatőr filmeket készített. 1981-ben doktorált, majd újságíró-iskolában kép- és tördelőszerkesztés szakra járt. A kilencvenes évek elejétől szabadfoglalkozású képzőművészként elsősorban festészettel foglalkozik. A Munkácsy Mihály-díjas alkotó több mint három évtized alatt készült műveiből válogattak a Műcsarnok retrospektív kiállítására.

A művész legkorábbi munkái 1985-ben készültek. Akkor kezdett el újra festeni, ugyanis évekig a filmkészítés kötötte le minden idejét. Miután elnyerte egy filmkritikaíró pályázat fődíját, a Filmvilág folyóiratnál dolgozhatott képszerkesztőként. Közben filmről és képzőművészetről szóló esszéket és kritikákat is megjelentetett. A „Film-vászon” című képeit parányi filmkockák nyomán festette. A 15 perces „westernfilmnek” ő volt a szereplője, a rendezője és az operatőre is. A festő 1988-ban a Fiatal Művészek Stúdiójának kiállítására egy valódi ajtót adott be, melyet festőalapként használt. Mivel tetszettek neki az ajtó részletei, diára fényképezve megörökítette őket. A tárlaton a fotósorozatból látható néhány. (A kiállításra beadott ajtót később baltával megsemmisítette.)

A kiállításra készült festmény: Férfi bőrönddel – A távozó alak
Fotó: Sulyok Miklós

Több korai absztrakt festménye abból az élményből született, hogy a sötét előszobában meglátta, a résnyire kinyíló ajtó fénycsíkja a padlóra vetült, majd a másik oldalon fölfutott a falra. Ez a hétköznapi megfigyelés vezette a fekete „résfestményeihez”, melyek – ahogy ő fogalmaz – „látszólag absztrakt képek, valójában realisták geometrikus formában”. Az oroszlán nyelve című sorozata a Budapesten eltűnt francia diáklány egyetlen estéjét és tisztázatlan halálát dolgozza fel. Ophélie Bretnacher holttestét eltűnése után két hónappal találták meg a Dunában. A lány utolsó óráit festette meg, három képen is bemutatva, hogyan készülődhetett az esti partira. Megörökítette a jelenetet, amikor két olasz diák megtalálta a táskáját a hídon, illetve a Víz alatt című képen a haláltusáját. A kéz a semmit fogja, a test süllyed, feladta a küzdelmet. A kilencvenes években festett, műterembelsőket ábrázoló sorozatát aktok inspirálták. Azokat a pillanatokat ábrázolja, amikor a lány nem dolgozik, két állás között pihen, üldögél, vagy éppen lehajol valamiért. „A modell utáni festés, így az aktfestés is, a közvetlen látványhoz való visszatérést jelentette. A fikcióval, emlékképpel vagy akár a fotóval szemben a modell valódi jelenléte – de úgy, akárha egy nyitott ajtón át látnám – számomra egyúttal kapcsolódást jelentett a festészet évszázados hagyományához.” A festő egy időben gyakran járta az éjszakai várost. Koncerteken, kávézókban, kocsmákban figyelte az embereket, közben rajzolta, fotózta is őket. Egyik festményén az URH és az Európa Kiadó zenésze, Menyhárt Jenő tűnik fel. Lajta Gábor a kezdetektől kijárt a Szigetre, amikor még új és friss volt a fesztivál. Néhány, az erről az időszakról készült festményén a koncertek utáni hangulatot próbálta meg visszaadni. A 2000-es évek közepén készült képein a színház életét mutatja be, például a próbaterem légkörét, ahol a színészek a két világ, a saját és a szerep közti állapotban léteznek. Gyakran a művész alakja is megjelenik a vásznon.

Táncterem (1999)
Fotó: Belicza László

A kiállítás fekete-szürke képekkel indul – ahogy kezdetben a művész festészete is –, majd lassan színesedik. A fénybeszűrődés jelenségei különösen érdeklik a festőt. „A fény felhasználása a festészetben attól függ, hogy az emberben belül mennyi fény van. A szín nem elhatározás kérdése, az is a belső állapottól függ” – vallja Lajta Gábor. A tárlaton látható utolsó három festmény 2019-ben készült a Műcsarnok kiállítására. A Fegyver című műve diptichon: két kép, de összetartoznak. Motívumai egy domboldal és egy gyárudvar látványának kereszteződéséből alakultak ki. Az összefüggő jelenet nyugtalanító, baljós pillanatot ábrázol. A kiállítás záró képén – melynek Férfi bőrönddel a címe – a háttal látható alak elhagyja a teret. A látogatókra bízzák, hogy kitalálják, vajon mit visz magával a bőröndben, vagy miért üres az.

(Lajta Gábor | Az ajtón túl – Festmények, 1985–2019. Műcsarnok, Budapest, Dózsa György út 37. (Hősök tere). A kiállítás 2019. november 17-ig látható.)