Háromszáz tonna ólom

Az már világosan látszik, hogy a részben leégett párizsi Notre-Dame felújítása nem történik meg a francia elnök, Emmanuel Macron által vágyott időpontban, a 2024-es olimpiai játékok előtt. Sőt a szakértők szerint még ennél nagyobb katasztrófa is bekövetkezhet, amely elpusztíthatja Párizs egyik jelképét.

Philippe Villeneuve francia főépítész (jobbra), Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (középen) és Patrick Chauvet, a Notre-Dame rektora szemléli a károkat Fotó: Philippe Lopez Forrás: MTI/EPA–Philippe Lopez

Ha a második lehetőség jönne szóba, akkor már rég ki kellett volna írni az épületrészre vonatkozó tervpályázatot. A kulturális minisztérium szerint „a kérdés kidolgozás alatt áll”. Az évente 12 millió turistát fogadó Notre-Dame-ban – ha már ilyen nagy munkálatok folynak – a katolikus püspökség szeretné azt elérni, hogy az állam hozzon létre kiállítóhelyet és csarnokot, ahol méltó módon tudnák fogadni a látogatókat. Az egyház is véleményt nyilváníthat az eredeti tervek szerinti vagy a modernizált újjáépítés kérdésé­ben. De jogilag az állam és annak feje, az elnök mondja ki a döntő szót.

Nem is ez a legnagyobb probléma a rekonstrukció kapcsán, hanem az áprilisi tűzvész előtt megépült fémállványzat, amely a huszártornyot öleli. Két-háromszáz tonna fémszerkezet, amely még ma is áll. Ám továbbra is mozog. A hatalmas hőhatás következtében a csatlakozások összeforrtak, az egész szerkezet eggyé vált, számos acélcső meghajlott. A tetőről háromszáz tonna ólom folyt le a mélybe az állványzaton. Csoda, hogy nem dőlt az egész felépítmény a Notre-Dame első részére. De a statikusok szerint ez bármikor bekövetkezhet. Épp ezért mondják azt, hogy ötven-ötven százalék a székesegyház megmaradásának vagy pusztulásának esélye. Ha jön egy viharos erejű szél, kimozdíthatja egyensúlyából az állványzatot, amely teljes súlyával rádőlhet az épületre. Ami ugyancsak meglepő azután, hogy mindenki abban a tudatban élt: megkezdődtek a helyreállítási munkák, megy minden rendben, évek múlva majd újra teljes pompájában csodálhatjuk meg a Notre-Dame-ot.

Készül a speciális óriásdaru, amelynek segítségével rögzíteni tudják az állványzatot. Ám ehhez idő kell. Ha ezzel elkészülnek, jöhet a szerkezet bontása. Persze, ha kegyes lesz az időjárás.

Philippe Villeneuve francia főépítész (jobbra), Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (középen)
és Patrick Chauvet, a Notre-Dame rektora szemléli a károkat
Fotó: MTI/EPA–Philippe Lopez

A kulturális minisztérium nemzeti örökséggel foglalkozó hivatalnokai szerint féléves munkával lebontható az állványzat. Ha minden rendben megy, ez legalább két év – állítják, akik már láttak hasonló esetet. Csak ez után tudják majd felmérni, hogy milyen károkat szenvedett a tűzvészben a székesegyház. Ezt követően kell majd ellenőrizni a tartóköveket, méghozzá darabonként, hogy milyen hatása volt a tomboló hő és a tűz lelohasztására használt hideg vízsugár váltakozásának. Ez sem megy majd villámgyorsan. A szakértők legalább tíz évre teszik azt az időt, míg renoválni tudják a Notre-Dame-ot. A tűzvészt követő napon Macron mindenféle ismeretek nélkül azt ígérte, hogy a 2024-es párizsi olimpiára már kész lesz a felújított székesegyház. Most viszont a valóság szembejönni látszik. A tábornok-kormánybiztos, az örök optimista azonban kitart amellett, hogy öt év alatt végre lehet hajtani az újjáépítést.

Mintegy 150 munkás dolgozik jelenleg a felújításon, akiknek most a beomlott részek eltávolítása a fő feladatuk. Az ólomveszély miatt azonban egyfolytában csak két órát tartózkodhatnak a munkaterületen, utána kötelező pihenési szakasz jön. A francia munkaügyi hatóság ugyanis az első vizsgálatkor 67 esetben talált emelkedett ólomszintet a munkások vérében, mára ez rendeződött. Egy közeli iskolában tucatnyi diáknál is aggasztó méretű ólomszennyeződést mutattak ki.

A beszállítások a kezdeti felbuzdulás után egyre gyérebbek – a közbeszerzési szabályok és a bürokrácia miatt. Ugyan kedvezőbb elbánást biztosítottak a Notre-Dame-ban folyó felújítási munkálatokhoz szükséges anyagok megrendeléséhez, de a hivatalnokok kekeckedése is nagy időveszteséggel jár. Arról nem is szólva, hogy máig nem állt fel a kormánybiztost segítő hivatal, amely átvehetné az ügyintézés javát a kulturális minisztériumtól.

Az elmúlt nyolc hónapban semmilyen hivatalos dokumentum nem jelent meg arról, hogy mi lehetett a tűz kiváltó oka. Az igazságszolgáltatás három lehetőséget elemez: hanyagul eloltott cigarettacsikk, elektromos zárlat a huszártoronyba vivő felvonóban, ugyancsak zárlat a harangokhoz vezető elektromos rendszerben. Korántsem mindegy, hogy emberi – még az sem kizárt, hogy szándékos – gondatlanság vagy technikai meghibásodás váltotta ki a pusztító tüzet. Az áprilisi katasztrófa után pár nappal a szándékos gyújtogatást talán túl korán zárták ki a lehetséges okok közül…

Itt tart ma a Notre-Dame felújítása. Tehetetlenség, lassúság, elmaradás, az ötletek kiforratlansága, önhatalmú döntések – ezek övezik az újjáépítést. Vajon beszélhetünk-e ebben az esetben fejlett és normális nyugati világról?!

Annus horribilis

Borzalmas év – ezt jelenti a latin jelzős szerkezet, amelynél találóbban nem is jellemezhetnénk a francia katolikus egyház elmúlt esztendejét. Előbb a francia bíróság Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket találta bűnösnek papi pedofília eltussolásának vádjában, majd alig egy hónapra rá leégett a Notre-­Dame egy része. A szexuális zaklatási ügyek csak tovább roncsolják az egyház még meglévő tekintélyét – sokan a párizsi székesegyház lángra kapását úgy értelmezik, mint isteni figyelmeztetést. Ám vannak, akik előremutató jeleket is felfedeznek abban a magatartásban, ahogyan a franciák reagáltak a tűzvészre. A felmérések szerint a lakosság hetven százalékát lesújtotta az égő Notre-Dame látványa. A jelenséget, amely bőven túlmutat a katolikusok arányán, számosan úgy fogják fel, mint ragaszkodást a nemzeti örökséghez, az egyház kulturális hagyományaihoz. Ám sok szakértő más véleményen van. Ők úgy értelmezik ezt, mint a keresztény gyökerek előbukkanását. Bár a világi és ateista szemlélet hódít az országban, Franciaország történelme alapvetően katolikus. Az ilyen nagy tragédiák alkalmával mindenki kicsit magába néz. A francia lakosság körülbelül fele vallja magát keresztény gyökerekkel rendelkezőnek, ám a katolikusok közül csak 1,8 százalék az igazi hívő, aki legalább hetente egyszer felkeresi templomát. Ez aggasztóan kevés. Kiürülnek a templomok. Egyes elemzők már a katolikus egyház végstádiumáról szónokolnak. Bár az egyház borzalmas évet zárt, mégis reménnyel töltheti el az aggodalom az egyházi értékekért. „Még semmi sem veszett el – írta a Le Figaro francia napilapban megjelent esszéjében Patrick Kéchichian filozófus. – Semmit sem kell figyelmen kívül hagyni, így a botrányokat sem. Ezekből le kell vonni a tanulságokat, kerül, amibe kerül.”