Beszélő kutyák?

A kutyák orrtükre (a szőrtelen, nedves bőrfelület az orruk hegyén) érzékeli az infravörös sugárzást – fedezték fel az ELTE Etológia Tanszék és a svédországi Lund Egyetem kutatói. Mi következik ebből, és miért olyan gyakoriak a kutyával kapcsolatos tudományos eredmények? Esetleg azért, mert a szaklapoknak sem árt a kutyák jelentette „cukiságfaktor”?

A koronavírus ellen maszkkal védett ebek egy sanghaji bevásárlóközpontban Fotó: Reuters

A legtöbb emlős orrhegyén jellegzetes szerkezetű és megjelenésű bőrfelület van, amelyet orrtükörnek hívunk. A vakondféléknél ez a rész különösen érzékeny tapintással kapcsolatos ingerekre, de a mosómedvénél és az ormányos medvénél is kimutatták, hogy orrtükrük többféle mechanikus ingerre kifejezetten érzékeny. Az emlősorrtükör különös tulajdonsága, hogy ragadozóknál éber állapotban a hőmérséklete jelentősen alacsonyabb, mint más emlősöknél. Bár az alacsony hőmérséklet általában véve nem kedvez a különböző típusú érzékszervek működésének, egy ismert kivétel van: a gödörkésarcú viperák pontosabban csapnak le áldozatukra, ha az infravörös sugárzást érzékelő szervük hidegebb. E megfigyelések alapján vetődött fel, hogy a kutyák hideg, nedves orra is képes lehet az infravörös sugárzás érzékelésére.

Az ötlet teszteléséhez a svédországi Lund Egyetemen arra tanítottak kutyákat, hogy két távoli tárgy közül úgy válasszák ki a melegebbet, hogy azok semmiben sem különböztek egymástól, így az állatok csak a tárgyak által kibocsátott infravörös sugárzás alapján dönthettek. Sikeresen teljesítették a feladatot, ráadásul a melegebb tárgyat olyan távolságból választották ki, ami alátámasztja, hogy az érzékszerv vadászó állat számára hasznos információt szolgáltathat. Egy másik kísérletben két, különböző hőmérsékletű tárgyat helyeztek a kutyák orra elé, és azt figyelték, hogy van-e olyan agyterület, amely fokozottabb aktivitást mutat a melegebb, mint a hidegebb tárgyra. Volt.

– A két kísérlet alapján a kutyák nem csupán érzékelik az emlősök sugárzó testhőjét, hanem a jel forrását is detektálják – mondja a Nature lapcsalád Scientific Reports folyóiratában megjelent tanulmány első szerzője, Bálint Anna, az ELTE Etológia Tanszék kutatója. (A kutyafélék sugárzó hőt érzékelő képessége eddig ismeretlen volt.)

A koronavírus ellen maszkkal védett ebek egy sanghaji bevásárlóközpontban
Fotó: Reuters

A tudományos lapokban gyakran jelennek meg kutyás eredmények, úgy tűnik, hogy sokkal többet tudunk a kutyák viselkedéséről, mint a főemlősökéről. De miért ilyen kivételezett ez a faj? A kutatónő szerint, mivel a kutya természetes környezete az emberi közeg, és az egyik leggyakoribb háziállatunk, azt a különleges lehetőséget biztosítja, hogy viselkedését természetes környezetében vizsgálhatjuk nagyszámú alanyon. A kutyák azért fontosak, mert az ember próbál analógiákat keresni saját maga és más fajok viselkedése között, és ennek sokszor lehet is alapja. Mivel a kutya nagyon érzékenyen reagál a viselkedésünkre, érzelmeinkre, hangulatainkra, a vele való kapcsolatunk vagy a rá gyakorolt hatásunk – főleg, ha helyesen értelmezzük – sokat elmondhat magunkról. A főemlősök természetes környezetben való megfigyelése ezzel szemben számtalan kihívással jár: laboratóriumi vizsgálatuk (és tartásuk) például etikai szempontból vitatható.

Az ELTE Etológia Tanszék korábbi vezetője, Csányi Vilmos tavaly arról beszélt, hogy ötven év múlva a kutyák beszélnek. Bálint Anna szerint, ha a beszéd alatt azt értjük, hogy kommunikálnak velünk vagy egymással, akkor már a jelen idő használata is jogos. Az, hogy ezt értsük is, vagy legalábbis elkezdjük értelmezni, jól megtervezett, ügyes kísérletekkel lehetséges.

– A tanszéken folyó több évtizedes munka mindenképp hozzásegített ahhoz, hogy jobban értsük őket. De hogy a kutyák vagy legalább egyes kutyák képessé válhatnak-e arra megfelelő tréning eredményeképpen, hogy különféle egyezményes hangadásokat, hangadás-kombinációkat használjanak különböző igényeik, akár egyszerű cselekvések, tárgyak vagy személyek megjelölésére, nem tudjuk. Jelenleg is több olyan kutyás kísérlet folyik a tanszéken, amely a nyelvszerű kommunikációs jelek küldésére és fogadására, értelmezésére való képességük határait teszteli és feszegeti – tájékoztat Bálint Anna. – A tanszéken szakmailag nagyon színvonalas, nemzetközi csapat dolgozik. Inspiráló és egymást segítő a közösség, a sokféle kutató lehetőséget ad a különböző tudományok határterületi kérdéseinek vizsgálatára, összetett kutatásokra.

A kutyás kísérleti eredmények azonban nem kerülnek be automatikusan a folyóiratokba.

A szaklapoknak nem a „cukiságfaktor” számít, sokkal inkább az adott faj segítségével felvethető kérdések és modellezhető mechanizmusok relevanciája az adott tudományterületen. A kutya nagyon jó és hasznos modellállatnak bizonyult számos területen az etológiai és kognitív tudományoktól a neurobiológián, nyelvkutatáson át a pszichológiai tudományokig. Sokszor az jelent extra kihívást a kutyakutatóknak a publikációs folyamat során, hogy meggyőzzék a bírálókat, komoly munkát végeznek – még akkor is, ha a munkájuk fókuszában mindenki számára ismerős, jól fotózható faj áll, amelyről ráadásul sokaknak laikusként határozott véleményük van. Mivel sokunk számára a kutya barát, családtag, munkatárs vagy segítőtárs, érthető, hogy nagy érdeklődésre tart számot minden olyan eredmény, amellyel jobban megérthetjük és megismerhetjük.