Hogy mi a titok, a rejtett varázslat a sok varázsige között, arra a legegyszerűbben azzal lehetne válaszolni, hogy a Harry Potter saját univerzumot épít, amelyben dacára az angolszász környezetnek mindenki megtalálhatja magát. Az ilyen „világépítő” művek sorában ott van J. R. R. Tolkien egyébként Harry Potterhez is rengeteg muníciót adó A Gyűrűk Ura című fantasy-alapműve, melynek tündéi és félszerzetei közé a néhai szerző először A hobbitban kalauzol, majd mitológiát épít hozzá A szilmarilokban.
George R. R. Martin hasonló dolgot tesz A tűz és jég dala ciklussal, a Trónok harca sikersorozat alapjául szolgáló regények fiktív világot, földrészeket és társadalmakat mutatnak be. Tulajdonképpen a képregényóriások is ugyanezt a receptet követik: a Marvel és a DC Comics attól ilyen sikeres óriások, mert rajongóikat berántják egy összefüggő, megismerhető és gondosan kidolgozott univerzumba, de a Csillagok háborúja is ezt a bevált gyakorlatot ismétli. Az olvasó (és a néző) kötődik a megismert világhoz és annak szereplőihez.
A már nem élő Tolkiennel és az évek óta terméketlen, inkább már forgatókönyvírással foglalatoskodó Martinnal ellentétben Rowling ráadásul folyamatosan építi Harry Potter világegyetemét, és egy pillanatra sem hagyja kicsúszni kezei közül az irányítást. Fontos különbség még, hogy bármennyire élvezhetőek is ezek a történetek felnőtt fejjel, Rowling kifejezetten gyerekeknek ír. Kapunk egy lépcső alatt lakó, senki által sem szeretett, hátrányos helyzetből induló fiút, aki aztán a legjobb képzeletbeli barátunk, majd a varázsvilág megmentője lesz. Harrynek fel kell dolgoznia szülei tragikus elvesztését és a tényt, hogy egyedül ő élte túl „Tudjukki” támadását, ráadásul minden tanévben halálos veszélyek leselkednek rá, amelyekkel meg kell küzdenie.
Nem hagyományos gyerekkor ez, hiszen egy pálcasuhintással csontokat lehet összeforrasztani, ölni és repülni lehet, vagy állattá válni, egy „zsupszkulccsal” bárhová elutazhatunk egyetlen pillanat alatt, ha pedig igazán nagy pácban vagyunk, akkor még az időt is vissza lehet forgatni. Az írónő ezekkel a mesebeli, „muglik” (varázstalan emberek) által vágyott adalékokkal párhuzamosan tűpontos generációérzékenységgel számol főhőse korának előrehaladtával párhuzamosan az olvasóközönsége felnövésével is: a kalandok egyre veszélyesebbek, sötétebbek és összetettebbek lesznek. A főgonosz legyőzése mellett pedig Rowling telepakolta könyveit osztálytermi humorral és a kamaszkor tipikus problémáival, hogy az olvasók igazán magukénak érezhessék őket. Létezik egy olvasógeneráció, amely ma már a harmincas éveit tapossa, de elmondhatja magáról, hogy együtt nőtt fel Harry Potterékkel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!