Háromszáz tonna ólom

Az már világosan látszik, hogy a részben leégett párizsi Notre-Dame felújítása nem történik meg a francia elnök, Emmanuel Macron által vágyott időpontban, a 2024-es olimpiai játékok előtt. Sőt a szakértők szerint még ennél nagyobb katasztrófa is bekövetkezhet, amely elpusztíthatja Párizs egyik jelképét.

Philippe Villeneuve francia főépítész (jobbra), Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (középen) és Patrick Chauvet, a Notre-Dame rektora szemléli a károkat Fotó: Philippe Lopez Forrás: MTI/EPA–Philippe Lopez

Példátlan a francia forradalom évei, azaz 1789–1799 óta, hogy ne tartottak volna karácsonyi misét a Notre-Dame-székesegyházban. Akkoriban előbb az Ész Templomaként üzemelt, majd később magtárként látott el feladatokat a párizsi lakosság élelmezésében. A XX. században mindkét világháború alatt rendeztek benne karácsonyi miséket. Tavaly az ünnepek előtt Patrick Chauvet-re, a katedrális rektorára hárult a kötelesség, hogy a katolikusoknak bejelentse: a főváros karácsonyi egyházi rendezvényeit a nem messze lévő Saint-Germain l’Auxerrois-templomban tartják, itt lesz az éjféli mise is. Ugyanis olyannyira megrongálta a 2019. április 15-én pusztító tűz a Notre-Dame-ot, hogy az épület nem biztonságos.

Nem tudtak egy kicsiny részt elkeríteni, ahol megrendezhették volna az éjféli misét? Ez a kérdés ugyancsak fúrta a francia polgárok oldalát. A párizsi lapok az ünnepek alatt sorban jelentették meg tudósításaikat arról, hogy miként is áll a Notre-Dame felújítása. Azt tapasztalták, hogy tényleg áll. Mi lehet ennek az oka? Talán nincs pénz? Több mint 350 ezer adományozó jóvoltából már majdnem egymilliárd euró gyűlt össze az újjáépítésre. Igaz, ebből több mint 100 millió érkezett készpénz formájában, a többi egyelőre csak ígéret. Az eddig felajánlott adományokból 600 millió euróra vonatkozó elkötelezettséget öt vagyonos família tette, és vállalatok: a milliárdos Arnault, Pinault, Bettencourt-Meyers család, a Total és a L’Oréal. Volt, aki már átutalta az általa vállalt összeg tíz százalékát, de a teljes fizetés előtt még meg kell állapodni az állammal arról, hogy milyen munkákra és milyen ütemben fizetnek. A párizsi önkormányzat is ígért ötvenmillió eurót, de ha valamilyen pénzügyi akadály közbejönne, akkor a francia államnak helyt kell állnia a teljesítéséért.

Még az sem dőlt el végérvényesen, hogy milyen formában valósul meg a helyreállítás. Az egyik tábor azt követeli, hogy a XIX. századi felújításhoz, Viollet-le-Duc tervei­hez száz százalékig ragaszkodva folyjék le a rekontstrukció, beleértve a ledőlt huszártornyot is. Emellett foglalt állást májusban a francia szenátus is. A másik elképzelés szerint a XXI. század építészetének nyomait is meg kellene jeleníteni a munkálatokban. E tervnek olyan jelentős támogatója van, mint Macron elnök. Ugyanakkor éles vita bontakozott ki az előző táborhoz tartozó Philippe Villeneuve, a székesegyház főépítésze és az építkezés kormánybiztosa, Jean-Louis Georgelin nyugalmazott tábornok között. Villeneuve egy korábbi rádióinterjúban kifejtette, hogy ő csak az eredeti helyreállításhoz adja a nevét. Erre fel a megszokott katonai stílusban kapott választ a kormánybiztostól: „Fogja be a száját a főépítész!” Nyilván ő első számú munkaadójának, az elnöknek a véleményére vár.

Ha a második lehetőség jönne szóba, akkor már rég ki kellett volna írni az épületrészre vonatkozó tervpályázatot. A kulturális minisztérium szerint „a kérdés kidolgozás alatt áll”. Az évente 12 millió turistát fogadó Notre-Dame-ban – ha már ilyen nagy munkálatok folynak – a katolikus püspökség szeretné azt elérni, hogy az állam hozzon létre kiállítóhelyet és csarnokot, ahol méltó módon tudnák fogadni a látogatókat. Az egyház is véleményt nyilváníthat az eredeti tervek szerinti vagy a modernizált újjáépítés kérdésé­ben. De jogilag az állam és annak feje, az elnök mondja ki a döntő szót.

Nem is ez a legnagyobb probléma a rekonstrukció kapcsán, hanem az áprilisi tűzvész előtt megépült fémállványzat, amely a huszártornyot öleli. Két-háromszáz tonna fémszerkezet, amely még ma is áll. Ám továbbra is mozog. A hatalmas hőhatás következtében a csatlakozások összeforrtak, az egész szerkezet eggyé vált, számos acélcső meghajlott. A tetőről háromszáz tonna ólom folyt le a mélybe az állványzaton. Csoda, hogy nem dőlt az egész felépítmény a Notre-Dame első részére. De a statikusok szerint ez bármikor bekövetkezhet. Épp ezért mondják azt, hogy ötven-ötven százalék a székesegyház megmaradásának vagy pusztulásának esélye. Ha jön egy viharos erejű szél, kimozdíthatja egyensúlyából az állványzatot, amely teljes súlyával rádőlhet az épületre. Ami ugyancsak meglepő azután, hogy mindenki abban a tudatban élt: megkezdődtek a helyreállítási munkák, megy minden rendben, évek múlva majd újra teljes pompájában csodálhatjuk meg a Notre-Dame-ot.

Készül a speciális óriásdaru, amelynek segítségével rögzíteni tudják az állványzatot. Ám ehhez idő kell. Ha ezzel elkészülnek, jöhet a szerkezet bontása. Persze, ha kegyes lesz az időjárás.

Philippe Villeneuve francia főépítész (jobbra), Justin Trudeau kanadai miniszterelnök (középen)
és Patrick Chauvet, a Notre-Dame rektora szemléli a károkat
Fotó: MTI/EPA–Philippe Lopez

A kulturális minisztérium nemzeti örökséggel foglalkozó hivatalnokai szerint féléves munkával lebontható az állványzat. Ha minden rendben megy, ez legalább két év – állítják, akik már láttak hasonló esetet. Csak ez után tudják majd felmérni, hogy milyen károkat szenvedett a tűzvészben a székesegyház. Ezt követően kell majd ellenőrizni a tartóköveket, méghozzá darabonként, hogy milyen hatása volt a tomboló hő és a tűz lelohasztására használt hideg vízsugár váltakozásának. Ez sem megy majd villámgyorsan. A szakértők legalább tíz évre teszik azt az időt, míg renoválni tudják a Notre-Dame-ot. A tűzvészt követő napon Macron mindenféle ismeretek nélkül azt ígérte, hogy a 2024-es párizsi olimpiára már kész lesz a felújított székesegyház. Most viszont a valóság szembejönni látszik. A tábornok-kormánybiztos, az örök optimista azonban kitart amellett, hogy öt év alatt végre lehet hajtani az újjáépítést.

Mintegy 150 munkás dolgozik jelenleg a felújításon, akiknek most a beomlott részek eltávolítása a fő feladatuk. Az ólomveszély miatt azonban egyfolytában csak két órát tartózkodhatnak a munkaterületen, utána kötelező pihenési szakasz jön. A francia munkaügyi hatóság ugyanis az első vizsgálatkor 67 esetben talált emelkedett ólomszintet a munkások vérében, mára ez rendeződött. Egy közeli iskolában tucatnyi diáknál is aggasztó méretű ólomszennyeződést mutattak ki.

A beszállítások a kezdeti felbuzdulás után egyre gyérebbek – a közbeszerzési szabályok és a bürokrácia miatt. Ugyan kedvezőbb elbánást biztosítottak a Notre-Dame-ban folyó felújítási munkálatokhoz szükséges anyagok megrendeléséhez, de a hivatalnokok kekeckedése is nagy időveszteséggel jár. Arról nem is szólva, hogy máig nem állt fel a kormánybiztost segítő hivatal, amely átvehetné az ügyintézés javát a kulturális minisztériumtól.

Az elmúlt nyolc hónapban semmilyen hivatalos dokumentum nem jelent meg arról, hogy mi lehetett a tűz kiváltó oka. Az igazságszolgáltatás három lehetőséget elemez: hanyagul eloltott cigarettacsikk, elektromos zárlat a huszártoronyba vivő felvonóban, ugyancsak zárlat a harangokhoz vezető elektromos rendszerben. Korántsem mindegy, hogy emberi – még az sem kizárt, hogy szándékos – gondatlanság vagy technikai meghibásodás váltotta ki a pusztító tüzet. Az áprilisi katasztrófa után pár nappal a szándékos gyújtogatást talán túl korán zárták ki a lehetséges okok közül…

Itt tart ma a Notre-Dame felújítása. Tehetetlenség, lassúság, elmaradás, az ötletek kiforratlansága, önhatalmú döntések – ezek övezik az újjáépítést. Vajon beszélhetünk-e ebben az esetben fejlett és normális nyugati világról?!

Annus horribilis

Borzalmas év – ezt jelenti a latin jelzős szerkezet, amelynél találóbban nem is jellemezhetnénk a francia katolikus egyház elmúlt esztendejét. Előbb a francia bíróság Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket találta bűnösnek papi pedofília eltussolásának vádjában, majd alig egy hónapra rá leégett a Notre-­Dame egy része. A szexuális zaklatási ügyek csak tovább roncsolják az egyház még meglévő tekintélyét – sokan a párizsi székesegyház lángra kapását úgy értelmezik, mint isteni figyelmeztetést. Ám vannak, akik előremutató jeleket is felfedeznek abban a magatartásban, ahogyan a franciák reagáltak a tűzvészre. A felmérések szerint a lakosság hetven százalékát lesújtotta az égő Notre-Dame látványa. A jelenséget, amely bőven túlmutat a katolikusok arányán, számosan úgy fogják fel, mint ragaszkodást a nemzeti örökséghez, az egyház kulturális hagyományaihoz. Ám sok szakértő más véleményen van. Ők úgy értelmezik ezt, mint a keresztény gyökerek előbukkanását. Bár a világi és ateista szemlélet hódít az országban, Franciaország történelme alapvetően katolikus. Az ilyen nagy tragédiák alkalmával mindenki kicsit magába néz. A francia lakosság körülbelül fele vallja magát keresztény gyökerekkel rendelkezőnek, ám a katolikusok közül csak 1,8 százalék az igazi hívő, aki legalább hetente egyszer felkeresi templomát. Ez aggasztóan kevés. Kiürülnek a templomok. Egyes elemzők már a katolikus egyház végstádiumáról szónokolnak. Bár az egyház borzalmas évet zárt, mégis reménnyel töltheti el az aggodalom az egyházi értékekért. „Még semmi sem veszett el – írta a Le Figaro francia napilapban megjelent esszéjében Patrick Kéchichian filozófus. – Semmit sem kell figyelmen kívül hagyni, így a botrányokat sem. Ezekből le kell vonni a tanulságokat, kerül, amibe kerül.”