A 65 évvel ezelőtti dráma a mai olvasó számára távoli esemény, ha nincs, ami megragadja a fantáziáját, nehezen éli át. Ahogyan a túl messzi földrészeken zajló véres tragédiák képeit is elkattintja legkésőbb 15 másodperc után, hacsak nincs valami különleges a fotón, ami foglyul ejti a tekintetet.
Ez a személyesség hiányzik az egyébként 1971-es születésű szerző könyvéből. Írása pontosan annyit mutat a helyszínről, a korszakról és a történtekről, amennyit tényszerűen tudni lehet, ahol pedig az írói véna pótolja a hiányzó információkat, ott Escobar ügyel a hitelesség látszatára is, inkább kevesebbet mutat, de biztosra megy. Így következetes marad, és aki a történelmi könyvekben nem a gerincén végigfutó borzongás élményét keresi, annak csalódást sem okoz.
Valós eseményeket regényben feldolgozó írók gyakran kerülnek választás elé, hogy olvasóik igényeit kiszolgálva a történet melyik pontján és milyen mértékben térhetnek el a valóságtól.
A dilemmára Mario Escobarnak is választ kellett találnia, és az utószóban bevallja, hogy a végkifejletnél ő is enyhített a rideg tényeken. A valóságban ugyanis a cigány tábor kiürítése során, 1943. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka Frau Hannemannt valamennyi gyermekével együtt elgázosították. A regényben azonban a legnagyobb fiú megkísérli a szökést, és a könyv ezzel nyitva hagyja az esélyt, hogy legalább ő túlélte a borzalmakat. Miért? Escobar válasza szerint azért, hogy az olvasó ne veszítse el teljesen a hitét.
(Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal. Kossuth Kiadó, Budapest, 2019, 250 oldal. Ára: 3400 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!