Határeset

Kell-e nekünk haragudni amiatt, mert a szlovák atyafiak annyira szeretik egykori magyar püspöküket és a hatalmas esztergomi bazilikát, hogy ünnepi uniós pénzérméjükre is őket rakták?

Szlovákia ünnepi tízeurós érmét bocsátott ki, amely az esztergomi bazilikát ábrázolja. Az épület alatt felirat: Alexander Rudnay, illetve nyomatott betűkkel Slovensko. Az érme első oldalán az esztergomi bíboros képe, halotti címere, és ez olvasható: „Vymenovanie za ostrihomského arcibiskupa”, vagyis „kinevezték Esztergom érsekévé”.

A Kárpát-medence történeti földrajzában avatatlan szemlélő – az Európai Unió népességének döntő része – mindebből két dologra következtethet. Az egyik, hogy az esztergomi bazilika Szlovákiában van. A másik, hogy Rudnay Sándor szlovák érsek volt, aki Alexanderként írt alá.

És hogy a bazilika Szlovákiában van-e, az szó szerint határeset. Elvégre, ha annak idején a csehszlovák birodalom nagy gründolója, Edvard Beneš esetleg még egy kicsit jobban odateszi magát, és barátja, Georges Clemenceau határrajzoló tolla még inkább megszalad, akár az övék is lehetne, miért is ne? Hiszen pont annyi közük volna hozzá, mint amennyi a túlparti Párkányhoz, Kassához, Révkomáromhoz, Dunaszerdahelyhez, Lévához, Rimaszombathoz, Rozsnyóhoz és valamennyi magyarlakta, magyarok építette településhez.

Mindenesetre kedves, hogy lélekben magukénak érzik Esztergomot és néhai püspökét, a felvidéki magyar nemesi családnak a sarját, aki Vágszentkereszten született – amelyet 1760-ban, a „rettenetes magyar elnyomás” jegyében még Vágszentkeresztnek hívtak, és nem Kríž nad Váhomnak. Rudnói és divékújfalusi Rudnay Sándor azzal szerzett elévülhetetlen érdemeket a szlovákság szemé­ben, hogy a szlovák művelődés mecénása és a szlovák nyelvű prédikáció egyik kiválósága volt 1819–1831 közötti esztergomi bíborossága alatt. Nem mellesleg az esztergomi bazilika építése is a nevéhez kötődik. Attól, hogy jót tett a szlovákokkal, persze még nem lett maga is szlovák…

A kérdés az, hogy kell-e nekünk haragudni amiatt, mert a szlovák atyafiak annyira szeretik egykori magyar püspöküket és a hatalmas esztergomi bazilikát, hogy ünnepi uniós pénzérméjükre is őket rakták. Szerintem nem. Mondhatjuk persze, hogy más tollával ékeskednek, de ha a kassai dómot vagy Krasznahorka várát rakták volna ki, akkor ugyan kiével ékeskednének?

Igaz, közös (állam)háztartásban éltünk egy ezredéven át, jóban-rossz­ban, ennyiben tehát valóban közös a bazilika. Bár e házasságnak csúnya válás volt a vége (az egyik fél mindent vitt, amihez hozzáfért, mialatt a másik fél bolsevik utópiáktól megrészegülve, önvédelemre képtelenül fetrengett). Csak a városok, az épületek maradtak a helyükön, bennük a saját hazájukban kisebbségbe kényszerített magyarokkal. De ott maradtak velük együtt a közös történelmi és kulturális emlékezet nevei: Alexander Rudnay, Alexander Petőfi, L’udovít Košut, L’udovít Štúr, döntse el ki-ki maga, hogy jó magyarok vagy jó szlovákok voltak-e.

Akár így, akár úgy, akár mindkettő, legalább közös nevezők közöttünk, lehet rájuk koccintani. Közösek, mint a címerünk hegyei és keresztje…