Trófea

Bár hetvenöt év telt el Budapest legvéresebb ostroma óta, a főváros emlékezetében ez az epizód valójában soha nem zárult és nem is zárulhatott le.

Bár hetvenöt év telt el Budapest legvéresebb ostroma óta, a főváros emlékezetében ez az epizód valójában soha nem zárult és nem is zárulhatott le. Nemcsak a nehezen hegedő falsebek, az évtizedekig romos épületek, az időről időre előkerülő bombák és katonacsontvázak figyelmeztetnek erre, de az is, ami rejtve marad. Sőt leginkább a lappangó történetek, szenvedések, soha napvilágra nem került hősies vagy éppen embertelen tettek nem engedik befejezetté és feldolgozottá tenni Budapest 1944–45-ös tortúráját. Hamarosan lesz emlékművük a szovjet katonák által tömegesen és szisztematikusan megerőszakolt nőknek, ami egy efféle hiány kései, de soha nem késő felszámolása. Talán méltó helyükre kerülhetnek azok az elfeledett budapestiek is, akik magától értetődő emberséggel és bátorsággal mentették zsidó honfitársaikat, és a háború után sem döngették mellüket ezért. És mindig felbukkanhatnak újabb források, amelyek más megvilágításba helyeznek mindeddig egyértelműnek tekintett eseménysorokat.

Ez történt a napokban: csendes hadtörténeti szenzációként megjelent a bolgár Kamen Nevenkin kétkötetes monográfiája (A Budapest Erőd – A magyar főváros ostroma, 1944–45, PeKo Publishing Kft., Budapest, 2019, 1116 oldal + 468 oldal, ára: 14 990 forint), amely Közép-Európa – Berlin után – második legnagyobb fővárosának hónapokig elhúzódó pusztítását dolgozza föl. A bolgár kutató ugyanis olyan szovjet forrásokhoz férhetett hozzá, amelyeket korábban senki nem vizsgálhatott meg, és magyar kutatók még csak nem is álmodhattak róluk. Könyve szinte percről percre, utcáról utcára „göngyölíti föl” a főváros tágabb körzetében, illetve Pesten és Budán folyó harcokat, részletesen leírva a szemben álló alakulatokat, a hadászati és harcászati mozzanatokat.

Igaz, ami a könyv erőssége, az talán kényszerű gyengesége is: mivel a német és magyar források nagy része megsemmisült vagy elveszett a harcok során, Nevenkin leginkább csak szovjet anyagokra, következésképp azok nézőpontjára hagyatkozhat. Ezzel együtt soha nem látott aprólékossággal írja le Budapest ostromát – jóllehet, éppen az 1945. február 11-i budai kitörésről szóló fejezet sikeredett kissé elnagyoltra –; és a második kötetben közölt, ugyancsak eddig nem publikált fotóanyag, valamint az utcai harcokról készített térképvázlatok egyenértékű dokumentumai Budapest poklának. A véres folyamatnak, ahogy a főváros náci trófeából bolsevik trófea lett…