Gárdonyi Géza egykor lemondóan legyintett az újságíró kérdésére, hogy miért nem lesz színdarab a regényeiből. Készülhetne, hiszen a kapanyél is elsül néha, de más a színpad, és más a könyv, mások a törvények – magyarázta. A kapanyél Gárdonyi óta többször elsült, de legalább annyiszor csődöt mondott. Minden jó szándék és igyekezet ellenére. Persze ha Kosztolányit kérdeznék meg, mit szólna, ha bábszínházban mutatnák be egyik legnépszerűbb művét, az Esti Kornélt, bizonyára csak széttárná a karját, s annyit mondana: kérem, meg kell próbálni. Ő ugyanis feltétel nélkül imádta a színházat, annak minden formáját.
Az idén hetvenéves Budapest Bábszínház fiataljai, Szilágyi Bálint rendező és egykori egyetemi évfolyamtársa, Lázár Helga (ezúttal látványtervező) közreműködésével megpróbálták. Igaz, ehhez szükségük volt a határozott, fiatal dramaturgra, Fabacsovics Lilire, aki az 1933-ban megjelent kötet 18 elbeszéléséből kilencvenpercnyi anyagot állított össze. Biztos kézzel kidobott több írást, ami rendjén is való, és összevont néhány történetet, rövidítette őket, ami – valljuk be – szentségtörés. Tudniillik Kosztolányit nem a cizellált történetek miatt szeretjük, hanem könnyed, finom hangjáért, a stílusának eleganciájáért, amihez hozzátartoznak a kitérők, az ismétlések, a színpadon nehezen elviselhető lassúság. Babits Mihály, Kosztolányi ifjúkori barátja és később vitapartnere nem véletlenül lelkesedett így az Esti Kornélért: „…az egész könyvnek hálás vagyok, mert csónakká varázsolta betegágyamat egy ringató és színes folyamon; szomorúan csukom be és dobom paplanomra, mint akinek napi ópiumadagja elfogyott.”
Kosztolányi ma is elringat és elbódít, nem véletlen, hogy a bábszínházi bemutatónak azokat a pillanatait élvezzük legjobban, amikor a parányi színpadon álló négy színész – Barna Zsombor, Blasek Gyöngyi, Márkus Sándor és Pallai Mara – szépen artikulálva, póztalanul szöveget mond. Zavarba akkor jövünk, amikor megjelennek a bábok. Kicsi, nagy, szoborszerű és marionettfigurák. Az az érzésünk, hogy azért kell felvonultatni őket, mert történetesen bábszínházban ülünk. A színészek láthatóan nem túl nagy lelkesedéssel mozgatják őket, hiszen nem viszik előre, nem mélyítik el a történeteket, legfeljebb – a gyengébbek kedvéért – illusztrálják.
