Törékeny test

Változó világ? Ebben a fotóművésznek ezer témát adó korszakban érdemes egy pillanatra elcsendesedni. Mert hiába lát többet (élesebben?) az objektív, a fotómasinát kezelő szem nyugalma a döntő. A térlátás akár csak dokumentumszerűen rögzítő, akár drámai vagy humoros kalandja. Amely ritkán épül a véletlenre, inkább jól meggondolt, megannyi töprengés révén kialakult alkotásmódra. Képzeletben megszerkesztett tudatosságra.

Szinte mindegy, hogy mi a téma – portré, utazás, városkép, táj, emberi kapcsolatok, természet –, ha az alkotó ebbe az általa kiválasztott mikrovilágba bele tudja látni egy nagy egész esszenciáját, nyert ügye van. Hiszen a tömörítés, akárcsak más műfajban, a fotóművészetben is a lényegre törekvés eszköze.

A történelmet-társadalmat s nem kevésbé önmagát kifigurázó gesztussal ezúttal is a mester, Tóth József Füles viszi a prímet. A hétköznapi egyszerűséget hősi pózba emeli, ugyanakkor avval, hogy a magasban lévő hét vezér szoborcsoport előtt (Hősök tere) hét piros munkás takarítja a havat, a régmúltat meghatározó szín veszélyeire is figyelmeztet (A hét vezér). A „trón” igazságossága? A gyerek és a gyereket mai önportréval „megemelt” felnőtt ugyanazon a háromkerekű biciklin ül (Mégiscsak több van nekem egy kerékkel).

Más módon, inkább a művészfotó kissé exkluzív keretén belül maradva, ugyanehhez a filozofikus irányzathoz tartozik Maczkó Erzsébet Káosz és rendje – a földgömbbe rajzolt szertefutó érháló Szent Istvánt takarja. Hupján Attila szellemesen nyújtott horizontális ligetfotója inkább csak a címe szerint illik ebbe a kollekcióba (Válaszutak). Viszont az absztrakt fényképnek is fölfogható Borza Teréz-mű, a Fényátadás az éjfeketét áttörő, feljövő narancs-barna holddal létfilozófiai töprengésnek is elmenne.

Maczkó Erzsébet: Káosz és rend

A fával és bokrokkal ékesített, lebegő, ám kissé felhős ég átszellemített háttér Mándi Emese kecsesen mozgó nőalakjaihoz (Tánc). Az alakokat a kompozíciós erő mozgatja, az elkápráztató mindenséggel szemben épp a törékeny emberi test kerül a középpontba. A mozdulat kecsességét rögzíti Németh Andrea műve, amely egyben az alkotó derűt vászonra vivő piktor kitárulkozása (Tóth Annamária festőművész). Szél Ágnes zöld-sárga organikus fotóján (Változó világ 1) a hajladozó fűszálak és lepkék násztáncában a bozsgó természet él.

Kádár Katalin festményei és grafikái szerint lírai alkat, a vizek szerelmese. A művész ezúttal sem tagadta meg önmagát – habár a kiürült Balaton-parton valósággal reszketnek a vízből félig kihúzott horgászstégek (Ősz) –, de geometrikus keménységű, a konstruktív élt fehér-fekete villanássá alakító fotója (Állvány), és a kidobott ajtó- s ablakkeretekből komponált vizuális tárgyelmúlás (Talált kép) ugyancsak vall fölfedező kedvéről. Tahin Gyula Egyiptomból ideemelt, egyszerre drámai és lírai vétetésű organikus absztraktja lenyűgöző (Fehér sivatag; Hamam Pharaon). Szamos Iván festőien komponált művének savát-borsát pedig (applikált fotó?) a mélyben nyugvó falu fölötti barna óriásfelhő (mint sok ezer tonnaként fenyegető veszély) adja.

Az épület- és városképek nem csupán dokumentációs izgalmat nyújtanak, jóllehet Rainer Péter kisebbségi területen, de nem a megszokott nézetből lencsevégre kapott temploma jobbára ezt példázza (Alexandrai Szent Katalin barokk műemlék templom – Lendva), hanem – ide kell a kompozíciós bravúr ­– érzelmi telítettségű, személyes vallomást is.

A festőművésznek sem megvetendő Kecskeméti Kálmán az ókorra vetíti rá a pinea fenyő sugallta, rácsszerkezetében földerülő életkedvet-életérzést (Forum Romanum), amelyet egy véletlen utcai kitárulkozás fölöttébb erősít (Csók Rómában).

A portréfotó vízmosásos arcait sorsdrámaként Pató Károlytól kapjuk, míg Alapfy László a mai kor káoszában élő-haló arc törékenységét hangsúlyozza (Király Tamás). Aknay Tibor szimbólumértékű, remek Kézmadarakja nem más, mint a meghitt öregség gyámola.

(Változó világ. Galéria 12 Kiállítóhely, Budapest, Hajnóczy József utca 21. A kiállítás megtekinthető 2019. december 7-ig)