Ellenfél nélkül

Huszonöt esztendő. Pontosan ennyi telt el a P. Mobil Fradi-pálya-koncertjének megrendezése óta. A zenekar, ha nem is a mozgóképeken látható összetételben, de ma is él, működik.

Kilencvenháromban már sejthető volt, hogy a P. Mobil háza táján készülődik valami. A frissen privatizált Hungaroton egymás után dobta piacra archívumának legfontosabb, immár digitalizált darabjait, köztük sokak meglepetésére egy dupla P. Mobil-válogatás CD-t is.

Az egykori egyeduralkodó nagyvállalat illetékeseit ugyanis még a várható profit sem érdekelte anno, ha egy általuk mélyen utált előadóról volt szó… Jó oka volt tehát Schuster Lórántnak arra, hogy a kilátástalan szélmalomharcot megelégelve 1985 decemberében – még ha csak időszakosan is – lezárja a zenekar történetét. Aztán nyolc és fél év hallgatás után egy véletlen találkozásnak köszönhetően ismét beindult az Örökmozgó motorja. A visszatérő koncert helyszíne a ferencvárosi stadion, talán nem véletlenül: a legendás futballcsapat legalább annyira nem számított a szocialista rendszer kegyeltjének, mint a P. Mobil. De stílszerűen felfogható akár focimeccsnek is, ahol a tizenkét-tizenháromezer főt számláló közönség lelkesen buzdítja ellenfél nélküli kedvenc csapatát; azt is tudjuk ugyanakkor, hogy ellendrukkerek mindig és mindenhol akadnak…

A koncertfilm tanúsága szerint azonban még­iscsak ünnepről, az újraegyesülés, a rock and roll ünnepéről beszélhetünk. Ami nem nélkülözi a morbidságot sem: a zenekar tagjai – az idő múlását illusztrálandó – koporsóból kiszállva, tolószékben, infúziós palackkal, illetve hordágyon érkeznek a színpadra, hogy aztán a kezdő jelenetet meghazudtolva, igazi örökmozgóként örömzenéljék végig a csaknem két és fél órás szeánszot.

Poénos, néhol meghökkentő megoldásokból ezek után sincs hiány: a Tűzimádót égő színpadszél foglalja lángoló keretbe, a Varjúdalt Schuster Lóránt ötletmester és Tunyogi Péter énekes párosának tizennyolcas karikáért kiáltó erotikus táncával élvezheti végig a vegyes korosztályú és nemű publikum. És ha már erotika, interaktív módon, plasztikusan robban be az Asszonyt akarok tétele: két óriási, felfújt műanyag mell jár ujjhegyről ujjhegyre a közönség soraiban, miközben a zenekarvezető tűsarkú cipőben, nejlonharisnyában, miniszoknyában kelleti magát a színpadon. Mindezt szerencsére a helyén értelmezték még akkor…

Hiba lenne ugyanakkor a zenekart a vaskos poénkodás skatulyájába gyömöszölni, hiszen a monstre előadásnak felemelő, szívszorító pillanatai is akadtak. A méltatlanul háttérbe szorított, történelmi tematikájú Honfoglalás szvitet ezúttal is kellő érzékenységgel veszik a tisztelt zsűri antennái (boldogult ifjúkorukban még térdepelve meredtek a színpadra), de igazán méltó módon emlékeznek meg tragikus sorsú gitárosukról is. A Bencsik Sándorról készült emlékdal közben fehéren világító kereszt ereszkedik az imát mondó Schuster Lóránt háta mögé.

A pontosan harminc régi és új dalból vegyesen összeállított repertoárban mindenki szerephez jut: Sárvári Vilmos a kisegítő Gál Gáborral testvériesen osztozik a gitárszólókon, illetve akkordokon, Zeffer András ügyesen használja ki a Hammond orgona, illetve a billentyűk adta lehetőségeket, mindehhez pedig kiváló ritmusszekció (Kékesi László – basszus, Mareczky István – dob) párosul. Tunyogi Péter – két tinédzser lánya vokáljával megtámogatott – hangja szárnyal, de a másik két vendégmuzsikusra (Gyenes Béla fúvós, Szendrei István ütős) sem lehet panasz. Amire viszont van: a színpadot fedő traverzeken elhelyezett reflektorerdő (amely a hangtechnika energiafelhasználásával együtt – a menedzser elmondása szerint – egy kisebb város kétórás energiaszükségletével azonos) valamilyen kifürkészhetetlen okból mindössze alapjáraton üzemelt. Kár érte.

Ám kárpótlásként, s egyben bónuszként (másik menüpontban) szinte azonos időtartamú werkfilm enged betekintést a kulisszák mögé. Az átlag nézőnek, de még a koncertlátogatónak is igazi csemege a zenekari főpróba, a hangtechnika titkaiba való betekintés, amelyeket a közönség soraiból találomra kiválasztott interjúalanyokkal való rövid beszélgetés fűszerez.

Huszonöt esztendő. Pontosan ennyi telt el a P. Mobil Fradi-pálya-koncertjének megrendezése óta. A zenekar, ha nem is a mozgóképeken látható összetételben, de ma is él, működik. Tunyogi Péter azóta az égieknek énekel, volt, aki felhagyott az aktív muzsikálással, amíg mások más formációban zenélnek. Mindezek, valamint a koncert-DVD igazolhatja, hogy a P. Mobil ellendrukkerekkel játszott meccsének eredménye: harminc–nulla.

(P. Mobil a Fradi-pályán, DVD, GrundRecords, 2019)